FACEBOOK

A prágai U20-as vb tapasztalatai - beszélgetés Madaras Norberttel

A prágai U20-as vb tapasztalatai - beszélgetés Madaras Norberttel
hozzászólás, 2021.09.10.

Negyedik lett az U20-as világbajnokságon a magyar válogatott. Ez most siker, fél siker vagy kudarc? A vlv - olvasói anyagi támogatásának köszönhetően - a helyszínen tudósított az eseményről, most pedig a prágai tornán szintén végig jelenlévő Madaras Norberttől, a szövetség alelnökétől, az utánpótlás bizottság tagjától kértünk összegzést. 


MADARAS NORBERT a vlv-nek:

- Nehéz a felvetett kérdésre válaszolni, mert négybe jutni mindig jó, de sikernek nem nevezhetjük a prágai eredményt, fél sikernek is csak jóindulattal.

A legjobb négyig jól ment minden, de a negyedik hely sosem jelent sikert a magyar vízilabdában. Annak fényében még kevésbé, hogy a szakma úgy ítélte meg: ez egy nagyon jó csapat, amely esélyes a győzelemre. A mezőnyt természetesen nem ismertük, a mostani helyzet különleges volt ebből a szempontból, hiszen e korosztály Európa-bajnoksága tavaly a Covid miatt elmaradt, komoly tornán soha nem játszottak egymás ellen a győzelemre esélyes riválisok. Vagyis: csak magunkból tudtunk kiindulni. Vannak OB1-ben játszó jó, nagyon tehetséges játékosaink, akik később stabil felnőtt válogatottak lehetnek és azt gondolom, hogy lesznek is - miért ne nyerhetnének? Megfelelő tapasztalatok hiányában körülbelül ez volt a kiindulópont. 

- A felkészülés rendben volt?

- Nem voltam ott az edzéseken, de amit Sanyitól (Cseh Sándor utánpótlás szövetségi kapitánytól - a szerk.) hallottam, annak alapján azt mondhatom, hogy ezzel semmilyen gond nem volt. Keményen edzettek végig és még a torna alatt is sok fontos gyakorlás volt.



- Elég sok volt nálunk a "felfelé játszó" pólós, tehát, akik fiatalabbak voltak a lehetséges korhatárnál.

- Igen, voltak 2003-as születésűek, akik még két év múlva is ott lesznek a junior korosztály világversenyén, 2002-esek is, sőt ők voltak a legtöbben, de más csapatoknál is játszottak fiatalabbak. Többeknek még lesz lehetőségük máskor is szerepelni és biztos, hogy addigra sokkal jobb játékosok is lesznek. 

Tény, hogy ezen az U20-as vb-n már közvetlenül a felnőttek alatti korosztály tagjai szerepeltek. A legjobb helyen végzett csapatok játékosainak nagy része komoly klubban játszott már az elmúlt szezonban, rengeteg tapasztalatot tudott összegyűjteni. A végső győztes szerbek közül jó páran a felnőtt bajnok Radnicski Kragujevác csapatában szerepeltek, onnan jött a válogatottjuk edzője is, az olaszoknál öten voltak az Ortigiából, amely a BL-ben küzdhetett, négyen a Savonából, amely az olasz bajnokság bronzérmese lett. Montenegró játékosai közül többen az olimpiáról érkeztek és bár a felnőtt válogatottjuk nem szerepelt jól Tokióban, azért ezek a fiatalok olimpiai tapasztalatokkal érkeztek Prágába.

Természetesen nálunk is voltak olyan játékosok, akik már felnőtt csapatban, akár nemzetközi kupában is komoly teljesítményt nyújtottak, az iménti felsorolással csak azt akartam jelezni, hogy ez a mezőny legjobb csapatainál már általános volt, lehetett is tudni, hogy nem rutintalan, a nemzetközi szintem most bemutatkozó játékosok lesznek a riválisoknál.

Emellett fontos megjegyezni, hogy Cseh Sanyi mellett is nagyon jól meccselő edzők voltak az élcsapatoknál, a horvátoknál Kobescsak, az olaszoknál Angelini, a szerbeknél Uros Sztevanovics. Látszott, hogy ezt a tornát mindenki nagyon komolyan vette, sok felnőtt szövetségi kapitány is ott volt a lelátón. 


Alessandro Calcaterra, az olasz válogatott másodedzője és Madaras Norbert - egykori csapattársak

- Az utolsó két meccs, amit ugye, sajnos elveszítettünk, mit mutatott meg? Sok apróság volt kivehető a nyilatkozatokból, de mégis, hogy összegeznéd az elődöntő és a bronzmérkőzés tapasztalatait?

- Vannak tanulságok, amelyek túlmutatnak a mostani csapat sorsán, az egész magyar vízilabdasport számára fontosak lehetnek. Ismét bebizonyosodott, hogy még több univerzális játékos kell, még nagyobb fegyelmezettség és sajnos ez nem kedvez a hagyományos magyar kreativitásnak. Egysíkúnak tűnik az, ami célra vezet, de egyre jobban látszik, hogy az ilyen stílus "fizet". Ahogy minket legyőztek a szerbek, nagyjából ugyanúgy darálták be a döntőben az olaszokat, a fináléban is volt 4:4, 6:6, onnan elléptek 9:6-ra, s fizikailag szép lassan felőrölték az ellenfél ellenállását. Világra szóló tehetségeket nem láttam a szerbek között, jó játékosokat igen és főleg azt, hogy csapatként nagyon egységesek voltak, tették a dolgukat és fizikálisan az egész mezőny fölé nőttek. Erősebbek, fejlettebbek voltak a többieknél - ez, azt gondolom, egyfajta "nemzeti sajátosság", de azért fejleszthető tulajdonságokról van szó, a lemaradás e téren behozható.

- Ez azt jelenti, hogy a jövőben kicsit át kell állítani az edzésmunka paramétereit, nagyobb hangsúlyt helyezve a fizikális képzésre és a taktikai fegyelemre?

- Nyilván nem kell mindig azt másolni, aki valamiért éppen a legeredményesebb, de például a taktikai fegyelmezettség erősítése úgymond "nem kerül semmibe". Ma már nem olyan a vízilabda, mit 10-15 éve, amikor egy jó játékos gondolt egyet és ellőtte a labdát emberelőnyben, mert tudta, van olyan jó, hogy be tudja lőni. Azt látom, hogy az ilyen "hirtelen gondolatok" egyre ritkábban jönnek be. Mi azért szoktunk hozzá az ilyesmihez, mert mindig voltak zsenijeink, akik bármikor képesek voltak egy váratlan, de eredményes megoldásra. Amikor a gyerekek ilyen szenzációs egyéni produkciókon "nőnek fel", természetes, hogy maguk is hasonló megoldásokra törekszenek. Lehet, hogy még meg is dicsérik, amikor sikerül, de ezen a szinten sajnos az ilyesmi már nem nagyon jön be - ez is a prágai torna egyik fontos tanulsága. Ha két passz után ellövöm az emberelőnyt, kicsi az esélye, hogy gól lesz, a kapus készül, a blokkok rögtön fenn vannak. A rögtönzés helyett a taktikai fegyelmezettség vezet sokkal inkább eredményre, és ez tendencia, egyre inkább így történik.


Madaras Norbert vigasztalja Vigvári Vincét a szerbek ellen elveszített elődöntő után

A "fegyelmezett katonák" jelentősége felértékelődött, ami persze nem azt jelenti, hogy nem fontosak a kreatív egyéni megoldások. Több poszton bevethető emberek kellenek, amiben sajnos nem állunk jól. Ez a vízilabdasport fejlődésének általános iránya, Klubvezetőként sajnos tapasztaltam, hogy milyen kapósak az ilyen játékosok, konrétan nálunk Younger, most pedig Jaksics. Olyan vízilabdázókról van szó, akiket az edző az éppen aktuális helyzet szerint küldhet be erre a vagy arra a posztra, ugyanolyan jól fognak teljesíteni.

A magyar vízilabda nagyon sok ügyes, pontlövő játékost "termel", ennek előnyeit meg kell tartani, szükség van ilyen vízilabdázókra, de el kell mozdulni egy másik irányba is. Az előbb említett pontlövők kitűnnek a mezőnyből, nem kell őket felfedezni, viszont a tengelyben lévőket a bekket, a centert "meg kell csinálni" kis koruktól kezdve. A két szélre kerülőket pedig ahhoz kell hozzászoktatni, hogy tudjanak bekkelni is, bemenni második centernek, ha kell. Ma már ez nagyon sokat számít, azt látom, hogy minél több ilyen univerzális játékosod van, annál nagyobb az esélyed a győzelemre. Az elmondottakból adódó feladatok nemcsak a szakmára tartoznak, a szemléletváltást el kell fogadniuk a fiatal játékosoknak, a szülőknek, a sportágunk egész - szűkebb és tágabb - környezetének.



- A csapatunk komplett volt vagy voltak posztok, amelyek terén hátrányba kerültünk?

- Azt gondolom, hogy minden posztra volt megfelelő játékosunk, nem hiányposztjaink voltak, hanem kisebb-nagyobb hiányosságaink, amikre korábban utaltam. Az is igaz, hogy ha példaként vesszük a montenegrói centert, aki kint volt az olimpián és egész nyáron versengett érte a Kotor és a Recco - nekünk nincs ilyen játékosunk, de persze Montenegró sem nyerte meg a prágai tornát. Nem volt olyan, hogy ezen vagy azon a poszton ment el meccsünk, azt láttam viszont, hogy a szerbek jobban fogtak szorosat, mint mi, illetve kevésbé tudtunk tenni valamit a szorosuk ellen, mint ők.

- A torna légköre, hangulata, a körülmények?

- Sok tornát rendezünk Magyarországon, ezek sokkal jobban szoktak sikerülni. Prágában minden olyan közepes volt, de ezen semmi nem múlt. Van ez így. Ami tanulság megint: itthon el vagyunk kényeztetve, nagyon jók a körülmények, sok uszoda épült, nagyon jók a lehetőségek - nekünk ezzel élnünk kell! Mindig megállapítjuk, amikor külföldön járunk, olyan országban, ahol kisebb a vízilabda-kultúra, hogy nekünk most itthon nagyon jó vízilabdázónak lenni, valószínűleg jobb, mint bárhol máshol a világon. Ezt meg kell köszönni, alázatosan dolgozni és az eredményekkel "fizetni", nem tudok mást mondani.

- Köszönöm a beszélgetést!


U20-as világbajnokság, Prága (Csehország)

A döntőben:


Szerbia-Olaszország 10:8 (3:3, 1:1, 3:2, 3:2)

A bronzmérkőzésen:

Magyarország-Montenegró 11:12 (1:2, 2:2, 3:1, 2:3, 3:4 - ötméteresekkel) 

Az 5. helyért:

Horvátország-Spanyolország 12:8 (6:2, 2:2, 1:1, 3:3) 

A 7. helyért:

Görögország-USA 11:12 (6:3, 1:5, 1:3, 3:1)

A végeredmény:

1. Szerbia
2. Olaszország
3. Montenegró
4 Magyarország
5. Hovátország
6. Spanyolország
7. USA
8. Görögország
9. Németország
10. Brazília
11. Oroszország
12. Dél-Arika
13. Argentína
14. Kazahsztán
15. Szlovákia
16. Egyiptom
17. Csehország
18. Üzbegisztán

A torna legjobb játékosa a szerb Marko Radulovics lett. a legjobb kapus a szintén szerb Vladimir Misovics, a gólkirály az olasz Matteo Iocchi Gratta 26 találattal.


Az U20-as világbajnokságra nevezett magyar válogatott:

Gyapjas Brendon (a keretbe az FTC-ből került be, ősztől Szegeden játszik), Korom Dániel (Vasas) - kapusok,
Aranyi Máté (az UVSE-ből került a keretbe, mostantól az OSC játékosa), Batizi Benedek (BVSC), Gábor Lőrinc (a KSI-ből került a keretbe, nyáron az FTC-hez igazolt), Kevi Bendegúz (Honvéd), Konarik Ákos (Szolnok), Mészáros Mátyás (BVSC), Molnár Erik (az UVSE játékosa volt a bajnokság végéig, utána az FTC-hez igazolt), Nyíri Balázs (FTC),  Szeghalmi Zsombor (Szolnok), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (az UVSE-ből válogatták a keretbe, ősztől az OSC-ben játszik) - mezőnyjátékosok.

A két tartalék közül Szabó Bence (az FTC-ben zárta az előző szezont, majd a BVSC játékosa lett), a többiekkel együtt volt Prágában és segítette a csapatot az edzéseken, Bóbis Botond (A Vasastól Szegedre igazolt) itthon állt készenlétben. Kettőjük szereplésére csak akkor nyílt volna lehetőség, ha Covid miatt kell cserélni kellett volna játékost a csapatunkban. Erre nem került sor.

A junior válogatott szakmai vezetőjének, Cseh Sándornak a munkáját két másodedző, Kovács Róbert és Tóth Kálmán segítette, a kapusedző Kardos István volt, a vb-n végig jelen volt az utánpótlás bizottság elnöke Székely Bulcsú és egyik tagja, Madaras Norbert MVLSZ-alelnök is.


A vlv szerkesztősége az olvasók segítségével jutott el a prágai tornára, hogy tudósítson.
Kérjük, lépjen be támogatóink közé.
RÉSZLETEK


A JUNIOR VB A VLV-N

A szövetség korlátozó intézkedése miatt a nyílt utcán készült első tudósításunk.

csapathirdetés.

Varga Dániel az OSC-U20-as kétkapu után.

Három játékos nyilatkozata a vlv-nek.

Beszámoló a Szolnokon töltött napokról - Konarik Ákos

Elutazás előtti edzésriport nyilatkozatokkal, a rácskerítésen át készült vlv-fotókkal.

Csapathirdetés - már Prágában.

ARCKÉPCSARNOK

Edzésriport Prágából - rajt előtt.

Bemutatkoztunk: Brazília-Magyarország 10:22

Hétfői 
edzésriport.

Szép győzelem a németek ellen.

Egyiptom-Magyarország 3:22 - csoportgyőzelem pontvesztés nélkül

Szünnapi edzésriport.

Görögország legyőzésével elődöntős a válogatott!

A szerbek ellen elveszített elődöntő - szöveges élő közvetítés

Tudósítás az elődöntőről, nyilatkozatok, fotók, a meccs góljai.

Élő közvetítésünk a  bronzmeccsről.

Vereség ötméteresekkel a záró napon.


VLV-VIDEÓK: helyszíni tudósításainkban a nyilatkozatok mellett a tornán lőtt valamennyi magyar gól megtekinthető.


A prágai vb-n készült vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.
  
Canon Webáru

VLV-FOTÓGALÉRIÁK:

Az U20-asok edzése - vlv-képek a rács mögül (2021.08.18.)

Az U20-asok edzése - vlv-képek a rács mögül (2021.08.26.)

Edzés Prágában - vlv-képek (2021.08.28.)

Brazília-Magyarország - vlv-képek (U20-as vb, 2021.08.29.)

Edzés Prágában - vlv-képek (2021.08.31.)

Magyarország-Németország - vlv-képek (U20-as vb, 2021.08.31.)

Egyiptom-Magyarország - vlv-képek (U20-as vb, 2021.09.01.)

Edzés Prágában - vlv-képek (2021.09.02.)

Edzés Prágában - vlv-képek (2021.09.03.)

Magyarország-Görögország negyeddöntő - vlv-képek (U20-as vb, 2021.09.03.)

Szerbia-Magyarország elődöntő - vlv-képek (U20-as vb, 2021.09.04.

Edzés Prágában - vlv-képek (2021.09.05.)

Magyarország-Montenegró bronzmérkőzés - vlv-képek (U20-as vb, 2021.09.05.)