FACEBOOK

Rendhagyó beszélgetés a Szeged új keretéről

Rendhagyó beszélgetés a Szeged új keretéről
hozzászólás, 2020.06.19.

Azért furcsa ez a Szabó Zoltán vezetőedzővel készített interjúnk, mert a szegediek új keretéről beszélgettünk, miközben a játékosok névsora még nem nyilvános! Hogy lehet ez? 


Új szegedi stílus megjelenését mutatja, hogy a korábbinál nagyobb szerepet szán a klub az internetes (média)megjelenésnek.

A 2020-21-es keret névsorát például úgy hozzák nyilvánosságra, hogy a csapat facebook- és instagram-oldalán, sapkaszámok szerint mutatják be a játékosokat - naponta egyet!

Természetesen nem spoilerezünk, tartjuk magunkat a klub által kért "sorozat-embargóhoz", így most még csak azt közölhetjük, hogy a Szeged 1-es sapkájában Molnár Dávid teljesít majd szolgálatot, kettesben a régi csapatához visszatérő center, Sánta Dániel játszik, hármasban pedig szintén egy új érkező, Kürti Dominik - és az utóbbi két név már önmagában hírértékű információ. Ennyit tudhatunk ma, folytatás a szegediek facebookján, naponta. (Interjúnk még Benedek Tibor halálhíre előtt készült.)

SZABÓ ZOLTÁN (Szeged) vezetőedző a vlv-nek:

- Hol tartotok a felkészülésben? 

- Három hete edzünk, hétfő óta a keret összes tagja itt van és dolgozik.

Öt új játékosunk van. Őket egyrészt "tervszerűen igazoltunk", vagyis szerettük volna, ha nálunk játszanak, másrészt pótolni kellett a két külföldit, akiknek megtartását gazdasági helyzetünk nem tette lehetővé. A bő keret 19 tagú, ami nem zárja ki, hogy utánpótlás-játékosok alkalmanként "felkerüljenek".

- A közvélemény számára még nem ismert játékosokból álló kerettel hogy vagy megelégedve? :-)

- Mindenképpen azt szeretném hinni és remélem, hogy ez igazolódik: erősödtünk a tavalyi összetételhez képest. Akik jöttek, mind OB1-es, sőt, nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékosok. Olyanok, akik fiatalok, emiatt esetleg még kevesebbet játszottak volt csapatukban, mégis sikerült komoly mérkőzések, nagy csaták során rutint szerezniük.

Talán Manhercz Krisztián korábbi szegedi játékának példája mutatja legjobban az új igazolásokkal kapcsolatos helyzetet: itt nagy időtartamban tudnak bizonyítani, rutint szerezni.  

Szerkezetileg, a játéktapasztalat terén és ha lehet azt mondani, az ambíciókat illetően is tettünk egy lépést előre. "Kellemetlen ellenfél" szeretnénk lenni mindenki számára. Tudjuk a helyünket, nem akarjuk sem sem fölé, sem alá "belőni" a célt, úgy gondolom, hogy a stabil középcsapattá válás reálisan kitűzhető feladat.

- Látom a klub médiafelületein, hogy van egy 42 éves játékosotok is... Ez mindenképpen ritkaság.

- Igen, de hogyha ennek a játékosnak az edzésmunkáját, kvalitását, mentalitását napi szinten követni tudnád, akkor nem tartanád meglepőnek a jelenlétét.

- Isten ments, hogy ezt valamiféle bírálatként értelmezd sőt! És rögzítsük is, hogy a csapatkapitányotokról, Kiss Csabáról van szó!

- Igen. Csapatkapitányunk olyan fizikai állapotban van, hogy az abszolút mértékben meghazudtolja a korát. A rutinjával, tapasztalatával, az öltözőben is betöltött szerepével nagyon sokat tud segíteni. Ráadásul Úgy gondolom, hogy még az ő teljesítménye is hatékonyabb lesz a következő szezonban, s ennek az az oka, hogy a keret bővülésével, a meccsen belüli "választék" szélesedésével optimalizálni lehet Csaba játékperceit. Nem lesz szükség arra, hogy "kifacsarjuk", olyan állapotba hozzuk a kényszerűen sok játékkal, ami már a fizikai korlátait feszegeti. Csak annyit fog játszani, amennyit százszázalékos erőbedobással képes teljesíteni. 



- Az új rendszerű bajnokság, amelyben mindenki kétszer játszik majd mindenkivel, kedvező számotokra vagy inkább az eddigi, szakaszos rendszert tartod jobbnak a Szeged szempontjából?

- Egy biztos, azt az "érvet" megszünteti ez a szabályozás, amire korábban többen hivatkozhattak: sokkal jobb lett volna a sorsolásnál az alapszakasz másik csoportjába kerülni, mert ott könnyebb ellenfelekkel játszhattunk volna. Most mindenki játszik mindenkivel, ez tisztább képet ad. Nincs mellébeszélés, ugyanazokkal az ellenfelekkel kerül szembe mindenki, s otthon is és idegenben is játszol egy meccset. Ez a része feltétlenül olyan, hogy elmondható, igazságosabb lesz a végeredmény, mint eddig. 

Emellett van még egy fontos előnye ennek az új lebonyolítási rendnek: a közönség hazai pályán is láthat minden csapatot, amely ebben a bombaerős mezőnyben szerepel. Idén mi nem tudtunk volna játszani az OSC-vel és az Egerrel, hiszen az alapszakaszban nem voltunk velük egy csoportban. Most mindenki kíváncsi "élőben" Filipovics játékára, de ha nem kerülnél egy "társaságba" a Szolnokkal, akkor nem lenne sem Szeged-Szolnok, sem Szolnok-Szeged meccs az egész szezonban - a tavalyi lebonyolítási rend szerint.

- Tudom, hogy nem a te hatásköröd, de azért megkérdezem, milyen a klub helyzete, kerestek-e még szponzort, hogy álltok a működés feltételeinek megteremtésével?

- Amennyire tudom, hogy jelen pillanatban stabil lábakon állunk. Ez köszönhető annak, hogy Molnár Tamás mindent megtesz az anyagi biztonság megteremtéséért. A város támogatását magunk mögött tudhatjuk, hogy milyen mértékben, az a mindenkori aktuális helyzet függvénye, de nem kétséges, hogy a szándék megvan, a vízilabda nagyon fontos Szeged városa számára. Megmaradtak az eddigi támogatóink, s továbbra is célunk, hogy minél több lábon álljunk. Ehhez szerencsére az eszközeink is bővülnek, hiszen a szezon felénél - ha minden jól megy - új uszodánk lesz, várhatóan januártól már ott játszhatjuk le a hazai meccseinket. Furcsán hangzik, mert eddig veszélyhelyzet volt, ami mindenkit próbára tett szakmai szempontból és gazdasági téren is, de én azt remélem, hogy ebből a helyzetből mi szép lassan megerősödve fogunk kikerülni.

- Köszönöm a beszélgetést, sikeres szezont kívánok!


Szeged - facebook

Szeged - instagram