FACEBOOK

Tóth Kristóf új helyzetben - ,,Ez egy nagy csapat, a top 3 a cél!,,

Tóth Kristóf új helyzetben - ,,Ez egy nagy csapat, a top 3 a cél!,,
hozzászólás, 2020.06.23.

Egy esztendeje maga Benedek Tibor hívta őt saját "laboratóriumi csapatába", mini-válogatottjába - már ez sem semmi, most pedig az OSC szerződtette centernek, Hárai Balázs és Tóth Márton mellé. vlv-interjú. (Beszélgetésünk idején Benedek Tibor még közöttünk volt.)


TÓTH KRISTÓF a vlv-nek:

- A hír az, hogy a következő szezonban te is az OSC játékosa leszel. 

- Igen, s így már elmondható, hogy az UVSE-től hárman csatlakozunk az OSC-hez. (Tóth Kristófon kívül Dala Döme és Sziládi Kristóf - a szerk.) Beszélgettem vidéki csapatok képviselőivel is, volt, aki egész komolyan érdeklődött. Aztán közbejött a koronavírus-helyzet és május elején-közepén már úgy voltam, hogy maradok az UVSE-nél. Egy péntek este hívott fel Varga Dani, megkérdezte, hogy vagyok, mi újság és rögtön hottátette: ne írjak alá sehova! :-) Azt ígérte, egy hét múlva jelentkezik, addig nekem is volt időm átgondolni mindent, így amikor hívott, már nem kellett sokáig gondolkodnom. A Dani által elmondottak alapján az OSC szerintem ugyanolyan erős lesz, mint tavaly, ha nem erősebb. Nagy lehetőség ez számomra, nem volt kérdés, hogy el kell fogadnom az ajánlatot.

- Mennyi időre szól a szerződésed?

- Egy plusz egy évre.

- Óriási ugrás ez számodra, sokféle szempontból. Mi az, ami leginkább motivál?

- Talán az, hogy centerként Hárai Balázstól és Tóth Mártontól tanulhatok meg szakmai fogásokat. Ezt, azt hiszem, nem is kell tovább magyarázni...

- A te posztod különleges, ezt én is szóba akartam hozni. Bemehet más is oda a "darálóba", de azért ez egy speciális tevékenység különleges képességeket és rutint kíván. Értékesebbnek érzed magad is ezt a pozíciót a többi poszthoz képest? Mondjuk, például az átigazolási időszakban...?

- Szerintem minden poszt értékes. Inkább azt mondanám, hogy ez a feladatkör jóval megterhelőbb a többinél. Ahogy mondani szokták, itt nem lehet alibizni és amíg bent van az ember kemény fizikai melót végez. 

- Te miért lettél éppen center? Meg tudsz nevezni játékost, aki számodra ezen a poszton példakép, akitől sokat tanultál, esetleg szeretnél olyan lenni, mint ő?

- Nem vagyok kis darab, bár Pufi "nagyobb nálam". Ezzel csak azt akartam mondani, hogy megvan az adottságom ahhoz, ezen a poszton jól teljesítsek. Pufitól most ünnepélyesen elnézést kérek, remélem, nem fog haragudni, ha elárulom, nekem Kis Gábor a példaképem. Szerintem nem kell magyaráznom, mit tett ő le az asztalra, mit művelt a vízben. (Még egyszer, elnézést, Pufi!)



- Mire számítasz, mennyit fogsz játszani, milyen lehet a szereped a csapatban? Két nevet említettél a posztodon, de éppen a nagy megterhelés miatt centerben általában sokat szoktak cserélni, szinte lehetetlen, hogy valaki végigjátsszon egy egész meccset, még ha világklasszis is...

- Ha jól tudom, 14-en vagyunk, úgyhogy olyan sok kimaradó nem lesz, más a helyzet például a Fradinál, ahol - úgy hallottam - 16-17-en bevethetők. Szerintem forgás lesz a centerposzton nálunk és arra számítok, hogy mindhárman elég sokat fogunk játszani. Idővel talán az szólhat mellettem, hogy fiatal vagyok, 24 éves, ez a kor a centereknél különösen fiatalnak számít. Elképzelhető, hogy azokon a meccseken fogok többet játszani, amelyeken úgymond kötelező a győzelem. Az biztos, hogy teljesen más lesz a helyzetem, mint az UVSE-nél volt. Ez egy nagy csapat, a top 3 a cél.

- Hogy érzed, 24 éves korodra hova jutottál el a fejlődésben? Mi az, amit az erősségednek tartasz, amiért érdemes téged leigazolni és mi az (most már leigazoltak, úgyhogy nyugodtan elmondhatod :-) ), amiről te magad is úgy érzed, hogy fejlődnöd kell?

- Mindenben fejlődnöm kell és szerintem nincs olyan játékos, aki ne így kell, hogy gondolja, az egyedüli Dumi kivételével. Talán a kitartásom és a munkamorálom az, amit pozitívumként fel tudok hozni, amit csinálok, abban nem száz százalékot, hanem 150 százalékot adok. 



- Ha jól emlékszem a Benedek Tibor nevével fémjelzett UVSE-nél a legutóbbi egy évben játszottál. Nagyon érdekel, hogy milyen volt ebbe a közösségbe kívülről beilleszkedni, hiszen a csikócsapat tagjai egymást erősítve, szerves fejlődésen keresztül érték el azt erre az évre, amivel mindenki tiszteletét kivívták. Te hogy élted meg ezt a helyzetet?

- Az UVSE-ben voltam egészen serdülő másodéves koromtól az első felnőtt szezonomig. Ez négy év volt, aztán eligazoltam Kaposvárra, és ott három évet töltöttem, ezt követően jöttem vissza az Újpestbe. Benedek Tibor keresett meg, akinek örök hálával tartozom. A hívásért is és amiatt is, amit jelentett a vele közösen végzett munka. Erről én is regéket tudnék mesélni. Fantasztikus ember.

Visszatérve a kérdésedre: a beilleszkedés ebbe a már korábban is Benedek Tibor által irányított csapatba könnyen ment. A srácokat ismertem. Idősebb vagyok náluk, amikor 18 éves voltam, akkor ők 13-14, de nem volt ezzel semmi gond. Az első két-három edzés után már a legjobb spanok lettünk, mondhatom, mindegyikükkel. Az pedig egyszerűen tény, hogy a Benedek Tibor által irányított edzések minden egyes perce élmény volt számunkra. Nekem külön is sok kérdésem volt hozzá, mit hogy kell csinálni és mindenben segített.

- Kristóf, sok sikert kívánok az új csapatodban, kíváncsian várom, hogy alakul a sorsod a következő egy esztendőben!