FACEBOOK

Siracusai BL-selejtezőtorna - Zsivko Gocics a vlv-nek

Siracusai BL-selejtezőtorna - Zsivko Gocics a vlv-nek
hozzászólás, 2020.11.11.

A szicíliai BL-selejtezőtornára már a helyszínen készül a Szolnok. Szinte hihetetlen, de senki nem sérült, sem nem beteg, sem nem covidos! Előzetesünkben Zsivko Gocics ad tájékoztatást csapatának helyzetéről, várakozásairól. 


ZSIVKO GOCICS (Szolnoki Dózsa) vezetőedző a vlv-nek:

- Hála a jó istennek, teljes kerettel tudtunk kiutazni. Mindenkinek negatív lett az otthon elvégzett Covid-tesztje. Itt is teszteléssel kezdődött a tartózkodásunk, minden eredményünk jó lett. Csütörtökön kezdenénk, a görög csapattal, de kiderült, hogy ők végül nem értek ide, így ezt a mérkőzést játék nélkül nyerjük meg (így lesz az Ydraikos többi ellenfele esetében is).

Nehéz két héten vagyunk túl. A Honvéd elleni meccset követően tudtunk egy kicsit pihenni, de aztán kemény munka kezdődött. Fizikálisan, mentálisan, a taktika alkalmazását illetően is jó állapotban vagyunk, múlt szombaton kifejezetten azt éreztem, hogy nagyon motiváltak a játékosok, mindenki odatette magát. 

Pénteki ellenfelünk, a francia  Paix d’Aix jó kis csapat, tele szerb, horvát, montenegrói játkosokkal. Belőlük tudtunk készülni, videónk is volt. 

Szerencsénk van a meccsek besorolását illetően, mert megnézhetjük a Mladost Zágráb-Paix d’Aix mérkőzést, csak ezután kerülünk szembe mindkét csapattal. Ha úgy játszunk, ahogy tudunk, akkor szerintem jóval erősebbek vagyunk a franciáknál, de ezt majd a vízben kell megmutatnunk. 

A legkeményebb mérkőzésünk a Mladost Zágráb elleni meccs lesz. Nagyon erős csapatról van szó, kimagasló centrális vonallal: Marcelics a kapuban, Buslje bekkben, elöl pedig két nagyon kemény center, Vrlics és Radu, nehéz lesz őket tartani. Jól védekeznek, jól úsznak, komplett a csapatuk, de ha odatesszük magunkat, akkor meg lehet őket verni.


Címlapkép: Szolnoki Dózsa a helyszínről.


A BL-selejtezők két tornájának győztese (tehát csak egy-egy csapat) jut be a BL-főtáblára, a többi klub az Eurokupában folytathatja, de csak akkor ha részt vesz saját BL-selejtezőtornáján. 


Bajnokok Ligája, 2020-21, selejtezők

A csoport, Siracusa (Olaszország)*

A1
Ortigia Siracusa (olasz), CN Barcelona (spanyol), Steaua Bukarest (román), Jadran Split (horvát), Primorac Kotor (montenegrói)

A2
Szolnok, Mladost Zágráb (horvát), Paix d’Aix (francia), Ydraikos (görög)

November 11., szerda

15.00 Ortigia-Steaua Bukarest 9:3 (3:1, 1:2, 4:0, 1:0)
G.: Gallo 3, Di Luciano 2, Mirarchi, Rossi, Vidovics, Napolitani, ill. Negrean 2, Fulea

17.00 Jadran Split-Primorac Kotor 16:11 (3:0, 4:2, 6:4, 3:5) - Az egyik játékvezető Marjay Zsolt volt
G.: Milardovics 5, Bukics 3, Marinics Kragics, Duzevics 2-2, R. Burics, Bego, Pejkovics, Delics, ill. Draskovics, Matkovics 3-3, Gopcsevics 2, Kljajics, M. Janovics, Sztajonevics

November 12., csütörtök

9.00 Jadran Split-Steaua Bukarest
11.00 CN Barcelona-Primorac Kotor
13.00 Szolnok-Ydraikos
15.00 Ortigia-Jadran Split
17.00 Mladost Zágráb-Paix d’Aix
19.00 CN Barcelona-Steaua Bukarest

November 13., péntek

12.00 Szolnok-Paix d’Aix
14.00 Mladost Zágráb-Ydraikos
16.00 Ortigia-NC Barcelona
18.00 Primorac Kotor-Steaua Bukarest

November 14., szombat

12.00 Paix d’Aix-Ydraikos
14.00 CN Barcelona-Jadran Split
16.00 Ortigia-Priporac Kotor
18.00 Mladost Zágráb-Szolnok

November 15., vasárnap

9.00 a 7-8. helyért
11.00 az 5-6. helyért
13.00 a 3-4. helyért
15.00 az 1-2. helyért

A mérkőzésekről LEN élő stream várható.

*Az eredeti programot ismertetjük, legfrissebb hírek szerint a görög csapat nem érkezett meg Siracusába, így a részvételükkel kiírt meccseket minden esetben az ellenfél játék nélküli győzelmével igazolják majd.


B csoport, Budapest

A BUDAPESTI TORNA VLV-S ELŐZETESE

B1
OSC, Sintez Kazany (orosz), Radnicski Kragujevác (szerb), CN Terrassa (spanyol), Tourcoing (francia)

B2
Vouliagmeni (görög), AN Brescia (olasz), Nagyvárad (romániai), Enka Isztambul (török)

November 11., szerda

19.00 OSC-Tourcoing
21.00 Radnicski Kragujevác-Sintez Kazany

November 12., csütörtök

10.00 Terrassa-Sintez Kazany
12.00 Tourcoing-Radnicski Kragujevác

15.00 Enka Isztambul-Vouliagmeni
17.00 Radnicski Kragujevác-Terrassa
19.00 Sintez Kazany-OSC
21.00 Nagyvárad-Brescia

November 13., péntek

15.00 Brescia-Enka Isztambul
17.00 Tourcoing-Sintez Kazany
19.00 OSC-Terrassa
21.00 Vouliagmeni-Nagyvárad

November 14., szombat

15.00 Terrassa-Tourcoing
17.00 Brescia-Vouliagmeni
19.00 Radnicski Kragujevác-OSC
21.00 Nagyvárad-Enka Isztambul

November 15., vasárnap

12.00 a 7-8. helyért
14.00 az 5-6. helyért
16.00 a 3-4 helyért
18.00 az 1-2. heyért

A budapesti tornáról a DigiSport közvetít.


A teljes főtáblás versenysorozat első három körét tornarendszerben bonyolítják le, a helyszín Ostia (Olaszország) és Budapest (Duina Aréna).

A csoport - Ostia (Olaszország)

December 14., hétfő

Spandau-Jug Dubrovnik
Pro Recco-Marseille
Olympiakosz-selejtezők A

December 15., kedd

Jug Dubrovnik-Marseille
selejtezők A-Pro Recco
Spandau-Olympiakosz

December 16., szerda

Marseille-selejtezők A
Olympiakosz-Jug Dubrovnik
Pro Recco-Spandau

B csoport - Budapest

December 15., kedd

Jadran Herceg Novi-FTC
Dinamo Tbiliszi-selejtezők B
Hannover-Barceloneta

December 16., szerda

FTC-selejtezők B
Barceloneta-Dinamo Tbiliszi
Jadran Herceg Novi-Hannover

December 17., csütörtök

Selejtezők B-Barceloneta
Hannover-FTC
Dinamo Tbiliszi-Jadran Herceg Novi


Ha semmi nem szól közbe, még két ilyen torna lesz a főtábla végső helyezéseinek eldöntéséig. Az időpontok: március 1-5., valamint április 19-22. (A B csoport meccsei mindig egy nappal később kezdődnek.)

A final eight Hannoverben lesz, 2021. június 3-4-5-én.

A BL-főtábla három budapesti tornájának megrendezéséhez a magyar kormány a napokban mintegy 870 millió forintos költségvetési támogatást nyújtott.