FACEBOOK

A nagy visszatérés! - Nézők előtt rendezik meg a csütörtöki FTC-OSC elődöntőt

A nagy visszatérés! - Nézők előtt rendezik meg a csütörtöki FTC-OSC elődöntőt
hozzászólás, 2021.05.12.

A "nyitás" óta volt már néhány meccs, ahova bemehettek nézők, de a nagy visszatérés most következik. Az FTC hétfőn hozta nyilvánosságra a csütörtöki FTC-OSC bajnoki elődöntőre való bejutás feltételeit. Részletek:


A bajnoki elődöntő a második fordulónál tart. Az OSC 6:0-as előnnyel, pályaválasztóként kezdte az egyik fél 7. pontjáig tartó párharcot, s az elődöntő első meccsén, május 5-én - zárt kapuk mellett - 7:2-re kikapott a Fraditól. Az állás tehát 6:3 az OSC javára. (A másik ágon a Szolnok megnyerte első elődöntőjét a BVSC ellen és 7:1-gyel biztosította helyét a fináléban.)

A következő mérkőzés csütörtökön este 19.45 kor kezdődik a Komjádiban, az M4 sport közvetíti (szöveges élő a vlv-n). Ha az OSC nyer, akkor továbbjut, amennyiben a Fradi győz ismét, akkor 6:6-ra módosul az állás és a mindent eldöntő utolsó meccset vasárnap rendezik meg a Kondorosin.

Időközben Magyarországon a Covid ellen beoltottak száma elérte a 4 milliót, így kormányrendelet jelent meg, amely - meghatározott feltételek mellett . engedélyezi sportrendezvények látogatását. A vízilabdában ennek ellenére több klub - például a bajnoki elődöntőben érintett OSC - úgy döntött, hogy az MVLSZ ajánlásának megfelelve nem enged be nézőket a mérkőzéseire.

A Fradinál más megoldást választottak, élnek a jogszabály adta lehetőséggel. Erre első alkalommal most csütörtökön kerülhet sor.

A zöld-fehérek honlapján szerdán reggel nyilvánosságra hozták a szurkolók bejutásának feltételeit.

E szerint a belépés ingyenes, de feltételekhez kötött: 18 éven felüliek kizárólag a védettséget igazoló plasztikkártyával és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány együttes felmutatásával juthatnak be az uszodába. Háziorvos által írt dokumentumot, igazolást a rendezők nem fogadnak el, 18 év alatti szurkolók pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével lehetnek ott a lelátón.

A klub arra kér minden érdeklődőt, hogy a sorban állásnál továbbra is figyeljen a másfél méteres távolság betartására.

A maszk viselése felnőtteknek ajánlott, 18 éven aluliaknak kötelező zárt térben. Kapunyitás 19 órakor.

(Meccselőzetes később.)

 


A BAJNOKI  FOLYTATÁS MENETRENDJE


Május 13., csütörtök

19.45 FTC-OSC - M4 Sport, vlv (szöveges élő)

Május 16., vasárnap (ha még szükséges)

14.05 OSC-FTC - M4 Sport

DÖNTŐ

A finálé az egyik fél második győzelméig tart. A harc nulláról indul és az első meccsen az lehet házigazda, amely klub az alapszakaszt magasabb helyen zárta.

Május 19., szerda (első mérkőzés)

20.45 - M4 Sort

Május 22., szombat (második mérkőzés):

16.30 - M4 sport

Május 25., kedd (harmadik mérkőzés - ha még szükséges)

19.00 - M4 Sport


Nagyon komoly tétje lesz a bronzcsatának, hiszen annak győztese jogosult a Bajnokok Ligájában indulni a 2021-22-es szezonban. (A vesztes és az 5. helyezett Vasas az Eurokupában képviselheti Magyarországot.)

Az időpontokat még nem tudjuk, de azt igen, hogy a lebonyolítási rend ebben a párharcban rendkívül érdekes módon eltér a rájátszás hagyományos módjától: két meccs lesz, oda-visszavágós alapon, tehát mintha kupameccset játszanának a felek.

A rájátszás négy részvevője közül egyedül a BVSC-vel kapcsolatban vetődött fel bennünk a kérdés, vajon vállalják-e a BL-szereplést, ha meg tudják szerezni az indulási jogot. Megkérdeztük a klubvezetést és azt a választ kaptuk, hogy: igen.  A BVSC jelenleg leendő ellenfelét az OSC-FTC párbaj vesztesét várja.


ELŐZMÉNYEK

AZ EREDETI, TELJES BAJNOKI MENETREND

AZ ELSŐ BAJNOKI FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A MÁSODIK BAJNOKI FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HARMADIK FORDULÓBAN TÖTÉNT

A NEGYEDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

AZ ÖTÖDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HATODIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HETEDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A NYOLCADIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 9. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 10. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 11. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 12. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 13. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 14. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 15.  FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 16. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 17. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 18. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 19. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 20. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 21. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 22. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 23. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 24. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 25. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 26. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 27. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 28. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 29. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 30. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

Címkék:
FTC-OSC nézők