FACEBOOK

Elkészültek a vb előtti hivatalos csapatfotók

Elkészültek a vb előtti hivatalos csapatfotók
hozzászólás, 2007.03.18.

A szövetség minden világverseny előtt hivatalos fényképezési lehetőséget nyújt a médiának a magyar válogatott csapat és a játékosok „megörökítésére”. A hagyomány most is folytatódott, a meghívó hétfő 17 órára, a délutáni edzés előttre invitálta a fotóriportereket a Margitszigetre.

A sajtó képviselőt kellemetlen hír fogadta: Varga Dénes és Kis Gábor betegség miatt nem vehetett részt a csapat hétfői programján, így a fotózkodásból is kimaradtak.

 

A játékosok úgy álltak csoportként össze, hogy a nyitott medence adta a hátteret. Villogtak a vakuk, de 4-5 percnél több nem adatott a fotósoknak.

 

Ezután egymást váltva minden játékos leült az egyik rajtkőre, megpróbált (a többség) mosolyogni, így az egyéni fotók is elkészülhettek.

 

A vlv.hu szerkesztősége három fényképezőgéppel képviseltette magát, a csapatképekből és a játékosportrékból külön galériát készítettünk.

13 régi hozzászólás

krisztoforo hozzászólása
2007.03.23. 15:35

Ez az egyik olyan sportág Magyarországon (ellentétben a focival), ami tényleg megérdemel mindennemű támogatást. Legyen az lelki avagy anyagi. Őket látva, nagyon jó érzés magyarnak lenni. (Bocsánatot kérek a fociszurkolóktól!)Hajrá Magyarország!!!

Moncsó hozzászólása
2007.03.22. 16:36

Eddig minden nagyon jól ment! Csak így tovább! Szurkolunk NEKTEK!Hajrá Magyarok!

Dari hozzászólása
Dari123
2007.03.21. 10:14

Nagyon szurkolok nektek,sok sikert és "üssétek " ki azokat a ... szerbeket! Ti vagytok a legjobbak!!!

margó hozzászólása
2007.03.20. 16:59

Hajrá magyarok. Még a szerbektől sem féljetek!!! T i va gytok a legjobbak . Kemények legyetek!! Sok sikert !! Nagyon nagyon szurkolunk Nektek.

Fanni hozzászólása
2007.03.20. 10:29

Hajrá fiúk! Sok sikert!!!!!!!!!!!!!!!!

Najó hozzászólása
2007.03.20. 07:06

Hajrá Magyarok! Mindent bele! Veletek vagyunk!

Takács Júlia hozzászólása
2007.03.19. 15:16

Hajrá Fiúk!!!!!! Nagyon drukkolunk nektek! Mindent bele!!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!

Szélig Gabi hozzászólása
2007.03.19. 06:03

"Kemény" fiúk mindent bele. Ti vagytok a legjobbak.

CZECZE ISTVÁN hozzászólása
2007.03.18. 11:22

Varga Tamás hiányozni fog!!!Mindent bele!!!

Manci hozzászólása
2007.03.15. 09:53

Sok sikert és szerbverést kívánok!!! Millió puszi Nektek!!

Giuditta -Debrecen hozzászólása
2007.03.15. 09:08

Bárcsak kint lehetnék, hogy élőben szurkolhassak!! De itthonról is teljes szívvel, lélekkel a csapattal vagyok!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!!

Noémi hozzászólása
2007.03.14. 20:33

Hajrá Fiúk! Nagyon drukkolok Nektek! Ja, és tetszik az oldal!

Nagy Zsoltné - Pécsről hozzászólása
2007.03.14. 12:05

Sok sikert kívánok a magyar vízilabda válogatottnak!