FACEBOOK

Kis István a Miskolc vezetőedzője

Kis István a Miskolc vezetőedzője
hozzászólás, 2020.05.14.

Megszületett a döntés Miskolcon, Vidumanszky Lászlót eddigi segítője, Kis István váltja a kispadon. Friss hír, hogy Magyar Márton Egerből a borsodi megyeszékhely csapatához igazolt.


BACHNER ANDRÁS szakmai igazgató (Pannergy Miskolci VLC) a vlv-nek:

- Kedden felhívtam Vidumanszky Lászlót és megköszöntem az MVLC-nél végzett, majdnem az egész szezont felölelő munkáját. Az edzőváltás oka nem az ő szakmai munkája volt, azt nem érte kifogás. Elsősorban azért döntöttünk így, mert kifeszített a költségvetésünk, megpróbálunk ott spórolni, ahol tudunk. 

Kis István lesz az edző, aki a miskolci keret több mint felével már három éve együtt dolgozik. A megbízás 1 + 1 évre szól, de én úgy gondolom, hogy ebben az esetben hosszabb periódussal számolhatunk.

Egy nagyon szép korszakot lezártnak tekintünk Miskolcon, ami a vízilabdát illeti és egy új csapat építésébe kezdett a klub. A cél, a perspektíva nem változott ahhoz képest, amikor 2012-ben elindultunk.

Nem lesz rossz csapatunk, a már ismert érkezők mellett bejelenthetem, hogy az egri Magyar Márton is a mi játékosunk lesz. Két-három vízilabdázóval még folynak a tárgyalások.

Ami a céljainkat illeti, egy új, megfiatalított gárda képviseli majd a várost az OB1-ben, elsősorban a miskolci fiatalokat szeretnénk beilleszteni a csapat gerincébe, ezzel teremtenénk olyan vázat, amelyre építve két-három éven belül vissza tudunk kerülni a szűkebb elitbe.

KIS ISTVÁN vezetőedző (Pannergy Miskolci VLC) a vlv-nek:

- Nagyon örülök a kinevezésnek. Három éve dolgozom itt, három edző mellett segédkeztem, most pedig megkaptam a bizalmat. Új korszak kezdődik Miskolcon, egy fiatal csapat folytatja az OB1-es szereplést. Majdnem mindenkit ismerek vagy az itt eltöltött időszakból vagy korábbról, az ifjúsági és a junior-válogatottból.

Fiatal, lelkes csapat lesz ez - egy nagyon jó centerrel, (Lukas Semannal - a szerk.), akinek tapasztalatát megpróbáljuk majd minél inkább kihasználni, emellett a lefordulások bevetésével törekszünk eredményes vízilabdázásra. Még két-három játékost várunk, remélem, összejön az ő leigazolásuk.

Nagyon nagy ambícióval vágok neki a munkának, igyekszem élni a lehetőséggel, s a tudásom legjavát adni. 

Május 16-án lesz egy hónapja, hogy hál'Istennek, el tudtunk kezdeni szárazföldön edzeni. Délelőtt kardiós, délután súlyzós edzést tartunk. Értesüléseim szerint június 1-jén nyit a tapolcai uszoda, nagyon remélem, hogy legkésőbb akkor, de talán már korábban is megkapjuk a lehetőséget a vizes edzésekre.

MAGYAR MÁRTON a vlv-nek:

- A Miskolchoz igazoltam, 1 + 1 éves szerződést kötöttem. Ennek két oka volt, egyrészt azt vettem figyelembe, hogy a fejlődés lehetősége mennyire adott, másrészt pedig bizonytalannak éreztem az egri helyzetet.

Miskolcon meggyőztek arról, hogy megfelelő játéklehetőséget kapok, komoly szerepet szánnak nekem, s úgy gondoltam, rám is fér egy kis környezetváltozás.

A leendő társaimnak szinte mindegyikét ismerem, fiatalos csapat leszünk, remélem, bízom abban, hogy mindenkinek hasonló lesz a motivációja, mint nekem. 

Örülök, hogy Kis István lesz az edzőnk, ismerem a mentalitását és úgy tudom, nagyon jól kijön az összes játékosával. Remélem, velem is így lesz.

Ami az egri fejleményeket illeti, váratlanul ért engem is az egész, nagyon sajnálom, hogy egy 110 éves klubnál ilyen megtörténhet. Remélem, hogy egyszer még tagja leszek majd az egri csapatnak.


Korábban a  vlv-n:

ITT AZ ÚJ MISKOLC: SOK A FIATAL, ELMENNEK AZ IDEGENLÉGIÓSOK