FACEBOOK

Megvan az első magyar győzelem

Megvan az első magyar győzelem
hozzászólás, 2007.03.20.

Magyar idő szerint 20-án délelőtt játszotta le első mérkőzését a magyar férfi vízilabda válogatott a melbourne-i világbajnokságon. A D csoporton belül első ellenfelünk az új-zélandi csapat volt, akik nem okoztak túl sok nehézséget a magyaroknak. A torokfájással küszködő Molnár ezúttal csak bemelegített, míg a másik center, Kis Gábor két találatot is szerzett első világbajnoki mérkőzésén!

Diapolo

Nem okozott nagy meglepetést az első mérkőzésen Kemény Dénes csapata. Az idei Vb-n először az új-zélandi válogatott ellen szállt vízbe a gárda, s magabiztosan nyert is. Egy pillanatig sem volt kérdéses a találkozó kimenetele, már az első negyedben nyilvánvalóvá vált a magyarok fölénye.

Kiss Gergely háromszor is betalált a játékrész elején, így Madaras és Biros segítségével öt gólt lőttek a magyarok. Az ellenfél részéről azonban csak egy válasz jött, méghozzá Claridge jóvoltából. A második negyed elején tartott 4 gólos előny aztán 10 gólossá növekedett. Ehhez hozzájárult Kis Gábor is, aki a szünet után ötméteres kiharcolásával juttatta előnyhöz a csapatot, majd Varga Dénes gólja után átejtette az új-zélandi kapust. A védekezésre sem lehetett panasz, a nyolc perc alatt egy találat sem sértette Nagy Viktor kapuját.

A harmadik negyed az ellenfél szempontjából jobban alakult. A második játékrész új-zélandi gólcsendje után Grace talált immár Szécsi Zoltán kapujába, kétszer is. A magyarok sem lustálkodtak azonban, Kásás emberelőnyből, míg Varga Dani és Kiss Gergő ötméteresből vette be az ellenfél kapuját.

Az utolsó nyolc percet tehát 11 gólos előnnyel kezdtük. Biros gólja után ismét Kis Gábor jutott szóhoz, centerből lőtte második világbajnoki gólját, s ezzel 13–ra növelte a különbséget.

A szép gól után a túloldalt is vérszemet kaphattak, hisz Claridge próbálkozott egy emberelőnyt szélről a hálóba juttatni, s ezzel sikeresen faragott kissé a hátrányukból. Sokat azonban már nem tudott, Grace találatával is még csak 5 gólnál jártak az új-zélandiak, amire Kásás, Szivós, Biros és Varga Dénes is válaszolt, így az utazáskor még gyengélkedő Dumi távoli góljával 21-5-re, 16 gólos különbségűre állította be a végeredményt.

 

 

Világbajnokság, Melbourne

Csoportmérkőzések

D csoport, 1. mérkőzés

900 néző, V.: Smit (holland), Oshima (japán)

Magyarország – Új-Zéland 21-5

(5-1, 6-0, 3-2, 7-2)

Magyarország: Nagy V. - Kásás 2, Kiss G. 4, Fodor 1, Biros 4, Kis G. 2, Benedek 1. Cs.: Varga Dániel 1, Madaras 1, Varga Dénes 2, Szivós 3, Szécsi (kapus). Szövetségi kapitány: Kemény Dénes.
Új-Zéland: Tait - Claridge 2, Tijsen, Boros, Venter, Grace 3, D. Broome. Cs.: C. Broome, Payne, Grieve, Venter, Tindall, Love (kapus). Szövetségi kapitány: Davor Carevic

Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 2/1
Ötméteresből: 4/4, ill. 2/2
Kipontozódott: Varga Dániel, C. Broome

 

 

 

Bayer Tamara

Címkék:
Kis Gábor Melbourne