FACEBOOK

A Vasas új magyar játékosai nyilatkoztak a vlv-nek

A Vasas új magyar játékosai nyilatkoztak a vlv-nek
hozzászólás, 2020.05.21.

Csütörtökön ismertették a Vasas 2020-21-es keretét. A csapat új magyar játékosai (Bátori Bence, Bedő Krisztián, Korbács Gábor, Szatmári Kristóf és Vadovics Viktor) nyilatkoztak a vlv-nek:


A VASAS 2020-2021-ES KERETE


BÁTORI BENCE a vlv-nek:

- Egy plusz egy évre szerződtem a Vasashoz.

- Miért éppen ide?

- Nagyon furcsa volt ez az átigazolási szezon - nekem különösen. Volt csapat, amelyik már egészen korán, január előtt megkeresett. Utána beütött ez a koronavírus-krach, megállt minden, majd jelentős átrendeződések történtek. Az volt a stratégiám, hogy kivárok, megvárom, milyen lehetőségek adódnak és a végén döntök. Egészen későn érkezett a Vasas megkeresése, de nagyon tetszett, amit felvázoltak, ezért döntöttem mellettük.

- Mi volt az, ami tetszett, mit mondtak, milyen csapat lesztek?

- Olyan, amely sikerre éhes játékosokból áll. Itt egyébként rögtön hozzáteszem, a Szolnok esetében is ezt látom, tehát nem azért jöttem el, mert ott nem ilyen jellegű a fejlődés. Amikor én megegyeztem, még nem volt minden szerződés "kőbe vésve", de ahogy haladt előre az idő, szép sorban valamennyi realizálódott. 

Úgy látom, hogy lesz egy rutinosabb, idősebbekből álló része a csapatnak, a magam 28 évével már én is ide tartozom és lesz sok tehetséges fiatal, az utolsó pillanatban pedig még Vado (Vadovics Viktor - a szerk.) is csatlakozott. Azt gondolom, hogy nagyon jó társaság jött össze.

- Érdemes "számolgatni" vagy még annyira ismeretlen a mezőny, hogy nem lehet találgatni a következő bajnokság végső helyezéseit illetően, elsősorban az ügyben, hogy az új Vasas hol végezhet...?

- Szerintem számolgatás nélkül is el lehet mondani, hogy a Fradi kiemelkedik a mezőnyből, mögötte pedig nagy harc lesz. Nagyon erősnek tartom az OSC-t és a Szolnokot is. A Honvéddel, a BVSC-vel szintén számolni kell, és persze, mi is ott leszünk, szerintem nagyon nagy harc lesz a négybe kerülésért, az érmes helyezésekért.

- Egyelőre még eléggé tisztázatlan a  helyzet a LEN-klubtornák jövő évi programját illetően. Ezzel kapcsolatban táplálsz reményeket?

- Ha jól számolom, a következő lesz a 13. szezonom és eddig egy vagy két évet kivéve minden alkalommal játszhattam nemzetközi klubtornán. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Vasassal idén az Eurokupában induljunk, a BL szinte reménytelen, de a második számú kupasorozatban talán képviselhetjük a magyar színeket, ha a szövetség úgy dönt, hogy a nyári Magyar Kupa eredménye lesz ezen a téren meghatározó. Ha sikerülne, jó kis meccseket játszhatnánk ott is.


BEDŐ KRISZTIÁN a vlv-nek:

- Legutóbb akkor beszéltünk, amikor Párizs mellett megkezdted franciaországi karrieredet. Mi történt azóta?

- Franciaországban összesen négy meccsen szerepelhettem, a rájátszás elmaradt, pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy az a csapat mire lett volna képes. Haza kellett jönnöm a koronavírus-járvány miatt. Ez nem is volt egyébént egyszerű, három járatot is töröltek, mire egy gépre fel tudtam szállni. Aztán a fedélzeten 13-an ültek, olyan érzésem volt, mintha magángéppel utaznék. :-)

- Hogy jött a Vasas?

- Itthon már javában zajlott az átigazolási időszak. Több ajánlatom volt, külföldön is jól éreztem magam, de a családom, a barátnőm és a kutyám nagyon hiányzott és kicsit úgy éreztem, eltűntem a magyar vízilabdából. Nem adtam fel a válogatottsággal kapcsolatos terveimet, ehhez pedig szem előtt kell lenni. Úgy gondolom, ez a most létrejött helyzet új lehetőséget teremt számomra az olimpiával kapcsolatban. Ezért is választottam a Vasast, szerintem ez a keret képes lesz kihozni belőlem a legjobbat. Esélyesek lehetünk a dobogó valamelyik fokának elérésére, remélem, ez minél magasabb fok lesz.

Örülök annak, hogy sok korábbi csapattársammal újra együtt játszhatok, tudom róluk, hogy nagyon szorgalmasak, kiváló sportemberek, csapatemberek. Elsősorban Bane Mitrovicsra, Vadovics Viktorra gondolok.

Az is fontos volt számomra, hogy végre első számú center lehessek. Egerben Pufi mögött erre nem volt lehetőségem, Miskolcra is részben ezért igazoltam, ott sokat is játszottam, de éles szituációkban, időkélréseknél Misics ment be a helyemre, úgy éreztem, hogy amikor fontos szituáció van én többnyire a padon ülök. Most ez talán megváltozuik, bár tudom, hogy Henrik (Simon Henrik, Bedő Krisztián centertársa - a szerk.) nagyszerű center. Szerintem jól fogjuk egymást kiegészíteni, teljesen más stílusú a játékunk. 


KORBÁCS GÁBOR a vlv-nek:

- Egyéves szerződésem van a Vasassal. Tisztában vagyok azzal, hogy nem én vagyok a legnagyobb név az érkezők közül, de igyekszem ez alatt az egy év alatt letelni a névjegyemet. Ehhez kellenek a gólok, a jó játék, a jó teljesítmény. Balkezesként gólpasszokat és gólokat várnak tőlem, de az alap a jó védekezés.

- Vadovics, Drasko és te. Ez a hármas a rossz kéz oldalon.

- Így van. Vadoviccsal együtt nőttünk fel az Újpestben. Tíz évet játszottunk egy csapatban, nagyon jó érzés, hogy újra így lesz. Brguljant mindenki ismeri, remekül védekező, nagyon jól passzoló, gólerős játékos, tőle csak tanulhat az ember. Nagyon várom már, hogy velük edzhessek és mérkőzésen szerepelhessek.

- Ez lesz az első, nem újpesti csapatod. Hogy értékeled az eddigi pályafutásodat és mennyire inspirál az új helyzet?

- Ha jól számolom, 14 évet töltöttem el az Újpestben, a váltás nem egyszerű. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak és nemcsak a vér szerinti rokonokra gondolok, hanem az újpesti családra is, az edzőkre, vezetőkre, játékosokra, akikkel együtt játszottam, akiktől tanulni tudtam. Úgy érzem, a váltásra szükségem volt, de hálás vagyok mindenkinek az eddigiekért. Az új helyzetet kiugrási lehetőségként értékelem.

- Téged ez a hercehurca, ami az OSC és a Vasas körül zajlott, hogy érintett?

- Engem már az A-Híd érkezése előtt megkerestek és nagyon jól esett, hogy a nagy támogató idejövetele után is számoltak velem. 


Korbács Gábor tízévesen, 2008-ban és tavaly


SZATMÁRI KRISTÓF a vlv-nek:

- Már érlelődött bennem egy ideje, hogy váltanom kellene, három évet töltöttem Szolnokon és félreértés ne essék, nagyon jól éreztem magam, sokat fejlődtem, hálával tartozom Cseh Sanyinak és Zsilének (Zsivko Gocics jelenlegi vezetőedzőnek - a szerk.). Minden klappolt, minden jó volt, mégis úgy éreztem az utolsó időszakban, hogy nem tudok teljesen kibontakozni. Még annak idején Bóbis Máté keresett meg, ő kínált először lehetőséget, tulajdonképpen vezérszerepet, két, nálam fiatalabb játékossal lettem volna együtt a kapásoldalon. Nagyon tetszett az elképzelése, az is hogy Budapesten játszhatok. Több megkeresésem volt, vidéki és budapesti is, de a Vasasé volt a legszimpatikusabb ajánlat. Ráadásul én itt kezdtem vízilabdázni, igazából visszatértem a gyökerekhez, valamilyen szinten ez is közrejátszott a döntésemben.

- Utána volt egy kis kavar, egy ideig úgy tűnt, hogy az OSC nagy része átigazol, hogy élted meg ezeket a napokat?

- Eseménydús időszak volt, sok mindent lehetett hallani, mindenki mást mondott. Türelmes voltam, vártam és úgy gondolom, jól alakult, mert jó kis brigád jött össze.

- Gondolom, azért az eredeti elképzeléshez képest, ami a neked szánt vezérszerepről szólt, kicsit megváltozott a helyzet. Nem?

- Bencével és kis Bóbissal leszünk hárman a kapás oldalon, arra készülök, hogy ki fogom harcolni magamnak azt a bizonyos vezérszerepet. Mindent megteszek ezért és remélem, össze is jön majd.

- Mennyi időre szól a szerződésed?

- Egy évre.


VADOVICS VIKTOR a vlv-nek:

- A hír veled kapcsolatban is az, hogy a Vasasba igazoltál. Ez azért lep meg mindenkit, mert úgy lehetett tudni, hogy Egerbe költözöl át Miskolcról. 

- Gondolom, már mindenki tudja, hogy az Egernek különböző problémái voltak. Miután már aláírtam, Szécsi Zoltán a megváltozott helyzetben korrekt módon azt közölte velem, hogy ha van máshonnan ajánlatom, akkor az Eger elenged. A Vasas már korábban keresett, így jelentkeztem náluk és ennek eredménye lett a mostani szerződés.

- Mennyi időre kötelezted el magad?

- Egy évig  mindenképpen itt leszek, s ha az A-Híd a második évben is a csapat mögött áll, akkor az én megállapodásom második része is automatikusan "életbe lép".

A döntésem idején már tudtam, hogy kik jönnek a Vasasba és kik maradnak a korábbi piros-kék játékosok közül. Nagyon szimpatikus nekem, hogy ez egy komplett csapat abból a szempontból, hogy nem néhány posztra van sok jó játékos, hanem minden pozícióban olyanok lesznek, akikkel szerintem jó teljesítményt lehet elérni. Nincsenek tehát lyukak.

Bizakodó vagyok azért is, mert nem akármilyen három idegenlégiós játszik majd nálunk, Bence és Krisz pedig világbajnok, ütős lesz ez a csapat. Most nehéz megtippelni, hogy hányadik helyre futhat be a következő bajnokságban, az biztos, hogy a Szolnok, az OSC és a Fradi nagyon jó marad, remélem, hiszem, hogy fel fogjuk tudni venni velük a versenyt.

- A válogatottság? Gondolom, ezen a téren is vannak reményeid.

- Természetesen elsősorban arra koncentrálok, hogy jól teljesítsek és a Vasas is legyen minél jobb. Ha egy élcsapatban az ember megállja a helyét, akkor nyilván a válogatott behívóra is nagyobb esélye van.


Kisportrék: vasassc.hu


A VLV EDDIGI CIKKEI AZ A-HÍD/OSC/VASAS-ÜGYRŐL:

VÉGE AZ OSC-NEK?

OSC-S MEGLEPETÉSEK - APÁTHY ENDRE A VLV-NEK

OSC-BŐL A VASASBA? - MARKOVITS LÁSZLÓ A VLV-ENK: ,,VAN ALAPJA A PLETYKÁNAK, DE DÖNTÉS MÉG NINCS,,

ITT A HIVATALOS BEJELENTÉS - OSC-SEKKEL BŐVÜL A VASAS-CSALÁD

MI ÚJSÁG? - VAD LAJOS

APÁTHY ENDRE A VLV-NEK: "TOPCSAPAT ÉPÍTÉSÉRŐL VAN SZÓ"


A-HÍD OSC, A-HÍD VASAS - FONTOS HÉT KÖVETKEZIK!

SAJTÓTÖRTÉNETI BRAVÚR: MEGSZÓLALT A XI. KERÜLET AZ OSC ÜGYÉBEN, DE HOGY?

BRANISZLAV MITROVICS: TÍZ ÉV NÉGY MAGYAR CSAPATBAN - ÉS TALÁN MOST JÖN AZ ÖTÖDIK

PRLAINOVICS A MARSEILLE-T VÁLASZTOTTA

VARGA DÁNIEL LESZ AZ OSC VEZETŐEDZŐJE!

VÁRNAI KRISTÓF AZ OSC JÁTÉKOSA LESZ

DALA DÖME AZ OSC-HEZ IGAZOL - VLV-INTERJÚ

ITT AZ A-HÍD VASAS-PLAKET 2020-2021-ES KERETE!