FACEBOOK

hozzászólás, 2011.01.06.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a győzelemre tör a nyári sanghaji világbajnokságon - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes szövetségi kapitány. Hozzátette: a visszatérő háromszoros olimpiai bajnokokkal, Kiss Gergellyel és Kásás Tamással komoly előrelépés várható.

Összesen nyolc alkalommal tart összetartást a magyar vízilabda-válogatott keret tagjainak Kemény Dénes, aki részletes edzéstervet készített a felkészülésre. Először jövő héten Szentendrén találkoznak a játékosok, ekkor még az itthon szereplők gyakorolnak, majd a január 24-25-i összetartáson és a februári nemzetközi tornán a külföldön légióskodó négy játékos is részt vesz. A szakvezető azt InfoRádiónak azt mondta, bízik benne, hogy Madaras Norbert, a Varga fivérek, Dániel és Dénes, valamint a visszatérő Kásás Tamás az összetartások felére el tud jönni.

"Nagy előrelépés Kásás Tamás, valamint a szintén háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely visszatérése" - emelte ki Kemény Dénes, aki szerint ha a két játékos legalább olyan teljesítményt nyújt, mint a többiek, akkor a társak is többet pihenhetnek, így a csapat eredményessége javulhat.

- A háromszoros olimpiai bajnokokkal erősebb lesz a csapat gerince, és könnyebb lesz beépíteni egy-egy fiatalt, hiszen kevesebb felelősség lesz az új játékosokon - vélekedett a szakvezető. Kemény Dénes kiemelte: eddig is fokozatosság elvét vallotta, és annak idején Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor és Madaras Norbert is már az eldőlt meccseken állt be először, aztán meghatározó emberré váltak mindannyian.

"Tavaly az volt a baj, hogy túl sokszor volt nyakunkon a kés a meccs végéig" - hangsúlyozta a szövetségi kapitány. Hozzátette: így elfáradtak a meghatározó emberek, és nem kaptak elég lehetőséget a fiatalok.

- A sanghaji világbajnokságon a győzelem a válogatott célja - mondta Kemény Dénes. Kifejtette: nem takargathatjuk tovább a kártyáinkat, eddig kísérletezgettünk, de most meg kell találni azt a 13 játékost, akivel olyan erős lesz a válogatott, hogy utoléri az eddig előrébb járó csapatokat. Tavaly 3-4 gól különbséggel volt gyengébb a magyar együttes a legjobbaknál, de ez a különbség ledolgozható, mivel kiegyensúlyozottabb lesz a csapat - vélekedett a szakvezető az InfoRádiónak adott interjúban.

Címkék:
Kemény Dénes