FACEBOOK

Dr. Molnár bekopogott dr. Pavlikhoz

Dr. Molnár bekopogott dr. Pavlikhoz
hozzászólás, 2007.03.19.

Egészségügyi jelentés Melbourne-ből: Molnár Tamás állapota javul, ő már hétfő este vízbe szállna, de Pavlik doktor szerint egy-két napot még pihennie kellene. Hétfő reggeli telefoninterjúnk a válogatott centerével:

- Hogy vagy?

- Most már egész jól. Van még egy kis tüsző a torkomban, kicsit még nehezen nyelek, de igazából már jól.

 - Hogy kezdődött a dolog? 

- Már az úton, amikor Bangkokba értünk, de akkor még csak olyan tünetei voltak, hogy nehezen nyeltem, illetve piros volt a torkom. Megnézte a Doki, azt mondta, hogy elég öblögetni, meg tisztán tartani, kicsit fertőtleníteni. Ez ment két napig, majd amikor ideértünk, lefeküdtem és az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy alig tudok nyelni. Úgyhogy rögtön átmentem a Dokihoz. Akkor már tüszőket is látott, de szerencsére lázam nem volt. Antibiotikumot kaptam, Igazából nem érzek semmit, csak azt, hogy nehezen nyelek.

 - Mit mondanak, mikor mehetsz vízbe? 

- A Doki szerint még egy pár napot pihenni kéne, én azonban nem tartom kizártnak, hogy ma este vagy holnap délelőtt vízbe megyek.

 - Dénes mit mond, mikor játszat? 

- Ha Dénesen múlna, már holnap játszanék…

 - Ennyire „vigyáz” az egészségedre?

- Neeem, neki is fontos, hogy egészséges legyek, de azt is tudja, hogy nem könnyű centerben egy embernek végigjátszani a világbajnokságon egy meccset, még hogyha „csak” az új-zélandi csapat is az ellenfél. Ha csak egy-két percet is tudnék játszani negyedenként, nagyot tudnék segíteni a csapatnak, különösen Kis Gábornak.

- Bár nem voltál ott a vasárnapi edzőmeccseken, azért azt biztosan tudod, hogy Marci helyettesített…

- Igen, már otthon is ő volt a másik center az utolsó edzésen, amikor a juniorokkal játszottunk és Kis Gábor nem volt.

- És hogy megy neki?

- Marci annak idején a junior válogatottban elég sokat centerezett, nyilván a családi adottságok miatt is gondolhatnak rá, ha centerhiány van egy csapatban. Én azt hiszem, hogy nem okoz neki gondot megoldani ezt a feladatot.

- Hogy megy az akklimatizálódás a csapatnak?

- Szerintem most érkeztünk el oda, hogy nagyjából mindenki átállt, lehet, hogy van még valaki, aki mondjuk korábban fekszik, vagy korábban ébred, de azt hiszem, hogy a nappalok és az éjszakák ritmusát már el tudtuk kapni. Szerencsére a sorsolásunk kedvező, így ha valakinek nem sikerült volna, még mindig van néhány napja, hogy teljesen megszokja.

3 régi hozzászólás

Éwa Szlovákia hozzászólása
2007.03.23. 09:23

Imádom a fiúkat. Szurkolok nekik , persze a lányoknak is. Veluk kellene tobbet torodni nem a focistakkal,annak nem sok ertelme van.

Stocker Lászlóné Piliscsaba hozzászólása
2007.03.20. 08:30

Hu, én is nagyon-nagyon szorítok a fiúk győzelméért! Annál is inkább, mert van/volt két ember is, akiket személyesen ismerek és őszintén mondom, hogy nagyon szinpatikus egyéniségek.De az egész csapat számomra az. Remélem és bízom benne, hogy a VB után ismét örülhetünk egy sokadik magyar sikernek. Illetve kettőnek, mert a lányokat se hagyjuk ki, értük is nagyon szorítok. SOK SIKERT!!!

Kádár Kadosáné Bp Remetekertváros hozzászólása
2007.03.20. 02:05

Büszke vagyok a csapatunkra és az állandó szép teljesitményükre. Lelkünket melengető és megtépázott nemzeti büszkeségünket - footbalisták teljesítményére utalás - hozták vissza. Ugyanazt érzem, mint amikor az arany-csapat teljesítményeire gondolok. Szurkolunk és gratulálunk.