FACEBOOK

Tényleg vannak tehetségek! - Gólok a Vízvári Kupa döntőjéből

Tényleg vannak tehetségek! - Gólok a Vízvári Kupa döntőjéből
hozzászólás, 2020.08.26.

Több szakember említette az elmúlt időszakban a vlv-n, hogy a magyar póló napjainkban is folyamatosan termeli ki a tehetségeket. Megnéztük konkrétan, s a serdülők számára szervezett nyári versenysorozat döntőjének góljai azt igazolják, hogy megalapozott az optimizmus. Megmutatjuk:


A Magyar Vízilabda Szövetség a karanténidőszak feloldásakor nemcsak a két szakág felnőtt Magyar Kupáját indította el, hanem országos korosztályos versenyeket is szervezett az utánpótláscsapatok számára.

A Vízvári György Serdülő Kupa mérkőzésein a 2004. január 1. után született pólósok vehettek részt. A verseny július 13. és augusztus 6. között zajlott.

Az utolsó játéknap kemény megterhelést jelentett a legjobb csapatok számára, hiszen délelőtt az elődöntőket, délután a döntőket rendezték meg vagyis két nagyon kemény meccset kellett játszaniuk a kamaszoknak.

A szövetség megtisztelte a fiatalokat: a meccsekről streamen adott közvetítést, a bronzmeccs és a döntő játékvezetését pedig neves bírókra bízta: mindkét találkozót a Várkonyi Gabriella-Kun György páros vezette.

Az eredmények.

Elődöntők:

UVSE-KSI SE 11:16 (2:4, 3:3, 3:5, 3:4)

G.: Barics 3, Mihályi, Tamás K. 2-2, Csizmazia, Lengyel, Fekete P., Szirmai, ill. Szalai 5, Bede 3, Nagy Ákos, Iriczfalvi, Deák 2-2, Szépfalvi, Országh

Pécs-Szentes 15:8 (6:2, 3:2, 5:2, 1:2)
G.: Gaszt R. 5, Kőszegi 3, Kertész, Slézia 2-2, Raffai, Horváth II., Brodmann, ill. Makán 5, Báthory, Varga M., Papp

Bronzmérkőzés:

Szentes-UVSE 6:22 (1:6, 3:7, 0:5, 2:4)

G.: Makán, Varga M. 2-2, Pellei Z., Molnár B., illetve Tamás K. 5, Mihályi 4, Dányi 3, Gidófalvy, Barics 2-2, Besenyei, Csizmazia, Ionescu, Fekete P., Szécsi, Szirmai

Döntő:

Pécs-KSI 7:10 (1:1, 1:3, 3:3, 2:3)

G.: Gaszt R. 5, Raffai, Gelencsér, illetve Nagy Ákos, 3, Bede, Pető Ádám, Iriczfalvi 2-2, Országh

(A két csapatot a kispadon Szilágyi Kristóf és Keszthelyi Tibor irányította.)

VLV-VIDEÓK (MVLSZ):

Galambos Marcell ziccert véd

1:0 - Gaszt Roland első gólja

Bali Bálint ötméterest véd

1:1 - Bede Marcell első gólja

1:2 - Nagy Ákos első gólja

2:2 - Raffai Barna gólja

2:3 - Pető Ádám első gólja

2:4 - Bede Marcell második gólja

2:5 - Iriczfalvi első gólja

3:5 - Gaszt Roland második gólja, ötméteres

4:5 - Gaszt Roland harmadik gólja

4:6 - Országh Mihály gólja

5:6 - Gelencsér Ákos gólja

5:7 - Iriczfalvi második gólja, ötméteres

5:8 - Pető Ádám második gólja

6:8 - Gaszt Roland negyedik gólja

7:8 - Gaszt Roland ötödik gólja, ötméteres

7:9 - Nagy Ákos második gólja

7:10 - Nagy Ákos harmadik gólja


Keszthelyi Tibor és Nagy Ákos nyilatkozata a szövetség honlapjának:




Kovács Anikó/MVLSZ fotói