FACEBOOK

OSC-U20-as válogatott - Cseh Sándor, Konarik Ákos és Vigvári Vendel a vlv-nek

OSC-U20-as válogatott - Cseh Sándor, Konarik Ákos és Vigvári Vendel a vlv-nek
hozzászólás, 2021.08.16.

Ott voltunk a junior válogatott hétfő esti edzésén az OSC uszodájában, de nem mehettünk be a medencetérbe dolgozni. Utána, az utcán kértük a vlv kamerája előtt riportalanyainkat:


Mint nap közben már tájékoztattuk olvasóinkat, "a szövetség" döntése értelmében nem sajtónyilvános események az U20-as világbajnokságra készülő magyar válogatott edzései, edzőmérkőzései, így azokon csak saját médiamunkatársai vehetnek részt, más szerkesztőség, így például a vlv képviselői nem.

A késő estébe nyúló hétfői edzés után, az utcán kértünk kameránk elé három nyilatkozót, akik fontos szerepet játszanak majd ennek a csapatnak az életében.

Megtudtuk, hogy várhatóan kedden lesz csapathirdetés, az alábbi 17 játékos közül 15-en utaznak majd Prágába, ahol minden meccsen ugyanannak a 13 játékosnak kell szerepelnie, a két csere akkor lesz csak bevethető, ha erre Covid-érintettség miatt volna szükség.

A csapat ezen a héten végig Budapesten gyakorol, csütörtökön ismét az OSC-vel kétkapuzik, a jövő héten pedig néhány napra Szolnokra költözik, ott folytatja a felkészülést.

A jelenlegi keret:

Gyapjas Brendon, Korom Dániel - kapusok,
Aranyi Máté, Batizi Benedek, Bozó Péter, Bóbis Botond, Gábor Lőrinc, Kevi Bendegúz, Konarik Ákos, Mészáros Mátyás, Molnár Erik, Nyíri Balázs, Szabó Bence, Szalai Péter Szeghalmi Zsombor, Vigvári Vendel, Vigvári Vince - mezőnyjátékosok.

Cseh Sándor munkáját két másodedző, Kovács Róbert és Tóth Kálmán segíti, a kapusedző Kardos István, a vb-n ott lesz az utánpótlás bizottság elnöke Székely Bulcsú és egyik tagja, Madaras Norbert MVLSZ-alelnök is.


VLV-VIDEÓK:


Cseh Sándor a vlv-nek

- Szervusz, Sanyi! Itt vagyunk a Kondorosi úton, az OSC-uszoda előtt. Egy újab nap fejeződött be az U20-as válogatott világbajnoki felkészüléséből. Kérlek, mondd el, ma mit végeztetek, délelőtt, este!

- Látszik rajtam, hogy kicsit megviselt vagyok, mert azért nagyon meleg van..., edzettünk már sokat 40 fokban, 60 fokban az uszodában..., de nyilván nem ez a lényeg. 

A fizikális részen azért most már túlvagyunk, most is edzünk még keményen, de már próbálunk a taktikára inkább odafigyelni, kicsit felpörgetni a játékosokat, az emberelőnyt-emberhátrányt összerakni. Van még 10-12 napunk legalább, hogy keményen dolgozzunk, hol fizikálisan, hol fejben, leginkább nyilván mindig mentálisan. Hát..., ilyen napokat élünk.

- Látod már a csapatot valamennyire? Úgy körülbelül el tudod képzelni, hogy amikor a munkát befejezitek, akkor mire lesztek képesek?

- Hogy mire leszünk képesek, azt azért nem, mert nem ismerem az ellenfeleket...

- Jó, nyilván, de hogy magatoktól...

- Erre pedig csak azt tudom mondani, hogy mindenki annyit játszik, amennyit engednek neki. 

Én soha nem voltam az a típus, aki sztárolja a játékosait. Mindig nagyon bízom a játékosokban, de tudom azt, hogy nekünk egy fiatal magyar játékos a legjobb, a spanyoloknak a saját fiataljuk, a szerbeknek is a saját fiataljuk. És azt is tudom, hogy nemzetközileg sokszor, akár felnőtt, akár utánpótlásszinten el is törpül néha az, hogy ki milyen játékos, hiszen óriási a hirig, nagyon nagy a fizikális harc, úsznak, átugranak az ember fején, ebben pedig nagyon jók az ellenfelek. Tehát..., nyilván nálunk vannak ügyes játékosok, de nekik az említett nemzetközi mércének kell megfelelniük. Éppen ezért talán ezt tartom a legfontosabbnak, hogy ebben felkészültek legyünk.

Nem tudom..., persze, az ember azért megy ki, mert szeretne világbajnok lenni. De ha éppen lesz nálunk jobb csapat, akkor mindent megteszünk, hogy érmesek legyünk. Nem tudom megmondani. Az a fontos, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, de azt gondolom, hogy az talán elvárás lehet mindenképpen, hogy ott legyünk az elsők között, a legjobbak között. Ez a fő célunk.

- Azt látod-e már, hogy mit fogtok játaszani? Tehát: mi fogja jellemezni ezt a csapatot? Kombinatív támadójáték? Erős, jó védekezés? Körülbelül mi az, amire te ki akarod hegyezni a dolgokat?

- Egyrészt: edzőként mindig azt mondtam, hogy nem szeretek sablonokban gondolkodni. Minden játékosnak úgy kell bemenni, hogy lehet, egy napon 3:2-re győzünk, egy másikon 16:14-re és pontosan ugyanazt kell megtenni érte. Egyszer 6:1-re mi vezetünk és a végeredmény az utolsó másodpercben dől el, de az is lehet, hogy 7:2-re vezet az ellenfél és meg kell nyernünk a találkozót. 

A védekezés minden csapatsportnak az alapja. Erre minden erőt mozgósítani kell, ugyanakkor én mindig támadó szellemben szeretnék játszani. De, még egyszer mondom, lehet, hogy a támadó szellem mellett is egyszer 5:4-re fogunk tudni nyerni. Szerintem ez a mai labdasportágakban kiszámíthatatlan, százszázalékos erőbedobással kell támadni és védekezni. De abban nem hiszek például, hogy minden meccs az utolsó percben dől el. Vagy hogy mindig hét gólon kell tartanunk az ellenfelet. Azt kell megtanulni, hogy vannak egy mérkőzésnek nagyon fontos pillanatai, sorsdöntő pillanatai és egész egyszerűen ott akár egy jó védekezéssel meg lehet nyerni a mérkőzést. Illetve meg lehet nyerni az első percben is meg a harmadikban is. Hiszek valamennyire ebben a totális vízilabdában és nem kelle ezt "túlgondolkodni", mindig az dönt, hogy a vízben ki keményebb, ki akarja jobban és ki tudja ezt megcsinálni fizikálisan.

- Hogy alakul a felkészülés további része? Holnap lesz csapathirdetés?

- Valószínűleg igen. Most nagyjából kövonalazódik. A héten Budapesten edzünk, aztán lesz két nap pihenő augusztus 20-án, 21-én és augusztsu 22-től 24-ig Szolnokon leszünk még edzőtáborban, azután már csak két nap Budapest és indulunk.

- Köszönöm szépen. Jó munkát kívánok!

- Nagyon szépen köszönöm.



Konarik Ákos csapatkapitány a vlv-nek

- Konarik Ákost köszöntöm a vlv kamerája előtt, szervusz, Ákos! Te vagy ennek a vb-re készülő válogatottnak a csapatkapitánya, így ebben a minőségedben is kérdezlek, hogy hogy látod az eddigieket, milyen lesz a csapatunk, és persze: mire számítasz:?

- Üdvözlöm a kedves olvasókat és nézőket. Igen, ahogy mondod, én vagyok a csapatkapitány és büszke vagyok erre, azt gondolom, hogy ebben a korosztályban ez egy nagyon megtisztelő feladat. Próbálok megtenni mindent annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban tevékenykedjek ebben a pozícióban. A felkészülésünke eddig maradéktalanul jól zajlott, voltunk most Horvátországban, kétkapuztunk egy erős ellenféllel. Azt gondolom, hogy a fizikai munkát is elvégeztünk és még azért mindig van olyan része, amit csinálunk keményen, úgyhogy... Elégedett vagyok az eddigi felkészülésünkkel és remélem, hogy a továbbiakban is hasonlóan jól zajlik majd minden.

- Még nem válaszoltál arra, hogy mire számítasz, de előbb mást kérdezek. Azok, akik itt vannak, mennyire ismerik egymást? Nyilván vannak olyanok, akik sokat játszottak már együtt, de úgy mégis..., mennyire homogén a társaság, vagy ennyi idő elég-e ahhoz, hogy összeszokjatok?

- Arról, hogy mennyire homogén a társaság, azt tudom mondani, hogy kifejezetten nem az, de ez pozitívum. Nálunk nagyon sok egyéniség van, de nagyon jó, hogy összeegyeztethetőek ezek az egyéniségek aból kifolyólag, hogy ebben a 2001-es korosztályban nagyon sok olyan játékos van, akik az UVSE-ben vagy más csapatokban régóta együtt pallérozódnak. Úgyhogy a homogenitással nem lesz probléma. És ha az esélyekről kérdezel, amire nem válaszoltam, úgyhogy akkor azzal tartozom...: olyan nagyon nagy esélylatolgatásokba nem mennék bele. Azt gondolom, hogy bárki ellen fogunk játszani a csoportban vagy azt követően, a negyeddöntőben, elődöntőben, döntőben, mindenféleképpen bent fogjuk hagyni mindenünket a vízben. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogyha azt mondom, hogy a legfényesebb éremért megyünk.

- Köszönöm szépen, jó munkát kívánok.

- Köszönjük szépen.



Vigvári Vendel a vlv-nek

- Vigvári Vendel áll a vlv kamerája előtt. Szervusz, Vendel, köszöntelek! Te is tagja vagy és szerintem oszlopos tagja leszel ennek az U20-as magyar válogatottnak, amely válogatottól mindenki nagyon sokat vár és nagy reményekkel várjuk ezt a prágai világbajnokságot. Arra kérlek, te is mondd el, hogy az eddigiek alapján mit gondolsz, hogy látod, mennyire alakultok? Te mire számítasz? Mindezt úgy, hogy nem ismerjük az ellenfeleket.

- Sziasztok, üdvözlöm a kedves nézőket. 

Valóban nagy reményekkel és nagy célokkal indulunk neki ennek a prágai világbajnokságnak, ugyanakkor szerintem mindenki kellő alázattal és nem túlzott önbizalommal, hiszen nem nagyon tudjuk, ugyebár, hogy milyen erőt képviselnek az ellenfeleink. Most volt egy egyhetes edzőtáborunk Horvátországban, ez egy nagyon jó kiindulópont volt és már ott is sokat tudtunk fejlődni csapatilag, illetve egyénileg is, a horvátokat pedig jobban megismertük. 

És igen, ahogy mondtad, szeretnék minél jobban meghatározó játékosa lenni ennek a csapatnak és segíteni a végső győzelemig.

- Te mennyire ismered a többieket? Mondjuk, van egy játékos, akit elég jól (Vincét, a testvérét - a szerk.), de a többiekkel milyen viszonyban vagy? Személyes kapcsolat van-e köztetek, ellenfélek voltatok-e vagy egy csapatban a többséggel?

- Igen, sokakkal volt szerencsém együtt játszani az UVSE-ben, ami nagy erőt adhat a csapat magjának is, de azért a többiekkel is volt szerencsém ilyen-olyan válogatottban, idősebbeknél vagy akár ebben a korosztályban régebben együtt játszani, úgyhogy ismerjük egymást. Nyilván vannak olyan játéksook, akik eddig kicsit távolabb voltak, de ezen a nyáron sokat voltunk együtt, úgyhogy az összhang, egymás megismerése sokat fejlődött. 

Igen..., van egy játékos, akit kevésbé ismerek, ugyebár, Vincét, róla kellene még egy kicsit többet tudnom...

- Most majd sokat lesztek együtt...

- Majd próbálok kicsit ismerkedni vele...

- Végül egy olyan kérdés, aminek nem ti vagytok a középpontjában. Érdekel, hogy mit szólsz a válogatott tokiói bronzérméhez? És még ehhez hozzáteszek majd egy másik "pótkérdést".

- Összességében, ugyebár: 2008 óta nem volt érmes helyezésünk a válogatottal olimpián, úgyhogy ez azért nagy eredmény, viszont játékosként azt is el tudom képzelni, hogy egy elveszített elődöntő mekkora hiányérzetet okozhat sokaknak. Úgy gondolom, látva a képeket, beszélve sok válogatott játékossal, azért nagyon jó volt éremmel, ilyen szép teljesítménnyel zárni.

- Az megfordult-e a fejedben az olimpia kapcsán, hogy, hát azért egy korszak most lezárul, többen jelezték, hogy visszavonulnak, szinte biztos, hogy új korszak kezdődik és neked ebben az új korszakban lesz már esetleg szereped. Ez a fejedben van?

- Természetesen. Hülye lennék, ha nem ez lenne minden nap a fejemben edzésken, de nem tekintek ennyire előre, hiszen az elsődleges célom a mostani világbajnokságra való felkészülés és a vb megnyerése, úgyhogy ... Úgy gondolom, hogy ha azon jól játszunk, megnyerjük és ehhez én is egy jó teljesítménnyel tudok hozzájárulni, akkor onnantól tudok majd továbblépni a klubszezonban, ugye, a Fradival, ahol szintén nagy céljaink vannak. És hogyha ott is sikerül egy jó szezont zárnom, akkor talán joggal vetődhet majd fel a kérdésed... :-)

- Nagyon diplomatikus voltál... Köszönöm szépen, jó munkát kívánok és sok sikert!

- Köszönöm szépen.


A prágai torna menetrendje:

Augusztus 28., szombat


A csoport: Üzbegisztán. Oroszország, Horvátország-Argentína (Olaszország szabadnapos)
B csoport: USA-Szlovákia, Szerbia-Csehország. (Spanyolország szabadnapos)
C csoport: Németország-Egyiptom (Brazília és Magyarország szabadnapos)
D csoport: Dél-Afrika-Montenegró (Görögország és Kazahsztán szabadnapos)

,Augusztus 29. vasárnap

A csoport: Olaszország-Horvátország, Argentína-Üzbegisztán (Oroszország szabadnapos)
B csoport: Csehország-USA, Spanyolország-Szerbia (Szlovákia szabadnapos)
C csoport: Brazília-Magyarország (12.00), (Németország és Egyiptom szabadnapos)
D csoport: Görögország-Kazahsztán (Dél-Afrika és Montenegró szabadnapos)

Augusztus 30., hétfő

A csoport: Oroszország-Argentína, Üzbegisztán-Olaszország (Horvátország szabadnapos)
B csoport: Szlovákia-Csehország, USA-Spanyolország (Szerbia szabadnapos)
C csoport: Németország-Brazília (Magyarország és Egyiptom szabadnapos)
D csoport: Dél-Afrika-Görögország (Montenegró és Kazahsztán szabadnapos)

Augusztus 31., kedd

A csoport: Olaszország-Oroszország, orvtország-Üzbegisztán (Argentína szabadnapos)
B csoport: Spanyolország-Szlovákia, Szerbia-USA (Csehország szabadnapos)
C csoport: Brazília-Egyiptom, Magyarország-Németország (19.30)
D csoport: Görögország-Montenegró, Kazahsztán-Dél-Afrika

Szeptember 1., szerda

A csoport: Oroszország-Horvátország, Argentína-Olaszország (Üzbegisztán szabadnapos)
B csoport: Szlovákia-Szerbia, Csehország-Spanyolország (az USA szabadnapos)
C csoport: Egyiptom-Magyarország (15.00)(Brazília és németország szabadnapos)
D csport: Montenegró-Kazahsztán (Dél-Afrika és Görögország szabadnapos)

Szeptember 2., csütörtök

Rájátszás


12.00 - 2A – 3D (game 45)
13.30 - 2B – 3C (game 46)
15.00 - 3A – 2D (game 47)
1.30 - 3B – 2C (game 48)

Szeptember 3., péntek

Negyeddöntők


15.30 - 1A-46 győztese (game 55)
17.00 -  1B-45 győztese (game 56)

18.30 - 1C-47 győztese (game 57)
20.00 - 1D-48 győztese (game 58)

Szeptember 4., szombat

Elődöntők


18.00 - 55 győztese-57 győztese
19.30 - 56 győztese-58 győztese

Szeptember 5,, vasárnap

Döntők


Mérkőzések az 1-8. helyért​