FACEBOOK

TAO-változások - hogy érintik a vízilabdát?

TAO-változások - hogy érintik a vízilabdát?
hozzászólás, 2020.04.23.

A koronavírus-járvány okozta helyzet miatt a kormány rendeletben változtatott a TAO-szabályozás néhány elemén. Érdeklődtünk a szövetségnél, hogy a módosítások miként érintik sportágunk szereplőit.


Gáll Péter főtitkártól megtudtuk, hogy a részletszabályok egyelőre nem ismertek, kidolgozásuk folyamatban van az EMMI-vel és a társszövetségekkel, s azt is, hogy az MVLSZ elnöksége a legközelebbi ülésén foglalkozik majd ezzel a témával.

Az MVLSZ jelentkezésünkre írásban külte el tájékoztatását, a dokumentumot az alábbiakan közöljük:


A koronavírus-járvány negatív hatásai a sportéletben is igen nagy mértékben jelentkeznek. Tekintettel arra, hogy gyakorlatilag a látható, aktív sportélet megállt, mind a Magyar Kormánynak, mind pedig a sportszövetségeknek, így az MVLSZ-nek is alkalmazkodnia kellett a kialakult helyzethez.

A vízilabda sportágnak, mint látvány-csapatsportnak az egyik fő tartópillére a TAO támogatási rendszer. Az élősport mellett a TAO rendszer alapját és finanszírozási forrásait adó cégek, vállalkozások is időszakos nehézségekkel küzdenek.

A Magyar Kormány folyamatos intézkedésekkel kívánja enyhíteni a kialakult helyzet okozta nehézségeket. Az MVLSZ folyamatosan kapcsolatban áll az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a többi, a látvány-csapatsport rendszerben érdekelt országos sportági szakszövetséggel.

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésére való tekintettel hozott rendkívüli intézkedések, beleértve a Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtása érdekében hozott kormányrendeleteket a társasági adó támogatások rendszerét, valamint a sportszervezetek mindennapi életét több tekintetben is érintik.

A kihirdetett veszélyhelyzetre, valamint az ehhez kapcsolódóan bevezetett járványügyi szabályokra és intézkedésekre való tekintettel az aktuálisan futó sportfejlesztési programok megvalósítása - bizonyos jogcímek tekintetében - a jóváhagyott sportfejlesztési programoktól szükségszerűen el fog térni.

A fentiek szerinti változások – figyelembe véve az elmaradt eseményeket, beleértve a felfüggesztett bajnokságokat is - elsősorban a következő jogcímeken megtervezett programelemeket érintik:

·        Személyi jellegű ráfordítások

·        Utánpótlás-nevelési feladatok ellátása jogcím egyes aljogcímei (személyi jellegű ráfordítások, szállás és étkezés költségei, nevezési díjak, sportlétesítmény bérleti díjak, személyszállítási költségek, rendezési, felkészítési és képzési költségek, verseny-és játékengedélyek kiállításának költségei, logisztikai költségek)

·        Versenyeztetés

·        Képzés

Az MVLSZ célja, hogy a kluboknak minden segítséget megadjon. Az MVLSZ TAO Irodája zavartalanul működik, a jóváhagyások a TIG kiállítás és a sportfejlesztési programokkal kapcsolatos valamennyi ügyintézés folyamatos.

A klubok számára különösen fontos:

- az Elszámolásokhoz köthető határidők változása (kérelemre meghosszabbítható a határidő)

- Sportfejlesztési program meghosszabbítására vonatkozó szabályok változása (plusz hosszabbítási lehetőség)

- Sportfejlesztési program módosítására vonatkozó szabályok változása (a koronavírus elleni védekezéssel közvetlen összefüggésben felmerülő költségek a sportfejlesztési program módosítása nélkül elszámolhatóak)

- az amatőr sportszervezetek – amennyiben nem alkalmaznak hivatásos sportolót – részére lehetőség van a sportfejlesztési program szerinti teljes ráfordítás értékét támogatási igazolással feltölteni. 

Címkék:
MVLSZ TAO Gáll Péter