FACEBOOK

Kezdődik a Bajnokok Ligája nyolcas döntője Belgrádban

Kezdődik a Bajnokok Ligája nyolcas döntője Belgrádban
hozzászólás, 2021.06.02.

Nyolc csapat reménykedik, de ne feledjük, a Ferencváros a címvédő! Csütörtökön megkezdődik a 2020-2021-es klubszezon utolsó eseménye, a Bajnokok Ligája nyolcas döntője, a vlv a helyszínről tudósít. Program és Varga Zsolt videónyilatkozata Belgrádból. 

A vlv az olvasók anyagi segítségével juthatott el Belgrádba. 
Kérjük, lépjen be támogatóink közé.
RÉSZLETEK


A Fradi délután 3 és 4 között edzett, erre még nem engedtek be minket, mert negatív teszt nélkül mozdulni sem lehet. A nemzetközi sajtótájékoztatón díszes felvonulással adták meg a rendezvény rangját: mind a nyolc vezetőedző hozott magával egy játékost és valamennyien meg is szólaltak, rövid nyilatkozatot tettek a sajtó képviselői előtt.

Szinte mindenki elmondta, mennyire örül, hogy itt lehet és ez most valahogy nem pusztán udvariasságnak tűnt, tényleg nagy dolog, hogy a vírus által tönkretett elmúlt év után ilyen komoly tornát rendezhet a LEN. Többen szóltak arról, mennyire sajnálják, hogy nem lehetnek nézők - talán majd jövőre!

A leadban már elsütöttük, hogy végül is a Fradi itt a címvédő (tavaly nem lehetett befejezni a Bajnokok Ligája versenysorozatot), s a bizakodásra egyébként is mindig van ok, bár Varga Zsolt egy kicsit hűtötte a kedélyeket a sajtótájékoztató után adott vlv-nyilatkozatában.

Mindenesetre a zöld-fehérek csütörtökön 15.30-kor a Marseille ellen kezdenek, a tét a legjobb négy közé jutás.

VLV-VIDEÓ:

 

- Szervusz Zsolt! Belgrádban vagyunk, most fejeződött be a hivatalos sajtótájékoztatója a holnap kezdődő BL final eight-nek. Arra kérlek, hogy egy kis összegzéssel foglald össze, hol tartotok, milyen volt az elmúlt egy hét, hogy készültetek és mire számítasz?

- Először is, mint ahogy mondtam a sajtótájékoztatón, nagyon örülök, hogy itt lehetünk, ebben az évben, ugye a tavalyit törölték. Nagyon jó itt lenni a legjobb nyolc csapat között Európában.

Nagyon kalandos év van mögöttünk és nem biztos, hogy a legjobb értelemben vett kalandok voltak ezek... De ugye, van egy mondás, hogy ami nem öl meg, az talán megerősít. Bízzunk benne, hogy ebből az évből tényleg megerősödve tudunk kijönni, nyilván még nagyon fontos pillanatok vannak előttünk. Ezek során az elmúlt heteket követően nagyobb koncentrációra van szükségünk, nagyon nagy fegyelemre, szívre, hogy azokat a hiányosságokat, amelyeket ez az év okozott nekünk, azokat kiegyenlítve, olyan erős és határozott játékkal tudjunk itt most szerepelni ezen a tornán, ami eredményes is lehet.

- Hannoverben nem voltatok esélyesek, elsőszámú esélyesek és valahogy úgy meccsről meccsre lehetett érezni, hogy egymást hergelik fel a játékosok és minden bejön és minden sikerül. Van egy ilyen kép a fejedben, hogy a mostani három meccs is így alakulhat?

- Semmiképpen nem gondolnám. Nem arról van szó, hogy nem lehet nyerni, mert nem erről beszélünk, De az előzőhöz képest szerintem teljesen más, egyébként a csapat is más. Biztos, hogy más lesz a forgatókönyv. Mással is kezdünk, ugye, a Marseille-jel, amely mondjuk, talán a vízilabdatérképen nem egy nagyon nagy tradícióval, súllyal rendelkező klub, de már egy nagyon jó csapat lett mostanra. Világklasszisokkal megtüzdelve, egy jó edzővel, egy nagyon összerakott csapatról van szó.

Ők teljesen más úton jöttek idáig, mi is, azt gondolom, minket nagyon sok hullám ért ebben az évben, ugye pozitív és negatív értelemben is. Volt egy Magyar Kupa, amit sikerült megnyernünk, utána voltak a mélypontjaink, sikerült aztán csoportelsőséget hoznunk két vereséggel, kisebb-nagyobb szerencsével, ami szerintem nagy teljesítmény volt. Abban az időszak főleg, ami akkor jellemzett minket.

Az elmúlt két és fél hónapra tudom azt mondani, hogy ténylegesen együtt tudtunk dolgozni, együtt tudtunk készülni. Azért az előző évekhez képest ez nagyon kevés. Nem keresek kifogásokat, ezek egyszerűen csak tények. Eg picit úgy érzem, hogy hátrébb voltunk most a felkészülési fázisban az elmúlt mérkőzéseken, mint, ahogy általában az évnek ennek a fázisában szoktunk lenni. Bízom benne, hogy ezek a mérkőzések, amiket lejátszottunk, mind az OSC ellen, mind a BVSC ellen, lendítettek rajtunk és utána maradt ez a tíz nap a mostani a felkészülésre. Tudtunk azért valamennyit pihenni is és tudtunk specifikusan is készülni. Azért ez elég lesz ahhoz, hogy ténylegesen megmutassuk, hogy ez a csapat mire képes.

- Az a holnapi továbbjutást jelenti...

- Egyelőre ezzel foglalkozunk csak, az első mérkőzéssel

- Azt mondd el, hogy milyen állapotban vagytok, fizikailag. Van-e beteg, teljesen készen áll-e a csapat a rajtra, van-e esetleg meccsláz, várjátok nagyon a meccset? Szóval lélektanilag, lelkileg milyen a társaság most?

- Én úgy érzem, hogy mindenki várja már ezt a mérkőzést és azt is látom a játékosokon, hogy tényleg mindenki megpróbál hozzátenni valamit ahhoz, hogy ténylegesen mi az amivel esetleg tudunk holnap nyerni. Nyilván ezt kell nagyon jól egységesíteni, tehát azokat az apróságokat előhozni, amik el tudnak dönteni egy ilyen mérkőzést. Az előző időszakban azt láttam, hogy valamivel lassabbak vagyunk, hogy nem tudunk még annyira pörögni a mérkőzéseken. Most az elmúlt héten, illetve talán az utolsó BVSC-mérkőzéseken láttam azt, hogy támadásban elkezdtünk nagyon menni, tehát akkor megvolt egy olyan ritmusunk, amit szerettem volna látni talán korábban is. Én bízom benne, hogy ezt át tudjuk ide hozni, egy még stabilabb védekezéssel, még kevesebb kapott góllal. Én ezt látom a holnapi mérkőzés kulcsának.

- Köszönöm szépen. Holnap találkozunk.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)

A Belgrádban készült vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.

Canon Webáru
1.15 van hátra a negyedből.

A Belgrádi BL F8 programja:

Június 3., csütörtök (negyeddöntők)


13.00 Pro Recco- Hannover (Rm1)
15.30 FTC-Marseille (Rm2) - M4 Sport, vlv (szöveges élő)
18.00 Jug Dubrovnik-Brescia (Rm3)
20.30 Barceloneta-Olympiakosz (Rm4)

Június 4., péntek (elődöntők, helyosztók)

13.00 Rm1 vesztese-Rm4 vesztese (Sf1)
15.30 Rm2 vesztese-Rm3 vesztese (Sf2)
18.00 Rm1 győztese-Rm4 győztese (Sf3)
20.30 Rm2 győztese-Rm3 győztese (Sf4)

Június 5., szombat (döntők)

13.00 Sf1 vesztese-Sf2 vesztese (a 7. helyért)
15.30 Sf1 győztese-Sf2 győztese (az 5. helyért)
18.00 Sf3 vesztes-Sf4 vesztese (bronzmérkőzés)
20.30 Sf3 győztese-Sf4 győztese (döntő)

Címkék:
Varga Zsolt BLF8