FACEBOOK

Miskolci mozgások - négyen elmennek, hatan jönnek, az edző marad

Miskolci mozgások - négyen elmennek, hatan jönnek, az edző marad
hozzászólás, 2021.05.10.

Továbbra is Kis István irányítja a bajnokság középmezőnyében végzett Miskolc csapatát. Magyar Márton ősztől az egrieket erősíti, a borsodi klub a Vasastól, a Fraditól és - főleg - a Debrecentől igazol új erőket, továbbá megtartott kulcsembernek számító játékosokat. Részletek:


A hétvégén nyilvánosságra hozta a keretében bekövetkező változásokat a PannErgy Miskolc VLC.

A minap.hu oldalon megjelent tájékoztatás szerint a klubvezetés elégedett a most zárult szezonnal, mert a 9. helyet a korábbihoz képest alacsonyabb költségvetéssel, megfiatalított kerettel érték el.

Kis István vezetőedző tájékoztatása szerint nehéz éven van túl a csapat, a pandémia építkezés, feszített program közben érte őket.  A 9. helyet, olyan játékosokkal érték el, akik még nem játszottak az élvonalban, vagy korábban nem kaptak ennyire meghatározó szerepet. Bravúrgyőzelmek mellett váratlan vereségek is becsúsztak, de sokszor a szerencse sem állt a miskolciak mellé.

A legjobb nyolc közé kerülést bravúrnak gondolta volna előzetesen a klub sportigazgatója, Bachner András, aki szerint azonban ettől csak egy lépés választotta el őket.

– Teljes mértékben elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Voltak szép eredmények, helyenként nagyon jó játékkal rukkoltunk elő. Előfordultak persze hullámvölgyek is, az UVSE-től kapott pofont ahhoz tudnám hasonlítani például, mint amikor a lakoma után egy keserű desszertet szolgálnak fel.

A sportigazgató véleménye szerint legalább 6-8 pont „benne maradt” a csapatban, ezekkel meg lehetett volna csípni a 7. helyet, amit „a bravúrkategórián felüli” eredményként értékelt volna. A középmezőnybe várják jövőre is a csapatot, ehhez pedig főleg fiatalokkal erősítenek.

Az új igazolások: az osztályozót játszó debreceni csapattól hármom játékos (Krasznai Bendegúz, Tőzsér Dávid és Nagy Norbert), a Fraditól két tehetség (Böröczky Marcell és Várkonyi Ádám) érkezik. Rutinosabb játékosnak számít a Vasastól igazolt Sélley Rauscher Domonkos. Olyan alapembereket pedig, mint például Hoferica Tomas és Lukas Seman sikerült megtartani, pedig voltak érdeklődők irántuk.


Sélley-Rauscher Domonkor a Vasastól érkezik Miskolcra

Nem szerepel a minap.hu cikkében, de a vlv úgy értesült, hogy a klubnál marad Biros Barnabás, a két Vismeg testvér, Botond és Zsombor, valamint az első osztályú póló világába tavaly berobbant magyar-izraeli kettős állampolgár, Tamir Fried is.

Távozik Miskolcról Mizsei MártonHornyák Olivér, Berki Richárd, valamint az élvonal góllövőlistáját sokáig vezető Magyar Márton, aki visszatér az egri csapathoz.


Miskolcon marad a bivalyerős center, Lukas Seman

A klubvezetés szerint saját utánpótlásukból legalább négy-öt nagyon tehetséges fiatallal tudnak számolni, akik a következő évek miskolci vízilabdájában biztos hogy ott lesznek az OB1-ben.

A következő szezonban is Kis István irányítja majd a felnőtt csapatot.

– Talán a miénk lesz az egyik legfiatalabb csapat a bajnokságban. Ez egy többéves projekt, igyekszünk megalapozni a jövő csapatát. Hátra semmiképpen sem szeretnénk lépni. Reméljük, hogy továbbra is fogjuk élvezni a város és a szponzorok bizalmát, és megkapjuk azt a támogatást, amit eddig is megkaptunk - mondta Bachner András.

FRISSÍTÉS!

Cikkünk publikálása után kaptuk a tájékoztatást a miskolci klubtól, hogy a borsodi megyeszékhelyen folytatja pályafutását Csiszár Boldizsár kapus (Kaposvárról érkezik) és Tanczer Tamás (idén Tatabányán szerepelt) is.



A rendkívül gólerős Magyar Márton Egerbe tér vissza