FACEBOOK

Horvátországban hétfőn elkezdhetik az edzéseket!

Horvátországban hétfőn elkezdhetik az edzéseket!
hozzászólás, 2020.04.26.

A horvát vízilabdaélet újraindul: szigorú feltételek között, de hétfőtől medencében edzhetnek az első osztályú csapatok. Ismertetjük a szakemberek által meghatározott kemény feltételrendszert (hiszen hamarosan nálunk is várhatóan ilyen kitételek teljesítése mellett indulhat újra a vízi edzésmunka), valamint a horvát vezetőedzők első reagálását a döntésre: 


Andrej Plenkovics horvát miniszterelnök még csütörtökön ismertette kormánya döntését, miszerint április 27-étől, hétfőtől jelentős könnyítéseket vezetnek be a koronavírus-járvány eddigi korlátozásaihoz képest. 

Zágráb három lépésben, fokozatosan enyhít a járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: szigorú óvintézkedések mellett hétfőn kinyithatnak a kisebb üzletek, május 4-én a fodrász- és kozmetikai szalonok, 11-én pedig az óvodák és az alsó tagozatos általános iskolák is megkezdhetik működésüket.

A válságstáb tájékoztatása szerint az üzletek nyitva tartását is meghosszabbítják. Azok 7-től 22 óráig lehetnek majd nyitva egy óra szünettel az eddigi 8-17 óra helyett. Az egy óra szünet alatt a dolgozóknak mindent fertőtleníteniük kell az üzletekben. Az új rendelet szerint ugyanakkor ünnepnapokon és vasárnap zárva kell tartaniuk, ez alól kivételt képeznek a benzinkutak, pékségek és trafikok.

A ruházati üzletekben nem lehet felpróbálni a ruhákat, a visszavitt árut, amennyiben az mégsem felel meg vásárlónak, a boltok kötelesek visszavenni. A munkáltatóknak a munkafelvétel előtt minden alkalmazott testhőmérsékletét meg kell mérniük, amennyiben az meghaladja 37,2 Celsius-fokot, a dolgozókat hazaküldik.

Kinyithatnak a múzeumok, a galériák és a könyvtárak is. A higiéniai előírások mellett ugyanakkor be kell tartaniuk a társadalmi távolságtartás szabályait is, ezért száz négyzetméteren legfeljebb 15 ember tartózkodhat.

Az első lépés sikerétől függ, hogy az enyhítések további szakasza életbe lép-e. Amennyiben a fertőzések száma ismét növekedni kezdene, a kormány azonnal visszaállítja a szigorításokat.

Az egyéni és a csapatsportágak művelői külön is szerepelnek a "kedvezményezettek" között. Vízilabdában egyelőre csak a legmagasabb osztályú versenysorozatok részvevői számára teszik lehetővé a vizes edzések újrakezdését - megfelelő biztonsági intézkedések érvényesítése mellett.

A részletes szabályokat a Horvát Közegészségügyi Intézet dolgozta ki. A közlemény taxatíve felsorolja az érintett 10 férfi és hat női csapatot.

Az intézet ajánlásai, amelyeket a horvát szövetség természetesen kötelező jelleggel igyekszik érvényesíteni:

- egy-egy edzést kisebb csoportokban lehet megtartani, egy csoportban legfeljebb 5 fő lehet,

- a sportolók közötti távolságnak legalább 5 méternek kell lennie,

- tilos öltözőket, zuhanyzókat, WC-ket használni,

- az összes sporteszközt (például a labdákat) edzés után fertőtleníteni kell,

- a medencéhez érkezés és a medence elhagyása külön-külön és magánjárművekben ajánlott,

- az edzések menetét adminisztrálni kell, a helyszín, a részvevő személyek nevének rögzítésével, hogy az esetleges későbbi vizsgálat során a kapcsolatok felderíthetők legyenek,

- az edzéseket ütemterv szerint, a sportolók, edzők és a munkához szükséges műszaki személyzet jelenlétében kell megtartani.

- lázas sportoló nem vehet részt az edzéseken, ha ennek gyanúja vetődik fel, és edzés közben derül ki valakiről, hogy lázas, akkor az edzést meg kell szakítani és a beteget hazaküldik házi megfigyelésre,

- amennyiben egészségügyi szakembernek kell jelen lennie az edzésen, neki megfelelő védőfelszerelést kell használnia,

- ha lehetséges, az edzéseket szabadban kell tartani,

- javasolt, hogy minden sportoló használjon saját, feliratozott, folyadékkal ellátott műanyag palackot, ezeket - az egyéb kiegészítőkkel együtt -, a sportoló nevével ellátott táskában kell tartani. A műanyag italtartó palackokat és az edzés során keletkező egyéb hulladékokat zacskóba téve, megfelelő fedéllel ellátott, speciális hulladéktárolóba kell dobni,

- edzés után a játékosoknak és az edzőknek közvetlenül haza kell menniük, zuhanyozás nélkül és anélkül, hogy belépnének az öltözőbe,

- a zárt sportlétesítményeket, azok minden részét (edzőterem, wc, stb) minden edzés után fertőtleníteni kell.


A horvát szövetség honlapján közölte az első edzői reagálásokat:

Vjekoszlav Kobescsak (Jug Dubrovnik):

- Az összes részletet még vasárnap tisztázzuk a klubban, felvesszük a kapcsolatot a város illetékes hatóságaival és hétfőn valószínűleg elkezdjük az edzéseket. Természetesen örülünk ennek a lehetőségnek is, reméljük, nem lesz korai a korlátozás enyhítése, minden erőfeszítést megteszünk, hogy semmilyen probléma ne legyen. Az első időszakban lesznek hiányzóink, hiszen az idegenlégiósaink nincsenek velünk, de mi, akik itt vagyunk, elkezdjük a felkészülést.

Zoran Bajics (Mladost Zágráb):

- Először is van egy logisztikai probléma: üres a medence, nincs benne víz. Remélem, hogy jövő szerdára vagy csütörtökre a medencék már használhatók lesznek. Erre még egy napot rászámítunk, hogy a víz felmelegedjen és ezután minden rendben lesz. Ezért azt tervezzük, hogy mi május 4-én kezdjük meg az edzéseket. Csoportokat állítunk fel, hogy eleget tegyünk az 5 emberre vonatkozó előírásoknak. A külföldiek közül Harkov, Bowen és Csuk még otthon van, Kunac Splitben, Vrlics és a román Radu Rijekában, ők ott fognak dolgozni. Első körben az úszást vesszük elő, mert gyakorlatilag két hónapja nem vagyunk a vízben. Abban bízunk, hogy május 11. után még enyhébbek lesznek a feltételek és megkezdhetjük a közös munkát.

Mile Smodlaka (Jadran Split):

- Bizonyos, hogy ez a döntés jobb helyzetet teremt az eddigiekhez képest. Reméljük azt is, hogy ez csak az első lépés a válságból való kilábalás útján. Ami az edzést illeti, először látnunk kell, mennyi időre van szükség a medence vizének felmelegítésére. Kicsit nehezebbek lesznek az edzések körülményei, sok újdonság lesz mindenki számára. Jól kell meghatározni az egyes kiscsoportok összetételét, hogy a leginkább hatékony munkát tudjuk végezni.

Josko Krekovics (Solaris):

- A medencék üresek voltak, pénteken kezdtük meg a feltöltésüket vízzel. Hogy hétfőre vagy keddre tudjuk felmelegíteni a vizet - ez nem lényeges, rengeteg idő lesz most mindenki számára. A mostani döntés nagyszerű, mégis, jó lenne tudni, hogyan tovább, mikor indul a bajnokság és így tovább. Az edzések jellegét ehhez kellene igazítani. Egyértelmű számomra, hogy nehéz ebben a helyzetben döntéseket hozni, de jó lenne, ha a következő napokban ez megtörténne.

Igor Hinics (Primorje Rijeka):

- Egy-két napot igénybe vesz, amíg a víz felmelegszik a medencében, de igyekszünk mielőbb kezdeni. Még mindig vannak kétségeink, nehéz lesz együtt dolgozni olyan csoportokban, amelyekben nem lehet cserélni az embereket, de egyértelműen üdvözöljük ezt a döntést is. Annak ellenére, hogy még mindig nem lehetséges a szokásos, normális edzésmunka, ez mégis sokkal-sokkal jobb, mint az a helyzet, amiben korábban voltunk, amikor egyénileg, elszigetelten és csak szárazföldi munkát végezhettünk.

Danijel Burics (Mornar):

- Nem valószínű, hogy hétfőn kezdeni tudunk, a vizet fel kell melegíteni. Az összes ajánlást végrehajtjuk, a játékosok távolságától kezdve addig, hogy hányan lehetnek egy csoportban. Most meg kell terveznünk az edzéseket, azt, hogy ilyen feltételek közütt milyen munkát végezhetünk. Mindenesetre úszni lehet majd és ez már óriási előrelépés! Technikai gyakorlásra is lesz lehetőség, ez is egy kis lépés előre. Hamarosan a versenyzés kerül előtérbe, a legtöbb játékosunk szerződése azonban júniusban lejár és még nem tudom, kikkel fogok tudni dolgozni ezt követően.

Forrás: MTI és hvs.hr