FACEBOOK

Ez volt 2020 - az év fontosabb eseményei

Ez volt 2020 - az év fontosabb eseményei
hozzászólás, 2020.12.29.

Ez történt kedvenc sportágunkban az idén - kronológiai áttekintés, hírek, tudósítások a vlv-n 2020-ból. Vízilabda-történelem, egy olyan év krónikája, amelynek csapásait nehezen fogjuk tudni kiheverni. (A részletek megismerhetők klikkelés után.)


JANUÁR

Ez volt 2019 - történeti kronológia (események, tudósítások, interjúk a vlv-n).

Ez volt 2019 - a számok tükrében - a vlv hagyományos éves statisztikai áttekintése.

Év végi beszélgetés Varga Dénessel.

Miután Varga Dénes lett a világ legjobb vízilabdázója 2019-ben a Total Waterpolo szavazása szerint, Dumit a vlv kérte meg, hogy ő is készítse el listáját a szerinte kiemelkedő kollégáiról.

Magyarország megnyerte a budapesti Eb előtti utolsó megmérettetést, a cuneói nemzetközi felkészülési tornát. Külön is közzétettük a három magyar meccs összes gólját



Märcz Tamás kijelölte a budapesti Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottat. A teljes, 17 tagú keretből Kardos Gergely, Nagy Ádám, Német Toni és Sedlmayer Tamás nem vesz részt a tornán.

A LEN-nél az olasz Di Fulvio lett 2019 legjobbja, Vámos Márton az élmezőnybe került.

A budapesti Európa-bajnokság részvevőinek listája, az összes mérkőzés jegyzőkönyve, tudósítás a magyar válogatott meccseiről, összegyűjtve.

Eb-előzetesek a vlv-n: Märcz TamásVarga Dénes, Hosnyánszky Norbert. 

A társak szerint is Varga Dénes volt a legjobb 2019-ben - a vlv hagyományos körkérdése a válogatott játékosaihoz.

A sportújságírók szavazatai szerint az FTC lett Az év csapata 2019-ben, Varga Zsolt pedig Az év edzője.



A magyar válogatott 26:0-ra győzte le Máltát a budapesti Eb csoportkörében és ezzel csoportelső lett, szabadnapot kapott és könnyebb ágra került.

Felfüggesztették egy szerkesztőség akkreditációit a budapesti Eb-n.

Bronzérmes a magyar női válogatott a budapesti Európa-bajnokságon.

Magyarország-Spanyolország 14:13 - Ötméteresekkel nyertük meg az Európa-bajnoki döntőt!

vlv-interjú Gianni De Magistrissel: ,,A magyarok megnyerhetik az olimpiát,,



FEBRUÁR

Eb utáni összegző vlv-interjú Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal. Hosnyánszky Norberttel.

Az Eb-győztes magyar válogatott tagjai személyes találkozásra várták a szurkolókat - helyszíni vlv-riport.

Bonyodalmas utazást követően sima vereség Franciaosrzágban, a Világliga európai selejtezőjében. Ez volt a magyar válogatott egyetlen veresége 2020-ban.

Nagy Viktor, Dusko Pijetlovics és Radomir Drasovics a következő szezonban is a Szolnok játékosa!

Az utánpótlásreform egyéves mérlege, vlv-interjúk:

- Cseh Sándor

- Vincze Balázs

Az Eurokupa elődöntőjének első mérkőzésén az Eger idegenben 6:3-ra kikapott a Bresciától. A visszavágóra már nem kerülhetett sor a közben kialakult Covid-válság miatt.

Vári Attila MVLSZ-elnök a vlv-nek a vírushelyzet esetleges következményeiről.

Új főtitkára van a Magyar Vízilabda Szövetségnek.

Egyre nagyob botrány van kibontakozóban Egerben. A bresciai Eurokupa-elődöntőről hazaérkező vízilabdázókat nem engedik használni saját uszodájukat, mert bár van hatósági engedélyük, hogy vízbe menjenek, laborvizsálatok nem készültek. A polgármester ideiglenesen bezáratta az uszodát

Elmarad két bajnoki, Szécsi Zoltán nyilatkozik a vlv-nek az egri helyzetről.

MÁRCIUS

Decker Ádám arról nyilatkozott, hogy a játékosok miként élik meg az Egerben zajló fejleményeket.

A Terrassa magabiztos legyőzésével BL-csoportja élére került az OSC, megelőzve a Pro Reccót és az FTC-t - e két csapat egymás elleni mérkőzését elhalasztották.

Bejelentették, hogy a március 17-re tervezett Olaszország-Magyarország Világliga-mérkőzés elmarad. Olaszországban minden vízes sporteseményt felfüggesztttek. A FINA még kivár.

A LEN előbb számos verseny halasztásáról döntött, 

MVLSZ-közlemény az országos veszélyhelyzet sportági következményeiről. Különböző intézkedések

Rendkívüli MVLSZ-elnökségi ülés - távoktatás a vízilabdában is! vlv-információk az elnökség üléséről.

Leálltak a doppingellenőrzések, baljós jelek a tokiói olimpiára nézve

Még játékos, de már edzőként gondolkodik - vlv-interjú Szivós Mártonnal



Elhalasztják az olimpiát! - Vári Attila, Bíró Attila és Märcz Tamás a vlv-nek.

Itt az olimpia új időpontja!

 A vlv körkérdést intézett a férfi OB1 16 vezetőedzőjéhez, hogy átfogó tájékoztatást kaphassunk a kialakult vírushelyzet kezeléséről.

ÁPRILIS

Mi lett Kis Gáborral? vlv-interjú a visszavonult centerrel.

A vlv vízilabdatörténeti sorozatot indított az Arcanum Adatbázisának segítségével. Így kezdődött...

Koronavírus - Mi lesz a bajnokságokkal? - Sportágakról készült vlv-körkép.

Szépen induló filmes karrier - Egy hét alatt egymillióan nézték meg Szivós Márton karanténvideóját!

Dabrowski Norbert, a ZF-Eger eddigi vezetőedzője július 1-től a BVSC-Zugló Vízilabda Szakosztály szakmai igazgatói posztját tölti be. 

Több forrásból megerősített információnk szerint Becsey Péter, az OSC sportigazgatója bejelentette a játékosoknak, hogy a főszponzor A-Híd nem támogatja tovább a csapatot, így akinek ajánlata van más klubtól, nyugodtan fogadja el. A főszponzort képviselő Apáthy Endre este a vlv-nek cáfolta, hogy a főszponzor nevében ilyen nyilatkozatot tett volna, ugyanakkor annyit elárult, hogy a szponzori szerződés lejárt. vlv-interjú Apáthy Endrével. Markovits László a vlv-nek: ,,Van alapja a pletykának, de döntés még nincs,, 

Itt a hivatalos bejelentés - OSC-sekkel bővül a Vasas család! Mi újság? - Vad Lajos a vlv-nek

Újabb, részletesebb Apáthy Endre-interjú a vlv-n.

Székely Bulcsú az utánpótlásképzésről: "Most kell a kreativitás, a régi megoldások újragondolása!"

TAO-változások.

Hogy töltik a kényszerűen vízilabdamentes időszakot a játékvezetők? Vogel Gábor: Nemcsak a játékosoknak vannak elvonási tüneteik

Vári Attila bejelenti: a válogatottak megkezdik az edzésmunkát

Prlainovics a szétesőben lévő OSC-től a Marseille-hez igazol.



Varga Dániel lesz az OSC vezetőedzője!  A klub magyar válogatottjai nem mennek át a Vasasba, az OSC-nél folytatják, ahol csak magyar vízilabdázó szerepel majd - helyzetkép az új csapatról

MÁJUS

Liga-javaslat az elnökségnek a bajnokságok befejezésének módjáról.

Új kormányzati szabályozás: Május 4-étől, hétfőtől az ország egész területén lehet edzéseket, valamint - egyelőre nézők nélkül, zárt körülmények között - sportrendezvényt tartani. 

A miskolci klub a vírushelyzet miatt lemond az önkormányzat támogatásáról.

Benedek Tibor baljóslatú közleményben jelenti be, hogy nem vállal többé szerepet a vízilabdában. A vlv ettől kezdve Tibor haláláig minden nap elhelyez egy fotót a facebook-oldalán, hogy kimondatlanul is éreztesse, gondolatban folyamatosan segíti a vízilabdasport ikonjának küzdelmét a súlyos betegséggel. NAPI TIBOR - VLV-KÉPEK (2020.05.06-06.17.)



Bejelentés: 2022. május 13-29. - ez a 2021-es(!) fukuokai vb időpontja!

Éledezés a medenceparton - OB1-es körkép

Az OSC-be igazolt játékosok folyamatosan nyilatkoztak a vlv-nek:

Várnai Kristóf

Dala Döme

Csacsovszky Erik

Sziládi Kristóf

Tóth Kristóf

Varga Dániel

Az egykori játékostárs, Vincze Balázs veszi át a vízilabdasportból távozó Benedek Tibor helyét az UVSE kispadján.



A LEN hivatalosan bejelentette, hogy lezártnak tekinti a 2019-20-as európai kupasorozatokat, így sem a Bajnokok Ligájában, sem az Eurokupában nem folytatódnak a küzdelmek, nem lesz éremosztás. A BL-ben a címvédő Fradi és a főtábla-csoportját vezető OSC bánhatja ezt leginkább, de még a Szolnoknak is lett volna esélye bejutni a nyolcas döntőbe. Az Eurokupában a Brescia-Eger párharcnak nem lesz már soha visszavágója.

Három miskolci esztendő után csapatot vált a 21 éves Nagy Ádám, a válogatott bő keretének tagja, a Szolnokban folytatja.

Egerben lehúzták a rolót - fizetésképtelenné vált az Egri Vízilabda Kft.!

A koronavírus-járvány (gazdasági) áldozata lett a szombathelyi AVUS, amely arról tájékoztatta az MVLSZ elnökségét, hogy a következő szezonban nem tudja vállalni az OB1-es szereplés feltételeit, az OB1/B-s versenysorozatra fog nevezni. Debrecenből viszont jó hírt kaptunk: a csapat OB1-es lesz jövőre is.

Az MVLSZ elnöksége törölte a bajnokságokat - Vári Attila a vlv-nek. Az OB1-es klubok így reagáltak: vlv-körkép.

Kis István követi Vidumanszky Lászlót a Miskolc kispadján. Magyar Márton Egerből a borsodi megyeszékhely csapatához igazolt.

Az utánpótlás-korosztály egyik legtehetségesebb tagja, az UVSE egyik motorja, a 19 éves Konarik Ákos Szolnokon folytatja. vlv-interjú

New York-i külgazdasági attasé lesz a pólótól egy esztendeje visszavonult világbajnok, Gór-Nagy Miklós. vlv-interjú

Megkezdte az edzéseket a férfi válogatott

Török Viktor veszi át a Pécs irányítását - sajtótájékoztató a PVSK-Füszértnél.

Itt az A-Híd VasasPlaket 2020-2021-es kerete! A Vasas új magyar játékosai nyilatkoztak a vlv-nek

Váratlan fejlemény: 300 millió forintot kap külön kormányrendelet alapján az egri klub Részletek, nyilatkozatok és az egri sztori összefoglalása.

Három szerkesztőség hívta szavazásra a szakembereket: minden idők legjobb magyar vízilabdázóját kellett kiválasztani. Faragó Tamás lett a győztes.

Befejezte pályafutását a világ egyik legeredményesebb vízilabdázója. Szlobodan Nikics csapatot is kap az FTC fiataljainál és tagja lesz a felnőtt gárda stábjának.

,,Köszönök mindent! Hajrá, Magyarország!,, - a vlv búcsúinterjúja a Magyarországot nyolc szezon után elhagyó Szasa Misiccsel.

Nagyjából fél éve tagja a magyar férfi vízilabda-válogatott tágabb stábjának egy különleges szakember. Étkezésre tanítja a sportolókat, de ez csak tömör összefoglaló meghatározás, valójában azt akarja elérni, hogy a játékosok értsék: mikor mire van szüksége a szervezetüknek, s csak azt vegyék magukhoz, méghozzá minőségi táplálékok formájában. vlv-interjú Haris Évával.



Szigorú feltételek mellett látogathatók a szabadtéri sportesemények - új kormányrendelet.

Búcsú a Császártól - véget ért a válogatott összetartása

JÚNIUS

Kardos Gergely Franciaországba szerződött

A karanténidőszakban folyamatosan, hetente bemutattuk azokat az otthoni körülmények között elvégezhető gyakorlatokat, amelyeket napi gyakorisággal tett közzé a Zala György-Létay Krisztián páros. A férfi válogatott és a BVSC erőnléti edzőjétől a kemény karanténidőszak, a videókészítés tapasztalatairól érdeklődtünk.

Csaknem egy évtizedes magyarországi szereplés, családalapítás, két csapatban is elért bajnoki címek, BL-győzelmek után klubot és országot vált az ausztrál-magyar Aaron Younger, ősztől a Pro Recco játékosa lesz. vlv-interjú

Varga Dénes, a magyar válogatott csapatkapitánya súlyos sérülést szenvedett. A hivatalos közlemény. A vlv exkluzív interjúja. Ennek az interjúnak a megjelenése után szerkesztőnk "névre szóló" levelet kapott az FTC kommunikációs igazgatóhelyettesétől. A vlv-n közzétett levélben az év végéig szólóan eltiltják szerkesztőségünket az FTC meccseinek helyszíni tudósításától és a klub sportolóival készítendő nyilatkozatoktól. A Fradi két új játékosával elkészített, a klub illetékese által már jóváhagyott(!) két interjú közlését is megtiltják. A drasztikus intézkedésre - szintén a vlv-n nyilvánosságra hozott - nyílt levélben reagáltunk. Később a klub és a vlv rendezte konfliktusát, erről közös közleményben tájékoztatta a közvéleményt.

Megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját az új Honvéd. Szivós Marci kiszállt a vízből, megkezdte edzői pályafutását. Valamennyi új igazolás (Hosnyánszky Norbert, Decker Ádám, Ekler Bendegúz, Chilkó Márton és Kiss Bálint) nyilatkozott a vlv-nek.

A 33 éves Filip Filipovics edzésbe áll a szolnoki Vízilabda Arénában. Egyéves szerződést írt alá, új klubja sokat vár tőle. Részletek, Kovács István szakmai igazgató nyilatkozott a vlv-nek. Riport a világklasszis első szolnoki edzéséről.

,,Karcsi bácsi, nélküled nem ment volna!,, - életútinterjú az 50 éve edzőként dolgozó Czigány Károllyal

A LEN sajtóközleményben tájékoztatta a vizes sportokkal foglalkozó médiát a koronavírus-járvány utáni helyzetben kialakított vízilabda-versenyrendszerről. A BL-ben kisebb lesz a főtábla mezőnye, csak a Fradi szabadkártyás.

Néhány nappal 85. születésnapja előtt meghalt Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A magyar vízilabdasport legendás alakja a Nemzet Sportolója volt.

Elment a világ egyik legnagyobb játékosa, a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, a magyar válogatottat világbajnoki címre vezető volt szövetségi kapitány. Súlyos betegséggel küzdött, 2020. június 18-án ragadta el a halál. Júliusban lett volna 48 éves.

Alakszandar Szapics megrázó vallomása.

Este csendes megemlékezésen ezrek rótták le kegyeletüket a margitszigeti Hajós bejáratánál kialakított kegyeleti helynél, Kárpáti Görgyre és Benedek Tiborra, a vízilabdasport korszakos személyiségeire emlékeztek. 

Az Országggyűlés rövid idő alatt jogszabályt módosított, aminek eredményeként kiskorú gyermek esetén az olimpiai bajnok özvegye megkaphatja a férje után az aranyérem utáni teljes életjáradékot. 

Recco városa is elköszönt Benedek Tibortól

Benedek Tibort szűk családi körben búcsúztatták el, erről közleményt adtak ki.


Ezt a szomorú rekordot szívesen nélkülöztük volna: 465 ezer ember volt kíváncsi erre a vlv-videóra, ami a Margitszigeten készült, Tibor csendes, méltóságteljes búcsúztatásakor

Madaras Norbert a Fradi céljairól - vlv-interjú

Drámai csata után a KSI jutott be az OB1-be

vlv-interjúk a Fradi új szerzeményeivel:

- Fekete Gergő

- Vigvári Vendel

JÚLIUS

Dabrowski Norbert július 1-jétől a BVSC szakmai igazgatója. Életének egri korszakáról és most következő feladatairól kérdeztük. vlv-interjú.

Jászberényi Gábor 38 évesen visszaszáll a vízbe, az Eger kapusa lett! Megtartotta kapusedzői tisztségét is. Az egri klub és a vlv konfliktusa.

Helyzetkép a válogatott terveiről - meghívás az USA-ba (később kútba esett).

Vincze Balázs vette át Benedek Tibor munkáját az UVSE-nél. Az 53 éves szakember beszél az átadás-átvétel folyamatáról, ismerteti az UVSE új igazolásait, fő személyes céljait, az új szezonnal kapcsolatos várakozásait. vlv-interjú

Az OSC szokásos szezonindító sajtótájékoztatóján bemutatták a csapatot és az új szakmai vezetést. A hivatalos cél a legjobb négy közé kerülés a kupában és a bajnokságban is. vlv-tudósítás

Bíró Attila a vlv-nek a női válogatott terveiről.

MVLSZ-tisztújítás - Vári Attila további négy évig a szövetség elnöke. A küldöttek egységesen voksoltak, nemcsak az elnök, hanem valamennyi elnökségi tag egyhangú (vagy csupán az érintett tartózkodásával lezajlott) szavazással nyerte el tisztségét. Helyszíni vlv-riport a fórum szinte teljes videófelvételével.


A képen az új MVLSZ-elnökség tagjai (balról jobbra):
Faragó Tamás, Biros Péter, Gergely István, Székely Bulcsú, Tóth Sándor, Hoffmann Tamás, Madaras Norbert (alelnök), Beck György (társelnök), Vári Attila (elnök), Hegedüs Éva (társadalmi elnök), Molnár Tamás (alelnök), Nyíri Zoltán, Kovács István, Lukács Gergely, Dala Tamás, Boros Tamás. (Nincs a képen Magyar József elnökségi tag.)

Faragó Tamás olimpiai bajnok, világbajnok és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának. Nyolc jelölt volt és a szavazás már az első körben sikerrel járt, ugyanis Faragó rögtön megkapta a voksok több mint 50 százalékát! Tonó a hír megérkezésekor videónyilatkozatot adott a vlv-nek.

Megható jelenetet sikerült lencsevégre kapnunk. A Fraditól az OSC kispadjára átszerződő Varga Dánielt az OSC-FTC edzőmeccset követően három volt ifijátékosa körbevette, s egy átnyújtott albummal megköszönte edzőjük munkáját.

Az UVSE közzétette, hogy megváltozik a klub vízilabdacsapatának címere, amelybe bekerül a június 18-án elhunyt Benedek Tibor monogramja, valamint a 8-as sapkaszámát szimbolizáló jel.

Egy Magyar Kupa-meccsen a 18 éves Batizi Benedek (BVSC) saját térfeléről talált be a világ egyik legjobb kapusának, Nagy Viktornak a hálójába. Megmutatjuk a gólt és példás sportszerűséggel nyilatkozott a vlv-nek a történtekről a Szolnok világbajnok hálóőre.

Dala Tamást az elnökség tagjává választották a Magyar Vízilabda Szövetség közgyűlésén. Új tisztsége mellett emlékeiről, a vízilabda helyzetéről és Benedek Tiborról is kérdeztük őt. vlv-interjú.

AUGUSZTUS


Megjelent az első, tudományos igényű elemzés Benedek Tibor életútjáról. A szerzővel a vlv hosszabb interjút is készített.

Az MVLSZ elnöksége augusztus 12-én, szerdán kora délután - a Magyar Kupa délelőtt lezajlott helyosztó meccseit követően - rendkívüli ülést tartott. A testület döntése értelmében a Magyar Kupa további mérkőzéseit elhalasztják, mivel az FTC négy játékosa pozitív koronavírus-tesztet produkált. A hír szerint az érintettek jól vannak, tünetmentesek. (Neveket sem az FTC, sem a szövetség nem hozott nyilvánosságra.) A csapat tagjai és az edzők házi karanténba kerültek.

A Magyar Kupa krónikája a torna félbe szakadásáig:

AZ ELSŐ KÖR TÖRTÉNÉSEI

A MÁSODIK KÖR TÖRTÉNÉSEI

A HARMADIK KÖR A FELSŐHÁZBAN

A HARMADIK KÖR AZ ALSÓHÁZBAN

A FELFÜGGESZTÉSIG LEZAJLOTT NAPI PROGRAM

A vlv körképet készített a klubok folyamatosan változó Covid-érintettségéről. Ezt a cikket frissítjük azóta is az újabb és újabb fejleményekkel.

Az UVSE csapatorvosa, dr. Budai Zoltán a klub a vezetésének kérésére a Covid-időszakra szóló "viselkedési protokollt" állított össze.

vlv-nek adott interjújában az A-Híd viharos távozása óta először fejtette ki a nyilvánosság előtt álláspontját az OSC sportigazgatója, Becsey Péter. Szavaiból kiderül, milyen szempontok alapján építették-építik újra a nagy múltú, s egyre inkább Újbudához kötődő csapatot.



Az MVLSZ elnöksége döntött: szeptemberben befejezik a félbeszakadt Magyar Kupa-sorozatot, a magyar bajnokság pedig - a terveknek megfelelően - augusztus utolsó hétvégéjén megkezdődik. Az OB1 tervezett menetrendje.

Viharos szezonvégi átalakulás után lépett a következő szezon éremesélyes csapatai közé a Vasas, amelynek új (teljes) neve A-Híd VasasPlaket. Vad Lajos vezetőedzővel arról beszélgettünk, hogy a bajnoki rajt előtt milyenek a várakozásai, hol tart az új Vasas kialakítása. vlv-interjú

Különleges lesz a 2022-es esztendő: világbajnokságot, majd nem sokkal később Európa-bajnokságot is rendeznek! A LEN kijelölte a spliti kontinensviadal időpontját: 2022. augusztus 27.-szeptember 10.

SZEPTEMBER

Az OSC közleményben tudatta, hogy az első vizsgálat negatív teszteredményei után a legutóbbi Covid-ellenőrzés során a játékosok és a stábtagok közül tíz ember vizsgálati anyaga pozitív eredményt hozott.

A LEN nyilvánosságra hozta részletes "kézikönyvét", amelynek tartalma szerint lehet a Covid-válság időszakában LEN-szintű vízilabda-mérkőzéseket megrendezni.

Elkerülte egymást a BL-selejtezők sorsolásakor a Szolnok és az OSC.

Elkészült a második számú európai kupasorozat menetrendje. Hivatalos információk szerint az Eurokupa (leánykori nevén LEN Kupa) 2020-21-es versenysorozatában a Vasas és a BVSC képviseli a magyar színeket.

Nem sikerült játékra képes csapatot "előállítani" a koronavírus-járvány által régóta sújtott újbudai klubnak, így az OSC visszalép a Magyar Kupától. A Honvéd nem tudta vállalni a beugró szerepét, így a BVSC jut váratlan lehetőséghez: elődöntőzhet.

A Szolnok és az FTC is magabiztosan jutott be a Magyar Kupa döntőjébe. Helyszíni vlv-tudósítás és a két meccs góljai.

Drámai küzdelemben, ötméterespárbaj után nyerte meg a Magyar Kupát az FTC. A bronzmérkőzésen a Vasas győzött. Részletek.



OKTÓBER

Magyar kapusgól a holland bajnokság startjának szenzációja

Első alkalommal lép a nyilvánosság elé élvonalbeli vízilabdázó, hogy elmondja, miként élte át a nemcsak tünetekkel, de komoly szövődményekkel is járó Covid-fertőzést. A tüdőgyulladásból lábadozó Burián Gergely, az OSC játékosa a vlv kérésére eleveníti fel az elmúlt öt hétben szerzett élményeit.

Különös szóváltás alakult ki az Eger és a Vasas vezető tisztségviselői között. A 8:6-os vendéggyőzelemmel végződött szombati bajnoki után, a sajtótájékoztatón Vad Lajos, a Vasas vezetőedzője szóvá tette, hogy egri kollégája nem gratulált a győztesnek a meccs lefújása után. Ezután internetes párbeszéd bontakozott ki a két klub között.

A FINA ismét módosította a Világliga menetrendjét.

Hatalmas sajtóvisszangot váltott ki a Tóth Kristóffal készített vlv-interjú. Az OSC-Újbuda 24 éves centere súlyos állapotba került a Covid-vírus miatt: kétoldali tüdőembóliával és tüdőgyulladással kezelték, s másfél hétig mesterségesen kellett segíteni a légzését. Szerencsére a bombaerős vízilabdás-szervezet megtette a magáét, a súlyos állapot nem várt gyorsasággal fordult gyógyulásba. 

BL-főtábla: álomsorsolás a Fradinak! Ráadásul a magyar csapat csoportjának tornarendszerű küzdelmei Budapesten lesznek.

Megszületett Szivós Márton és Tóvári Zsuzsanna közös gyermeke.

Zalánki Gergő különleges nyara: sérülés, esküvő, hosszú harc a visszatérésért - vlv-interjú

NOVEMBER

A Magyar Vízilabda Szövetség csaknem 870 millió forintos költségvetési támogatást kap a LEN Bajnokok Ligája 2020-21-es szezonja budapesti tornáinak megrendezésére. Erről kormányhatározat született.

OB1 - 11. forduló - Varga Dénes újra közönséget szórakoztat! 

Varga Dénes a vlv-nek.


A LEN-online kongresszusán Szabó Tündét alelnökké választották.

Märcz Tamás: ,,A vízilabda túléli a Covidot,, - vlv-interjú a szövetségi kapitánnyal.

Megjelent a kormányrendelet, amely a Covid-veszélyhelyzeti intézkedések részleteit szabályozza. Az élsportra vonatkozó szabályokat összegezzük. Az MVLSZ közölte: a versenyek folytatódnak.

Hazai pályán játszhatott BL-selejtezőtornát az OSC, de nem tudta megnyerni csoportját, így csak az Eurokupában folytathatja.

A Szolnoknak sem sikerült elérni a továbbjutást, a Mladost elleni döntetlen után nem játszhatott a BL-főtábla egyetlen siracusai helyéért.

A Vasas úgy döntött, hogy a kialakult helyzetben nem vállalja az Eurokupa-szereplést. Az okokról Méhes jenő szakosztály-igazgató nyilatkozott a vlv-nek. A piros-kékek helyére az utolsó pillanatban az Eger ugrott be.

Koronavírus - Bóbis Botond az óvatos visszatérés jelentőségéről

Drámai bajnoki meccsen, váltott vezetés után a hajrában nyert a Szolnok a Népligetben és ezzel elvette az FTC 619 napja tartó OB1-es veretlenségét.

Csereok lesz a Covid - Megkezdte a felkészülést a női válogatott az olimpiai selejtezőre Bíró Attila a vlv-nek.

DECEMBER

Négyből két csapatunk jutott tovább selejtezőcsoportjából az Eurokupa nyolcaddöntőjébe. Az Eger medencében bizonyult kiesőnek, a BVSC-t botrányos körülmények között, "fehér asztal" mellett ejtették ki. Utánajártunk

Molnár Tamás vezető pozícióba került a LEN-nél. vlv-interjú

Egy vereség és két győzelem a Fradi mérlege a BL-főtábla első budapesti tornáján. A Brescia fosztotta meg hosszú ideje tartó nemzetközi veretlenségüktől a zöld-fehéreket.



Pays d’Aix-OSC és Primorac Kotor-Szolnok párharc lesz a legjobb nyolc közé jutásért az Eurokupában. Mindkét magyar csapat itthon játszhatja a visszavágót.

Märcz Tamás jelölése alapján 2020-ban Hosnyánszky Norbert az év férfi vízilabdázója

A Vasas Fair play-díjra jelöli riválisát, a BVSC-t! Részletek.

Ötnapos összetartásának utolsó napján befejezte 2020-as munkáját a magyar férfi vízilabda-válogatott

vlv-interjú Cseh Sándorral az aktuális utánpótláshelyzetről.

Benedek Tibor a legmeggyőzőbb eredménnyel a világ eddigi legjobb 21. századi férfi vízilabdázójának minősíttetett! Bekerült az álomcsapatba Kásás Tamás és Varga Dénes is. A Totel Waterpolo szaklap játékának végeredménye. Varga Dénes, Kásás Tamás és Kiss Gergely nyilatkozata a vlv-nek.

Märcz Tamás bő keretet hirdetett a januári Világliga-tornára.


A 2020-21-es bajnokság alapszakaszának őszi szezonját nagy nehézségek árán, sok halasztással, s azok pótlásával sikerült teljesíteni.

AZ EREDETI, TELJES BAJNOKI MENETREND

AZ ELSŐ BAJNOKI FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A MÁSODIK BAJNOKI FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HARMADIK FORDULÓBAN TÖTÉNT

A NEGYEDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

AZ ÖTÖDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HATODIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HETEDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A NYOLCADIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 9. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 10. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 11. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 12. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 13. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 14. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 15.  FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A bajnokság állása 15 forduló után:

1. Szolnok 45,
2. OSC 40,
3. FTC 39,
4. Vasas 31,
5. BVSC 31,
6. Honvéd 25,
7. Eger 23,
8. UVSE 23,
9. Kaposvár 18,
10. Miskolc 18,
11. Pécs 16,
12. Szeged 14,
13. Szentes 14,
14. Debrecen 7,
15. KSI 3,
16. Tatabánya 3 pont

A góllövőlistát a 44 gólos Magyar Márton (Miskolc) vezeti, megelőzve az egyaránt 42 gólt elért Bátori Bencét (Vasas) és Vigvári Vincét (UVSE).

Címkék:
ez volt 2020