FACEBOOK

Magyarország-Új-Zéland 21:5

 Magyarország-Új-Zéland 21:5
hozzászólás, 2007.03.22.

Jól sikerült a bemutatkozás a Melbourne-i vb-n: az új-zélandiak asszisztálása mellett igazi formába hozó mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott. Jó néhány hiba is belefért, a játék így is szemet gyönyörködtető volt. Kemény Dénes, Biros Péter, Madaras Norbert, Kis Gábor, Nagy Viktor és Varga Dénes a meccsről. Gólok, képek.

KEMÉNY DÉNES: 

Nincs igazán különleges mondanivalóm. Az fontos volt, hogy a játékosok egyénenként megszerezzék a saját kis sikerélményüket, és ez lehetőleg minél kevesebb kudarcélménnyel párosuljon. Ez nagyjából rendben is volt. Nem mondom, hogy nem voltak rossz megoldásai bármelyik játékosnak, de jó megoldásai is sokaknak voltak, és itt ez volt az érdekes, nem a végeredmény. Úgyhogy összességében elégedett vagyok, ahhoz képest, hogy három napja jöttünk, úgy játszottunk, mint hogyha tíz napja érkeztünk volna, tehát úgy tűnik, hogy a szisztéma működik. Lehet, hogy most lesz egy holtpont a következő négy-öt napban, remélem, ez nem megy sem a kanadai, sem a román meccs eredményének rovására.

 - Mit szólsz a románok vereségéhez? 


- Két nappal ezelőtt, amikor találkoztam itt újságírókkal, mondtam nekik, hogy ez egyáltalán nem egy lefutott meccs, nem lepne meg, ha nyerne Kanada. Így is történt, ettől függetlenül meglepetésnek tartom én is, 20-30 százaléknál nagyobb esélyt nem adtam arra, hogy ők nyernek. Nagyon szoros meccs volt, akár a románok is nyerhettek volna. A mi dolgunkat ez nem befolyásolja, nekünk így is úgy is meg kell vernünk Kanadát, függetlenül attól, hogy mit játszottak a románokkal. Sőt, ez a váratlan eredmény talán még segíthet is, hogy a játékosaim ne hümmögjenek, amikor azt mondom, hogy a Kanada elleni az egy nehéz meccs, hanem higgyék el.


 - Mi van Molnár Tamással? 


- Papesz ma a bemelegítésen már részt vett, méghozzá nagy kedvvel. Én úgy gondolom, hogy Kanada ellen mindenképpen játszani fog. Ez azért fontos, mert nyilvánvaló, hogy neki játékba kell lendülnie, olyan típusú izomzata van, hogy nem jó, ha sokat kihagy. Már kihagyott hat napot, de most villámgyorsan megpróbáljuk ugyanabba az állapotba hozni, mint amikor elindultunk Budapestről.


 - Mi a szerdai program? 


- Négyórás edzés lesz délelőtt, kemény súlyzózással, délután szabadok a fiúk, pihennek, kikapcsolódnak. A Kanada elleni meccs napján pedig még egy edzés lesz délelőtt.

 

BIROS PÉTER: 

- Várható volt, hogy nyerünk, a lényeg inkább az volt, hogy mindenki essen át a tűzkeresztségen, minél többen lőjenek gólt, hogy megnyugodjon mindenki. Próbáltunk jól védekezni, minél kevesebb gólt kapni, Úgy érzem, hogy sikerült, de hát óhatatlanul is kienged az ember egy ilyen mérkőzésen, már nem úgy koncentrál a végén, mint az elején Összességében jól játszottunk - az ellenfélhez mérten.

 

MADARAS NORBERT: 


- Túl vagyunk az első meccsen, nem volt nehéz, ezt tudtuk is előre. Ettől függetlenül - talán az első meccs izgalma miatt is - sokat hibáztunk, főleg lövéseknél, sajnos ez rám is igaz. De legalább van mit javítani... A többi meccs azért jóval nehezebb lesz. Kanada megverte a románokat, ami meglepetés és jelzi azt, hogy nem szabad őket félvállról lenni.

 

KIS GÁBOR:

- Jó meccs volt, mert hozzászokhattunk a légkörhöz, az uszodához, a pályához. A játék is sikerült, védekezni jól védekeztünk, bár azért Új-Zélandtól talán nem kellett volna kapnunk öt gólt. A támadójátékunkkal nem volt baj, ez a 21 gól elég önbizalmat ad a csapatnak, hogy ugyanilyen ambícióval és odaadással játsszunk a következő meccseken. Örülök, hogy sikerült nekem is jól bemutatkoznom. Tartottam kicsit a meccstől, mégiscsak ez volt az első világbajnoki mérkőzésem és szerettem volna úgy kijönni a végén a vízből, hogy ne hibáztassam magam…

 

NAGY VIKTOR:


- Nagyon jó érzés volt végre átesni a tűzkeresztségen. Hiányzott már ez a meccs, nagyon vártam, hogy megtudjam, milyen „belülről”. Utánpótlás-válogatottban már védtem világbajnokságon, de össze sem hasonlítható a kettő. Külön örülök, hogy csak egyetlen gólt kaptunk az első félidőben. A csoportban Kanada Románia elleni győzelme meglepetés, de a mi szempontunkból nincs különösebb jelentősége, ugyanúgy készülünk ellenük.

 

VARGA DÉNES:


- Régóta szerettünk volna játszani, türelmetlenül toporogtunk a színfalak mögött. Nem volt nehéz dolgunk a meccsen, úgy játszottunk, ahogy Új-Zéland ellen játszani kell. Hoztuk a kötelező győzelmet, a találkozó második felében néha könnyelműek voltunk. Mostantól a Kanada elleni mérkőzésre koncentrálunk. Valóban meglepő a románok feletti győzelmük, de valószínűleg nemes egyszerűséggel annyi történt, hogy ellenfelük rossz napot fogott ki.

 

 

 SZIVÓS MÁRTON:

 

- Örülök, hogy így bejött ez a centerjáték, de igazság szerint mindegy, hogy Dénes milyen feladatot ad nekünk. Mindenhol a maximumot kell teljesítenünk, amit tudunk, a győzelem érdekében ez a legfontosabb. Ha bekkelni kell, akkor bekkelni; ha a szélen, akkor szélen. Bármi, csak nyerjünk.

 

 

Nézd meg a meccs magyar góljait. (KÖSZÖNET AZ ENGEDÉLYÉRT A MAGYAR TELEVÍZIÓNAK!)

 

Szólj hozzá a meccs fórumában.


x
 

 

Élő közvetítésünk a Magyar Televízió (M1) adása alapján: 

 

Szép estére virradt, megkezdődik a vb. Köszöntjük új-zélandi olvasóinkat, akik a serveradatok szerint Románia, Szlovákia és Svájc után a legnagyobb külföldi forgalmat generálják honlapunkon.

 1:0 - Kásás hozza el a labdát, felállunk, a védő későn ér Kiss Gergely elé, aki azonnal belövi

 2:0 - az első emberelőnyünk, ezt is Kiss Gergely lövo be, szinte azonnal

 3:0 - a következő támadásunkat Biros Péter fejezi be a balszélről

 4:0 - lefordulunk, Madaras az ítéletvégrehajtó

 5:0 - Kiss Gergely két elkapkodott lövés után a harmadikat bevágja

 5:1 - Új-Zéland átlövéssel szépít

 Szünet

 6:1 - Kis Gáborról ötméteres, Benedek értékesíti

 7:1 - Biros ejt

 8:1 - Fodor lő át messziről 

 9:1 - Varga Dumi bejelentkezik 

 10:1 - Kis Gábor-parádé, ejtéssel végződik

 11:1 - Varga Dénes észreveszi, hogy a centerben lévő Szivós egy pillanatra leválik a védőről, erőből passzol, Szivós alig ér hozzá, gyönyörűen húzza be a kapuba

 Félidő (nagyon jól játszunk, időnként cirkuszi mutatványokkal szórakoztatják a mieink a közönséget)

 Mindkét csapat kapust cserélt, nálunk Szécsi jön be Nagy Viktor helyére

 12:1 - emberelőny, Kásás lazán bevágja

 12:2 - Timothy Grace centergólja

 12:3 - Varga Dani ellen ötméteres, megint Grace

 13:3 - ötméteres, Varga Dániel

 14:3 - Szivós ötméterest harcol ki, Kiss Gergely értékesíti a büntetőt

 Vége a harmadik negyednek 

 15:3 - Biros átlövésgóljával kezdődik a negyedik negyed

 16:3 - Kis Gábor szép centergólja

 16:4 - kijátszott emberelőny, Richard Claridge dobja be a balszélről

 17:4 - Szivósról kapunk ötméterest, Kásás kapufás gólt lő

 18:4 - Szivós lábbal veszi át a labdát, majd befordul, kivárja a tempót és szép gólt szerez

 18:5 - Grace harmadik gólja, ötméteresből

 19:5 - megúszunk, Biros fejezi be

 20:5 - Szivós csavarja, háttal a kapunak

 21:5 - Varga Dénes távolról, a hosszú felsőbe

 Vége

Magyarország-Új-Zéland 21:5 (5:1, 6:0, 3:2, 7:2)  

v: Smit (holland), Oshima (japán)

Magyarország: Nagy V. – Kásás 2, Kiss G. 4, Fodor 1, Biros 4, Kis G. 2, Benedek 1. Csere: Varga Dániel 1, Madaras 1, Varga Dénes 2, Szivós 3, Szécsi (kapus). Szövetségi kapitány: Kemény Dénes

Új-Zéland: Tait – Claridge 2, Tijsen, Boros, J. Venter, Grace 3, D. Broome. Csere: C. Broome, Payne, Grieve, S. Venter, Tindall, Love (kapus). Szövetségi kapitány: Davor Carevic

Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 7/2

Ötméteresből: 4/4, ill. 2/2

Kipontozódott: Varga Dániel (27.p.), Broome (28.p.)

20 régi hozzászólás

Sanka hozzászólása
2007.03.21. 19:50

Mit tagadjuk valami ilyesmire számítottunk, félelmetes volt ez a fölény élvezet volt nézni.Csakígy tovább!!!! HAJRÁ MAGYROK!!!!!!!!!!

Anikó hozzászólása
2007.03.21. 15:06

Sajnos nem láttam a meccset, de el tudom képzelni milyen fantasztikus hangulatot varázsoltak a fiúk. Szívből gratulálok nekik és remélem a folytatás még ettől is jobb lesz!

Zoll. hozzászólása
2007.03.21. 14:52

Ismét nagyot nőtt a csapat elöttem.Hajrá a végső célig!Hajrá Magyarok,hajrá keménylegények!!

bobmarley89 hozzászólása
2007.03.20. 16:11

vki meg tudja mondani, h lesz-e ismétlés?

Julianna hozzászólása
2007.03.20. 15:36

Szívből gratulálok a Csapatnak! Igazán jól szórakoztam, szívből köszönöm. Csak így tovább!

bobmarley89 hozzászólása
2007.03.20. 15:31

ezt nem hiszem el...miért nem lehet megismételni a meccseket?! mikor általában a közvetítés folyik, akkor egy átlag, normális ember vagy a munkahelyén vagy iskolában van...komolyan mondom vicc..:@ szép volt, grat;)

Judit hozzászólása
2007.03.20. 14:36

Gratulálok! Szép volt fiúk! Számomra a meccs legjobbjának Szívós Marci tünt, remekül játszott még a számára kissé idegen poszton is, mi lesz ha visszatérhet a saját helyére?? Papesznak jobbulást! Csak így tovább vagy még jobban! Hajrá magyarok!!!

Anita hozzászólása
2007.03.20. 13:19

Sajnos nem láttam, de elképzelem a parádés hangulatot (ahogy játszani szoktatok:)! Gratulálok, s hajrá, csak így tovább!

Teo hozzászólása
Teo107
2007.03.20. 13:17

Szép volt! és ez még csak a kezdet!

Zseta hozzászólása
2007.03.20. 13:03

Így kell ezt csinálni! Szép volt fiúk, csak így tovább!!!

Zseta hozzászólása
2007.03.20. 13:01

Így kell ezt csinálni!!! Szép volt fiúk! Csak így tovább!!!

edke hozzászólása
edke104
2007.03.20. 12:45

Örülök a honlapnak és nagyon drukkolunk Nektek fiúk! A már családos anyukák nevében is hajrá fiúk és persze hajrá lányok! Mindig szíver melengető,hogy azért van kikre büszkének lennünk!!!

Gagus hozzászólása
2007.03.20. 12:28

Ez a beszéd !

Macsek hozzászólása
2007.03.20. 12:25

Hajrá fiúk! Ez gyönyörű volt!!!!! :-) Pusszancs mindenkinek

Gyusssz hozzászólása
2007.03.20. 12:09

Srácok ez nektek alap ... bravó veletek vagyunk

Noémi hozzászólása
2007.03.20. 11:29

Szép volt! Gratulálok!

Noémi hozzászólása
2007.03.20. 11:09

Szép volt fiúk! Gratulálok! Csak így tovább!

Kata hozzászólása
2007.03.20. 11:04

Gratulálok, szép kezdés volt!!!!! Csak így tovább!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!! Üdvözletem az egész CSAPATNAK!!!!!! Kata

Macsek hozzászólása
2007.03.20. 10:16

Csak így tovább fiúk...:-)

Lapsi hozzászólása
2007.03.20. 10:02

Időeltolódás? Az nso.hu-n már a második megyed kezdődött, itt pedig csak az első perc eseményét látni