FACEBOOK

„Kanada-Magyarország 15:4”

„Kanada-Magyarország 15:4”
hozzászólás, 2007.09.24.

A magyar válogatott edzőmeccse adta a keretet a vízilabda-világbajnokság szervezőinek, hogy kipróbálják a torna versenyuszodájának teljes technikai felkészültségét. A vasárnap esti (magyar idő szerint délelőtti), kétkapuzással egybekötött főpróbán a parton szimulálták a majdani mérkőzésekhez tartozó összes kísérő elemet. A vízben éles játék folyt magyarok és ausztrálok között, s az eredményjelző tanúsága szerint a mieink csúnyán kikaptak. Szerencsére a látszat csal. Méghozzá jelen esetben nagyon.

Kemény Dénes beszámolója:

„Nagyon profi módon előkészítették ezt a programot, gyakorlatilag most vették át a versenyuszodát (Sports and Aquatic Center, a szerk.), kipróbálva az elektronikát, az órát, az eredményjelző működését. Mindent úgy kellett csinálnunk, mintha már vb-meccsen lennénk, ott melegítenünk be, ahol majd a hivatalos bemelegítés lesz, onnan átmentünk abba a helyiségbe, ahonnan majd a bemutatáshoz indulnak a csapatok. A két csapatot bemutatták, nálunk nem állt mindenki oda, mert elég hűvös volt, és nem voltunk erre felkészülve, nem volt mindenkinél köpeny. Így csak néhány játékosunk állt fel, a többieket rendezőkkel pótolták. Utána eljátszották a két himnuszt, méghozzá a kanadait és a magyart, mert az eredményjelző Kanada-Magyarország mérkőzést jelzett. Ennélfogva a sapkaszámok alapján is a számítógépben lévő kanadai és magyar játékosok sapkaszáma és neve volt kiírva, ami természetesen még nálunk se stimmelt, mivel mi fehér sapkát vittünk, ők pedig úgy készültek, hogy kékek leszünk. Az ellenfél egyébként valójában egy városi csapat Tigers Victoria volt. Velük kétszer öt percet játszottunk 7:1 lett, majd 2x8 percet kétkapuztunk az ausztrál válogatottal, itt 8:3-ra végeztünk. Így az eredményjelző szerint Kanada megverte Magyarországot 15:4-re.

 

Ha szakmailag nézem, edzésnek mindenképpen jó volt. Sőt, még az átállást is felgyorsította, hogy versenyhangulatot éreztünk, hiszen mégiscsak abban a medencében játszottunk, ahol a meccseink lesznek. Bemelegítettünk rendesen, komolyan vettük az edzőmeccs mindkét részét, mint ahogy az ellenfeleink is. És bár nem volt különösebb jelentősége az eredménynek, azért mindenki inkább lőni szereti a gólt, mint kapni. Ráadásul Molnár nem játszott, - most ő a soros beteg, - és azért mégiscsak egy olyan fontos poszton, mint a középcsatár, hiányzott egy játékosunk.

 

A legtöbb gólt Biros lőtte, de edzőmeccsen ennek nincs jelentősége. Viszont ha már nevet említek, elmondom azt is, hogy Marci nagyon jól játszott Kis Gáborral felváltva centert.

 

Ami a hely hangulatát illeti: szép a medence, s kellemes emlékeink is vannak innen: a bemelegítő medencében nyertük meg 1999-ben azt a tornát, amely a Világkupát megelőzte.

 

Egy dolog furcsa volt: itt még dolgoznak gépekkel a lelátók mögött, és amikor a szél úgy fordult, hogy a Forma-1-es pálya felől fújt, tehát a medence háta mögül, akkor rögtön befújta a munkagépek kipufogógázát a víz fölé. Bízunk abban, hogy a meccsek alatt ilyen nem lesz.”

 

Hétfő reggel tornaterembe megy a csapat, másfél óra súlyzózás a program, Kemény Dénes nem használja fel a délelőtti medencés edzéslehetőséget, csak a délutánit. Ennek oka az, hogy legutóbb Pesten súlyzózott normálisan a csapat, és a kapitány már szükségét látta egy kis erősítésnek.

4 régi hozzászólás

martix hozzászólása
2007.03.19. 18:37

Hajra fiuk !Sok sikert kivanok a csapatnak.

Dénibá hozzászólása
2007.03.19. 16:08

Mi vagyunk a vizilabda királyai! Remélem Peking után Kemény Dénes csúcstartó lesz a szövetségi kapitányok között. Legjobb bemelegítés a világbajnoki cím lesz!

szöszke hozzászólása
2007.03.18. 19:07

A szép emlék igazából csak most lesz! Amikor kihirdetik, hogy a Magyar csapatunk 2007-ben VB győztes! Ugye?!

drukker hozzászólása
2007.03.18. 18:00

Hisz végülis a Szívós Marci egy valódi center alkat, ugyanúgy mint ahogy a Varga Dani meg a Kásás Tamás álló bekk...