FACEBOOK

Kezdődik a bajnoki döntő - Varga Dániel és Zsivko Gocics a vlv-nek

Kezdődik a bajnoki döntő - Varga Dániel és Zsivko Gocics a vlv-nek
hozzászólás, 2021.05.18.

Szerdán este Szolnokon megkezdődik a Szolnok-OSC bajnoki döntő, amely az egyik csapat második győzelméig tart. Előzetesünkben a két vezetőedző nyilatkozik:


Bajnoki döntő

A finálé az egyik fél második győzelméig tart. A harc nulláról indul és az első meccsen a Szolnok lesz a házigazda, hiszen megnyerte az alapszakaszt.

Május 19., szerda (első mérkőzés) - Szolnok

20.45 - Szolnok-OSC - M4 Sport, vlv (szöveges élő)

Május 22., szombat (második mérkőzés):

16.30 - OSC-Szolnok - M4 Sport, vlv (szöveges élő)

Május 25., kedd (harmadik mérkőzés - ha még szükséges) - Szolnok

19.00 - M4 Sport, vlv (szöveges élő)




VARGA DÁNIEL (OSC-Újbuda) vezetőedző a OSC-nek:

- Húzol most egy vonalat, minden elölről kezdődik egy más zsebben lévő "legalább ezüstérem" birtokában vagy az eddigi szerves fejlődést próbálod folytatni. Mi most a feladat ilyen szempontból?


- A folyamatot, amiben vagyunk, folytatni, tovább építgetni, csiszolni, alakítgatni a játékunkat. Nagy újdonságokkal nem fogunk előrukkolni. A nagyon-nagyon sűrű terhelés és az egészségügyi problémák miatt a legfontosabb most a regeneráció és a rehabilitáció. Természetesen foglalkoztunk a Szolnok jellemzőivel is, de ezekre nagyon keveset, 10-20 perceket tudtam szánni. Már csak azért is egyébként, mert ötödször és hatodszor fogunk találkozni velük, tehát van mit előhúzni a kalapból, illetőleg a játékosok zsigereiben is sok minden benne van már az egymással eddig vívott meccseknek köszönhetően.

Egyébként megjegyzem, hogy ma 367 napja kezdtük el a felkészülést, tehát egy éve és két napja volt ennek a csapatnak az első edzése, azóta - egy elég komoly Covid-megszakítással - folyamatosan tart a sorozatterhelés.

- Ha már az egészségügyi helyzetet szóba hoztad, egy játékosotok látványosan érintett, Csacsovszky Erik a Fradi elleni vasárnapi meccs utolsó részét a lelátón ülve töltötte, felkötött karral. Mi a helyzet vele?

- Csacso biztosan nem fog játszani, várjuk a csodát, hátha a későbbiekben tud hozzánk csatlakozni. Kívülről küldi nekünk az energiát, a többiek pedig érte is játszanak majd.

- Más van-e hasonló helyzetben a csapatban?

- Ilyenben nincs, de vannak problémáink, több sebtől vérzünk. Ez egyébként eddig is így volt, de a játékon, az eredményen nem látszódott. Az biztos, hogy a játékosok most már az utolsó utáni tartalékjaikat mozgósítják, néha kifejezetten csodálkozom, honnan veszik az energiát.

- Idegenben kezdtek - számít ez valamit?

- Nekem nem és szerintem a játékosoknak sem. Szeretünk otthon játszani, de jó tapasztalataink vannak az idegenbeli meccseket illetően is, igaz, éppen a Szolnokkal kapcsolatban ez nem így van. De talán éppen itt az idő, hogy ez megváltozzon.

- A Szolnok és az OSC elmúlt két hete közötti különbség befolyásolhatja a meccset? Az ellenfeletek azért mégiscsak hátradőlve nézhette a mérkőzéseiteket és a saját ritmusa szerint edzhetett...

- Erre azt tudom mondani: biztos hogy befolyásolja, csak nem tudom, hogy hogyan és kinek a javára... :-)

- Bajnoki döntő következik, nehéz idáig eljutni. Mennyire vagytok felspannolt lelkiállapotban?

- Persze, hogy felspannolt állapotban vannak a játékosok, mindenkiben nagy a motiváció. De azért én még ma is azt éreztem, hogy "be kell állítani" az ideális feszültségi szintet. Nem lenne jó lazán venni a most következő napokat, úgymond, megelégedve azzal, hogy bravúrosan döntőbe jutottunk, de túlgörcsölni, misztifikálni sem szabad, pusztán azért, mert az aranyérem a tét. Ha jól tudom, ugyanúgy ráúszással kezdődnek és négy negyedig, esetleg az ötméteresekig tartanak ezek a mérkőzések is... A két lelkiállapot között kell megtalálni azt a szintet, amelyen optimálisan tud teljesíteni a csapat.

- Elég higgadtan álltál a parton vasárnap, nem voltál extázisban, sőt, te csitítgattad a padról felugrókat...

- Engem mindig az foglalkoztat, hogy megcsináljuk-e azt, amit megbeszéltünk. Ha nem, akkor vissza kell jeleznem...

- Volt ilyen is...

- ...ha megcsinálják és nem sikerül, akkor pedig megpróbálok változtatni az utasításokon, mert lehet, hogy azokkal volt gond.

- Visszatérve a most kezdődő, az egyik fél második győzelméig tartó párharcra, szeretném, ha elmondanád: milyen esélyt adtok magatoknak a Szolnok legyőzésére, az aranyérem megszerzésére!

- Magamban is úgy fogalmaztam meg és a csapatnak is ezt mondtam már jóval korábban: ha az OSC csúcsformában tud játszani, akkor bárkit képes megverni még akkor is, ha a magyar bajnokságban van két, nálunk egyértelműen esélyesebb csapat. Ezt most is tartom.

- De a bajnoki címhez kétszer kell győzni, tehát egymásután kétszer kell tudni "előadni" azt a bizonyos csúcsformát.  Látsz erre is esélyt?

- Látok, igen.




ZSIVKO GOCICS (Szolnoki Dózsa) vezetőedző a vlv-nek:

- Szép csendben készülhettetek az elmúlt két hétben, míg zajlottak a másik elődöntő mérkőzései. Milyen munkát végeztetek?

- Megünnepeltük az Eurokupa-győzelmet, pihentünk kicsit, múlt szerdától pedig készültünk. Edzésmunka is volt, nemcsak meccseket kell játszani edzeni is kell, kihasználtuk erre az időt. Hétfő óta már csak az OSC ellen készülünk.

- Mit szólsz a másik elődöntőhöz, a lefolyásához, ahhoz, ahogy alakult és persze a végeredményéhez?

- Nemcsak az elődöntőkből kiindulva, hanem az egész szezont nézve azt kell, hogy mondjam, a két legjobb csapat döntőzik. Mi nyertük az alapszakaszt, az OSC is végig magabiztos volt, kétszer is legyőzte a Fradit az alapszakaszban. A Fradi az elődöntőben 0:6-ról visszajött 6:6-ra, szerintem az Eurokupa-döntő visszavágó előtti meccsnek az OSC-sek azért nem úgy mentek neki, mégiscsak egy európai kupadöntő várt rájuk. A Fradi esélyesebb volt akkor is, ha 0:6-ról indul, de akkor is azt mondtam: nem vagyok biztos abban, hogy zsinórban háromszor meg lehet verni az OSC-t - nemcsak a Fradi, bárki számára nagyon nehéz feladat volna ez. Az OSC ugyanis megmutatta idén, hogy nagyon jó csapat, nagyon jó szakmai stábbal, jól játszottak, soha nem adták fel, biztos voltam abban, hogy nagyon nehéz dolga lesz a Fradinak. Igazam is lett.

- Amikor nézted a másik elődöntőt, drukkoltál valakinek, volt olyan érzésed, hogy az egyik csapattal szívesebben játszanátok, mert az talán könnyebb lenne a számotokra?

- Végig a fejemben volt, hogy vajon melyikük ellen lenne jobb döntőzni, de ez nagyon nehéz dolog, mert mindkét csapatnak vannak nagyon erős pontjai és gyengeségei is.

Szeretnénk bajnokságot nyerni, bárkivel találkozunk, nyerni kell, végig ez volt a felkészülésünk fő gondolata.

- Most van először, hogy nem három, hanem csak két nyert meccsig tart a döntő. Sokat számít, nagy különbség?

- Nagy a különbség, igen. Így nagyobb súlya lesz egy vereségnek vagy győzelemnek, főleg, ha az első találkozót nézzük, mert kevesebb lehetőség marad az esetleges javításra a vesztes csapat számára. Fiizikailag biztos, hogy könnyebb lesz, mert maximum három meccs lehet, nem lesz annyira fárasztó. Így is benne van bőven a fáradtság mindkét csapatban, hiszen nagyon sok meccset játszottunk. Hektikus volt az év eleje, voltak betegségeink, mindenféle probléma jelentkezett mindkét oldalon.

- Őszintén: esélyesebbnek tartod a Szolnokot a végső győzelemre?

- Lehet így megközelíteni, viszont az összes Szolnok-OSC-meccsből kiindulva azt mondom, hogy bármi lehet. Volt olyan, hogy nyertünk hárommal, volt, hogy kikaptunk hárommal, olyan is, hogy ikszeltünk. Úgyhogy szerintem 50-50 százalék az esély.

- Végezetül: nem tudom, megmondanád-e, ha lenne valamilyen egészségügyi problémátok...?

- Hála istennek, rendben van mindeki nálunk. Nagyon remélem, hogy szerda estig nem történik ebben változás.


ELŐZMÉNYEK

AZ EREDETI, TELJES BAJNOKI MENETREND

AZ ELSŐ BAJNOKI FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A MÁSODIK BAJNOKI FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HARMADIK FORDULÓBAN TÖTÉNT

A NEGYEDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

AZ ÖTÖDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HATODIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HETEDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A NYOLCADIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 9. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 10. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 11. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 12. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 13. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 14. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 15.  FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 16. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 17. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 18. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 19. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 20. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 21. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 22. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 23. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 24. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 25. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 26. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 27. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 28. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 29. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 30. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

AZ ELSŐ ELŐDÖNTŐKBEN TÖRTÉNT

A MÁSODIK ELŐDÖNTŐBEN TÖRTÉNT

A HARMADIK ELŐDÖNTŐBEN TÖRTÉNT