FACEBOOK

Molnár Tamás: Új korszak jön az európai vízilabdasportban

Molnár Tamás: Új korszak jön az európai vízilabdasportban
hozzászólás, 2020.12.15.

Játékos-pályafutásának befejezése után Molnár Tamás a sportágban maradt, s egy ideig ingadozott, hogy játékvezetőként folytassa vagy a sportdiplomáciai karriert válassza. Ma már ő a sportág első számú magyar diplomatája, képviselőnk a FINA és a LEN illetékes testületében. A nemrégiben megrendezett tisztújító LEN-kongresszuson pedig vezető pozícióba került. Mit jelent ez neki és a magyar pólónak? Javulnak-e a sportdiplomáciai esélyeink? Ez utóbbi kérdés különösen aktuális azok után, ami a BVSC-vel történt az elmúlt hét végén, a barcelonai Eurokupa-selejtezőtornán. vlv-interjú.


MOLNÁR TAMÁS a vlv-nek:

- Négy éve kerültem be a LEN vízilabda technikai bizottságába. Az idei tisztújítás május helyett csak novemberben zajlott le, akkor is online. Normális esetben a kongresszust követően néhány napon belül ki szokták adni a bizottságok névsorát is, most erre három héttel később került sor. Az a megtiszteltetés ért, hogy a LEN technikai bizottságának alelnöke lettem. Gianni Lonzi több évtizedes kiemelkedő munkája után nyugdíjba vonult, elnöki posztját az eddigi alelnök, a spanyol Angel Moliner vette át, az ő helyére kerültem.  Dejan Perisics maradt a testület titkára.

Most áll fel az új rendszer, körvonalazódnak a konkrét feladatok, de azt kell tudni erről a testületről, hogy évente egyszer tart konkrét összejövetelt, a napi operatív munka az elnök-alelnök-titkár hármasra hárul. 

Ez a hármas minden fontos eseményen ott van és informális egyeztetések egész sorát végzi a mindenkori aktuális feladatok megoldása érdekében.

- Egy ilyen testületnek mire terjed ki a befolyása, mi az, amivel konkrétan hatással lehet a vízilabdaéletre?

-  A LEN vízilabda technikai bizottsága határozza meg mindazokat a kritériumokat, amelyek keretében Európában vízilabda-versenyeket lehet rendezni. A tagországok pedig ezeket a kritériumokat magukra nézve kötelezőnek tekintik. Nyilván Európa "csak" egy kontinens, még ha a sportágunk élete háromnegyed részben itt zajlik is, s nem jó, hogyha a kontinensünk más irányba megy, mint a világ többi része. Sajnos volt példa arra, hogy nem teljesen egyeztek meg FINA- és LEN-szabályok, ez nem szerencsés. Az biztos, hogy a sportágban elfoglalt helyénél fogva Európa véleményének markánsan meg kell jelennie, amikor a vízilabda nemzetközi jövőjének alakításáról van szó, és azért elmondhatom: meg is szokott jelenni.

A három éve lezajlott tisztújítást követően a FINA és a LEN együttműködése elakadt, én úgy érzem, jó esély van arra, hogy ez a kooperáció mostantól zökkenőmentesebb legyen. 

- Akármilyen szabályok vannak, azt mindenki tudja, hogy egy-egy világversenyen óriási jelentősége van a "bíróküldés" nevű tevékenységnek. Mondhatjuk. hogy például ezen a téren mostantól javulnak a lehetőségeink, esélyeink?

A LEN vízilabda technikai bizottsága (2020-2024)

Angel Moliner
(ESP) elnök
Molnár Tamás (HUN) alelnök
Dejan Perisics (SRB) titkár

Alekszandar Sostar (SRB) büro-összekötő
Joe Caruana Curran (MLT) büro-összekötő

Tagok:

Mark Koganov (AZE),
Milivoj Bebics (CRO),
Alexander Bitadze (GEO),
Nikolaosz Sztavropulosz (GRE),
Roberto Petronilli (ITA),
Gadi Schwartz (ISR),
Marijo Brguljan (MNE),
Andy IM Hoepelman (NED),
Paulo Ramos (POR),
Mihai Angelo Simion (ROU),
Szergej Naumov (RUS),
Matjaz Rakovec (SLO),
Jacques Racine (SUI),
Stefan Bottlik (SVK).

- Így van. Azt gondolom, hogy erre a területre is nagyobb rálátásom lehet. Szerintem ezen a téren egyébként is lesznek változások, az a törekvésünk, hogy mindenki számára átláthatóvá, érthetővé tegyük a játékvezetők működésének fő elemeit, beleértve az értékeléseket, esetleg még a bírók rangsorolását is.

- Gianni Lonzi előbb a FINA vezető testületéből került ki, most pedig a LEN megy tovább nélküle. Ez egy korszak lezárását és új korszak nyitányát jelenti?

- Az út, amin járt a LEN, jó volt, de új ember, új vezető mindenképpen új korszakot jelent. A spanyol Moliner várhatóan sok mindenben változtatni fog, s ebben partnere a szerb Perisics, akivel már évek óta együtt dolgoznak.

- Magyar szempontból mit jelen az előrelépésed? Hat-e a magyar pólóra?

- Közvetlen részvevője leszek a döntések előkészítésének, meghozatalának, arra számítok, hogy ez a magyar pólónak mindenféleképpen előnyére válik. 

- Nem lehet megkerülni az elmúlt napok eseményeit. Kacifántos történet végén egy magyar csapat érdekeit súlyosan sértő döntés született az Eurokupa-versenysorozat barcelonai selejtezőtornáján, a medencében kétszer is továbbjutást kivívó BVSC-t kizárták. A közvélemény ilyenkor a magyar sportdiplomácia hiányát emlegeti. Neked, mint mostantól a sportágunk nagyon magas rangú sportiplomatájának, mi erről a véleményed?

- Az eset összes körülményét tekintve egyértelmű, hogy nem szerencsés, ami Barcelonában történt. Sokan hibáztak, a részvevők és a LEN oldaláról egyaránt. A jövőre vonatkozóan ebből az esetből mindenkinek le kell vonni a megfelelő következtetéseket, biztos vagyok abban, hogy a LEN berkein belül sem marad el a szankcionálás, de erről egyelőre hivatalos információt nem tudok közölni. Az biztos, számunkra nagyon fájó, hogy ilyen körülmények között kellett egy magyar csapatnak búcsúznia a versenysorozattól. Soha nem normális, ha fehér asztal mellett jogászok, sportági vezetők határozzák meg egy verseny eredményét, amelynek a medencében kellene eldőlnie.

A sportdiplomáciai behatás pedig nem az ilyen, már kirobbant botrányok kezelésekor kell, hogy érvényesüljön, hanem az előkészületek terén, a "szürke hétköznapokban", többnyire a kulisszák mögött, s éppen azt a célt szolgálva, hogy ilyen esetek ne történhessenek. Sok lehetőség van a normális munka körülményeinek javítására, a rendszer zökkenőmentes működéséhez szükséges feltételek megteremtésére. Ezek többnyire nem látványos akciók, szép csendben történnek, de garanciát jelentenek a hasonló esetek elkerülésére. Amikor egy ilyen botrány kirobban, alapkövetelmény, hogy az érintett országoktól érkezett sportvezetőket ki kell vonni a döntéshozás folyamatából, így nem vehetett részt a barcelonai ügyek konkrét megoldásában a TWPC-elnök spanyol Moliner, ahogy én magam sem.

- Végezetül: Szegeden továbbra is a helyi pólóélet prominens személyisége vagy. Egyre másra érkeznek a hírek a hamarosan elkészülő fedett uszodáról, amire évtizedek óta várnak a megyeszékhelyen. Mit tudsz mondani, hogy áll a beruházás, mikor játszhat majd ott bajnokikat a szegedi csapat?

- Az építők tényleg az utolsó simításokat végzik. Úgy tudom, január 1-jén elkezdődik az átadás 30 napos időszaka. Ha minden zökkenőmentes lesz, akkor február elején megkezdődhet az úgynevezett terheléses próbaüzem, amikor már sportolók is birtokba vehetik a létesítményt. Mi már a megnyitó ünnepséget szervezzük, nyilvánossá vált, hogy a szerb és a magyar válogatott közös edzéseket tart majd és ha semmi sem jön közbe, akkor február 20-án, szombaton ünnepélyes külsőségek mellett, úszóbemutatóval és hivatalos magyar-szerb válogatott találkozóval avatjuk fel a Tiszavirág Uszodát!

- Sok sikert ehhez, mint ahogy a sportdiplomáciai munkád folytatásához is!