FACEBOOK

úgy tör ki, mint Zrínyi

úgy tör ki, mint Zrínyi
hozzászólás, 2007.03.13.

Az első interjú Nagy Viktorral 2004 őszén, a TEVA-Vasas-Plaketbe történt átigazolása után.

- Miért jött el a BVSC-től?

- Mert a TEVA-VasasPlaket jobb csapatnak nézett ki, még úgy is, hogy elmentek az olimpai bajnokok.

 - Pedig a jelentősen meggyengülő, többek között az olimpiai bajnok kapust, Szécsi Zoltánt elvesztő vasutasoknál elsőszámú hálóőr lehetett volna.

- Biztos, de ahogy mondtam, az döntött,k hogy a TEVA-VasasPlaket jobb csapat.

 - Tősgyökeres Szőnyi úti?

- Igen. Hat éves koromtól úsztam, tízévesen mentem el vízilabdázni. A tavalyi BVSC-ben hatan játszottunk, akik együtt is nőttünk fel.

 - Akad olyan csapattársa a Vasasban, akivel együtt szerepelt a korosztályos válogatottakban?

- Igen, Varga Dani, majd az utolsó évben öccse, Dénes is velünk volt már.

 - Jó kis gárdában pólóztak.

- Igen. Nyertünk ifi Eb-t, amelyen megválasztottak a legjobb kapusnak, másodikok lettünk a junior Eb-n,, csakúgy, mint a világbajnokságon, amelyen hosszabításban kaptunk ki a jugóktól. Akkor is én lettem a legjobb kapus, de inkább kicseréltem volna az aranyra az egyéni elismerést.

 - Mit lesett el Szécsitől előző együttesében?

- Leginkább a védelmet irányító képességét szeretném elsajátítani.

 - Azt mondják, ugyanúgy kiúszkál a kapuból a labdákért, mint Szecska.

- Ja, már serdülőben szerettem kimászkálni, el is nevezetek Zrínyinek a kitöréseimről. Tény, sok tanácsot kaptam Szecskától, no meg akaratlanul is rám ragadt valami az ő stílusából. Elég sokat hajtott, nagy kritikusom volt.

 - Szüksége van a nógatásra, könnyen elkényelmesedik?

- Inkább régebben volt jellemző rám.

 - Említette eddigi sikereit. Mi a titka?

- Magamról inkább nem nyilatkozom, mindenestre az adottságaim megvannak.

 - A TEVA-VasasPlaketben egyenrangúként kezelik önt és Németh Zsoltot. Érezhető, hogy mikor nevezik egyiküket vagy másikukat a mérkőzésekre? Függ ez attól, hogy ki az ellenfél?

- A Magyar Kupa négyes döntőjében azért védtem én a finálében, mert nyolc volt BVSC-játékos szerepelt az Egerben, vagyis én jól ismertem őket. Egyébként nincs ennyire konkrét oka, hogy éppen ki kap lehetőséget. Egy héttel a soros találkozó előtt tudjuk meg, kire számít Földi László edző.

 - Ha visszagondol, melyik volt élete legjobb meccse?

- A junior-vb elődöntője a legemlékezetesebb számomra. Az oroszok ellen harcoltunk, jugoszláv bírói vezette a találkozó. Nem volt egyszerű, nagy nyomás alatt pólóztunk. Az egyik hátrány alatt háromszor védtem, ami rengeteget számított, a mérkőzés után, a zuhanyzó alatt úgy éreztem: mindent kiadtam magamból. Sajnos, a döntő elment.