FACEBOOK

A tettek emberei

A tettek emberei
hozzászólás, 2007.03.08.

Két magas, jóképű férfi ül velem szemben. Nem volt egyszerű őket leültetni egy kis beszélgetésre, mert alaposan megrostálják a kíváncsiskodó újságokat. Komolyan várják a célratörő kérdéseket, és korrekten válaszolnak mindenre. Nem lehet belőlük anekdotákat és érzelmeket kicsalogatni. Ők a tettek emberei. Megpróbálom a kezdeteknél?

Diapolo

  

Címlapon

 Az uszoda előterében, a bejárattal szemben kis csapat tíz év körüli fiú áll. Komolyan szemlélik a Jövő   SC feliratú táblácskát, és azon az eredményeket.

 

Néhány perc múlva megállnak a sportüzlet kirakat előtt, és ugyanolyan átéléssel tárgyalják az úszószemüvegek ügyét. Föntről, a fogasra akasztott pólóról alig észrevehető mosollyal figyeli őket Kásás Tamás. Pontosabban a képmása, mert ő most odabenn edz. Valamikor Tamás is így ácsoroghatott a nagy csapat képe előtt, amelyben apja, Kásás Zoltán is ott volt, s most őrá néznek föl a kisfiúk. Az uszoda előtt ácsorgó lánycsapatokról nem is beszélve?.. Persze lehet, hogy ebben a pillanatban is ő néz föl az apjára a medencéből, hiszen sok év külföldi munka után most végre együtt dolgozhatnak, itthon. Apa és fia, edző és játékos.

 

Két magas, jóképű férfi ül velem szemben. Nem volt egyszerű őket leültetni egy kis beszélgetésre, mert alaposan megrostálják a kíváncsiskodó újságokat. Komolyan várják a célratörő kérdéseket, és korrekten válaszolnak mindenre. Nem lehet belőlük anekdotákat és érzelmeket kicsalogatni. Ők a tettek emberei. Megpróbálom a kezdeteknél?

 

-   Hogyan került a vízilabdás fia is a sportág sűrűjébe?

Kásás Zoltán: Annyit tettem, hogy picikorában bevittem a vízbe, és játszottam vele. Bizonyára nem is fogadta volna el tőlem, ha úszni tanítom. Tatabányán voltam edző, és amíg dolgoztam, nyáron egész nap vízben volt, akkor tanították meg úszni.

-  Sokszor látta a saját tükörképét a fiában?

Zoltán: Egy kicsit talán. De annyira változnak a körülmények?..az én gyerekkoromban semmi más lehetőség nem volt, 25 éves koromig  Balatonra sem juthattam el. Nekem a margitszigeti sportuszoda volt a nyaralás. Kabinosként, később úszómesterként dolgoztam, kaptunk reggel egy darab kenyeret, és délelőtt, délután edzés.

- A megváltozott körülményekkel változtak a gyerekek, a fiatalok is?

Zoltán: Sajnos a videojáték, a Play Station, a televízió a lakásban tartja a gyerekeket, kinyit egy látszatvilágot, és bezárja a valódit. Emellett leszoktatja őket az olvasásáról. Pedig nincs nagyobb élmény, mint egy jó könyvet elolvasni. A sok munka mellett néha el vagyok maradva az újságolvasással is, de nagyon készülök rá, hogy nyugdíjas koromban majd annyit olvasok, amennyit szeretnék.

- Segít egy szülőnek a sport a nevelésben?

Zoltán: Úgy gondolom, hogy sem a sportnak, sem az anyagiaknak nincs meghatározó szerepük, csak annyiban, mint minden másnak. Jó családok gyerekei is elkallódhatnak, drogozhatnak. Az persze egyfajta védőpajzs, ha a gyerek az egész nyarat az uszodában tölti, erről szól az élete.

Abban is segít a sport, hogy a kudarcot és a sikert megfelelően értékeljük az életben. A sportban, ha kudarc ér, az nem azt jelenti, hogy abba kell hagyni, hanem azt, hogy többet kell dolgozni. A sportolók tudják, hogy mindenért meg kell küzdeni. Ha egyszer nyertem, nem azt jelenti, hogy nem kell már dolgoznom azért, hogy újra nyerjek.

Megnyugtató volt, hogy nagyon jó társaság jött össze. Egymás miatt is szerettek edzésre járni, nem csak a víz miatt, például Vári Attilával, Székely Csucsuval egész kicsiként kezdték a régi nyitott ötvenesben, és ma mind olimpiai bajnokok. Az is érdekes, hogy most a játékosom Vindisch Feri, akinek az édesapjával kezdett annak idején Tamás edzeni. Én mindig igyekeztem nem rátelepedni a fiamra, nem is szerette annyira, hogy én ott vagyok.

 

-         És el is vett valamit a sport az életedből?

 

Kásás Tamás: Sohasem éreztem úgy. Lett volna más lehetőség, de én beleszülettem az uszodába, szerettem az egészet, és el sem tudtam máshol képzelni az életem. Ma már ez a munkánk és a megélhetésünk, másrészt, aki már egyszer győzött, az mindig győzni akar.

 

-         -     Okozott meglepetéseket a közös edzés?

 

Tamás: Nem nagyon. Már beszélgettünk arról régebben is, hogy egyszer majd együtt dolgozunk, és most volt rá lehetőség a Vasasban. Ez egy új dolog, és szívesen hazajöttünk, apu Görögországból, én meg Nápolyból.

Zoltán: Hat évig szinte egyáltalán nem találkoztunk, csak telefonon vagy SMS-ben tartottuk a kapcsolatot, és nyaranta láttuk egymást, amikor a válogatottnál dolgoztak, és én segítettem Kemény Dénesnek. Régi vágyam volt, hogy egy szetont dolgozhassak Tamással. Voltak, akik óvtak attól, hogy apa az edző, fia a játékos legyen, de nem gondolom, hogy ez probléma, hiszen ő már profi gondolkodású sportoló, akit bármelyik csapat szívesen látott volna. Most már külön is lakunk, így nincs a civil életben sok ütközési felület, csak az uszodában vagyunk együtt.

Tamás: Korábban én nem is mentem volna bele. Most már máshogy gondolom.

Nem csoda, hogy egy fiúnak példakép egy vízilabdás apa, aki ilyen sikereket ért el.

Én nagyon kicsi voltam még, amikor láthattam játszani, csak annyit értettem belőle, hogy ott van apu a vízben. Mindig is tudtam, hogy milyen ember. Eddig is adott tanácsokat, de most, hogy naponta kétszer edzünk együtt, még többet segít. Minden apróságot tökéletesen akar kidolgozni, nagyon fontosnak tartja a fegyelmet, a játékosok isszák a szavait.

 

-         Tamás megváltozott a hat év alatt?

 

Zoltán: Jót tett neki a külföldön eltöltött pár év. Az önkontrollt nagyon magas szintre fejlesztette, ami egy test-test játéknál nagyon fontos. Bár ő vérmérséklet szempontjából egészen más, mint én, én az autóban is idegesebb vagyok, edzőként is kiabálok, bár ez azt hiszem, érthető. Ó sokkal nyugodtabb természet, abszolút pókerarc tud maradni, ami az ellenfélnek borzalmas. Ez komoly önbizalmat is ad. A civil életben is fontos, hogy ne kerekedjenek fölül az indulatok. Az, hogy emellett tehetséges, apaként is nagyon kellemes állapot, bár edzőként róla is ? mint minden játékosomról ? tudom, hogy jobb is lehet.

 

-         Te is az uszodában képzeled el az egész életedet?

 

Tamás: Hát nem igazán. Nem kívánok edzőként őrjöngeni a parton. A vízben le lehet vezetni a feszültséget, de kinn nagyon nehéz elviselni.

Zoltán: Nem is ajánlottam neki. Néha sikerek jönnek, néha kudarcok, és előfordul, hogy csak a kudarcok. Ő játékosként sokkal többet ért el, mint én, és van választási lehetősége. Egy edzői állás olyan, mint a kutya vacsorája.

 

-         Tudod élvezni a népszerűséget?

 

Tamás: Most már egyre inkább, bár még mindig zavar, ha a hátamban érzem az emberek tekintetét. Amikor moziba megyünk, nevetgélnek a lányok, ezt nem értem, és nem is szeretem. Jó érzés, ha az embert tisztelik, de idáig nem akartam eljutni, hogy belépek valahova, és összesúgnak a hátam mögött. Persze jobb, hogy ha szeretik az embert, mintha lenézik vagy utálják.

Zoltán: A sportnál az eredmény hozza az ismertséget, nem a bulvárlapok által kavart hírek. Ha valaki kimegy egy vízilabda mérkőzésre, annyi lányt lát, mint régen soha. A fiúk hihetetlen népszerűek. Nagyon kell vigyázni, mit csinálnak. A sajtó egyből lecsap rá, ha valaki valahol nem a sportolókról kialakított képet erősíti, és mondjuk pityókásan látják. De lehet látni a pozitív oldalát is. Amikor a vízilabda válogatott VB-t vagy Olimpiát nyer, a gyerekek özönlenek az uszodába, és mindenki vízilabdázni akar. Nem szabad nekik csalódást okozni.

Tamás: Nagyon nehéz a mérleget egyensúlyban tartani. Hogy ne bántsak meg senkit, elmenjek oda, ahová muszáj, és mégis legyen magánéletem.

 

-         És hogy lehet kezelni a lányrajongók hadát?

 

Tamás: Nagyon nehéz. Nekem még soha nem volt egyikükkel sem közelebbi kapcsolatom, de ott várnak az uszoda előtt, s ha visszautasítom őket, akkor bunkó vagy nagyképű vagyok. Minden levélre nem lehet válaszolni, akkor egyszerűbb egyikre sem. Próbálok udvarias lenni, de amikor este fáradtan mennék haza, és a kocsimnál várnak, telefonszámmal a kezükben??.

 

 

 

 

 

A beszélgetésnek véget kell vetni, mert nemsokára kezdődik a délutáni edzés, és Tamás még nem ebédelt. Az edző szigorúan szól a játékos után: ?Háromnegyed óra!?  Az apa pedig büszkén követi szemével, ahogy kilép az uszoda kapuján.

 

Szám Kati

Fotó: Váli Miklós

     

 

1 régi hozzászólás

Seres Laci hozzászólása
2008.02.04. 22:22

Hallo Zolika, most este 10 ora, es w-lannal szorakozok ill. böngeszem a vlv internetes oldalat. Itt olwastam az interjut veled es a fiaddal-azt hiszem ez egy regi interju. En mar töbször probaltam ezen az uton a kapcsolatot felwenni weled, de nem jött össze. Nagyon sajnalom! Talan ezek a sorok walahogy elernek. Eleg jol wagyok iformalwa, igy tudom, hogy megint a walogatottal dolgozol-Kina, olympia. Nagyon sajnalom, hogy München ota nem talalkoztunk. Nem talalom a telefonszamodat.Ha wan kedwed közöld, hogy hogy tudnank összeugrani. Lacimaci@t-online.de , wagy telefonon: 004989-44717313. Ciao es sok sikert, kezcsokom felesegednek, akiwel 2004-ben telefonaltam. Remelem anyukad jol wan es neki is kezcsokom sok szerettel.Seres Laci