FACEBOOK

Összetalálkozott szurkoló és Európa-bajnok

Összetalálkozott szurkoló és Európa-bajnok
hozzászólás, 2020.02.09.

Sokan éltek a szövetség által kínált kellemes vasárnap délelőtti program lehetőségével, az Eb-győztes magyar válogatott tagjai személyes találkozásra várták a szurkolókat. Helyszíni vlv-riport.


A hivatalos program reggel 10-kor kezdődött, de a játékosoknak már jóval ez előtt kötelezettségeik voltak a helyszínen. Tudni kell, hogy egy világverseny megnyerése sok minden más mellett olyan kötelezettséggel is jár, hogy a legkülönfélébb tárgyak (zászló, labda, csapatkép stb) aláírásával "képez" nagyszámú ereklyét a csapat. Ezek egy része a szponzoroké lesz, nyilván a fiúk maguk is megtartanak belőlük emléknek és jótékony célra is jut - ahogy mindig is jutott. Hogy ez a fajta "termelés" mekkora munkát jelent, azt csak most látták a sajtó képviselői, akik a nagyközönséget megelőzve ott lehettek a programnak már ezen részén. Rengeteg labda, csapatkép várt aláírásra, s mivel ez a 13 ember viszonylag ritkán van így együtt, most kellett ezt a munkát is elvégezni.

Nem sokkal 10 után "megnyíltak a kapuk" és jöhettek a szurkolók, akiknek első csoportja már egy órával a nyitás előtt elfoglalta helyét a bejáratnál. 

Egyébként a sokat tapasztalt médiamunkásokat is meglepte a belső kép, ami fogadott minket. A Duna Aréna hatalmas tanácsterme (itt szokták megrendezni a szövetség évi rendes közgyűléseit is) félkörívben volt "berendezve". Mindegyik játékos kapott egy elegánsan kiépített posztot, asztallal, ülőkével, mindegyikük mögött ott volt a budapesti Eb posztere. Az asztalon pedig az adott játékos jó minőségű fényképéből egy jó adag és persze csapatkép is - kifejezetten azzal a céllal, hogy az érkező vendégek erre kapjanak aláírásokat. (De ők egyébként maguk is készültek, rengeteg tárgyra, ruhadarabra, fényképre kértek autogramot.)

Nem volt semmilyen hivatalos megnyitó, protokolláris programpont (noha végig jelen volt az eseményen a szövetség elnöke, Vári Attila és az MVLSZ főtitkára, Kollár Edina). Balról jobbra haladtak az emberek, s a "vendéglátó térbe" az őrök mindig csak annyit engedtek be a sorban állók közül, amennyien a túloldalon elhagyták a termet, nem volt rendezetlenség, tumultus, mindenki rögtön átlátta a helyzetet és türelmesen várt a sorára.

S mivel itt face to face személyes találkozások zajlottak - érdekes volt megfigyelni, hogy ki miként készült, mit mondott egy-egy játékosnak. Többnyire kezet fogtak és bemutatkoztak, majd megköszönték az Eb-aranyérmet és gratuláltak az adott játékosnak. Gyakran hangzott el néhány olyan kedves szó, amely feltehetően megmarad az adott játékos emlékezetében, ide is vissza lehet majd nyúlni gondolatban, amikor nehéz edzés vagy egy verseny során előállt kritikus helyzet okoz gondot a jövőben.

Az érkezők közül persze sokan nem most kezdtek vízilabdameccsre járni, évtizedek óta otthon őrzött ereklyéket hoztak el és mutattak meg kedvencüknek. Olyan is volt, hogy valaki kis ajándékkal, bonbonnal kedveskedett az általa leginkább kedvelt játékosnak. Tényleg nagyon megható volt az egész. 

És hát, persze, annak a bizonyos közös fényképnek az elkészítése az ilyen programok elmaradhatatlan része... A legnépszerűbb embernek ebben a műfajban egyértelműen Varga Dénes csapatkaptány bizonyult, de ő tett is azért, hogy így legyen: magával hozta saját aranyérmét, és nyakába akasztotta a tőle közös fotókat kérőknek. Na most, nem kell mondani, hogy egy ilyen élmény mit jelent - nemcsak gyereknek, hanem felnőttnek is...

12 óra elmúlt, mire a sor megszűnt, s elfogytak a látogatók. A fiúk ekkor még egy adagot letudtak az kötelező aláírásokból, majd összeálltak egy közös fotóra. Ezt követően együtt ebédeltek, közösen megünnepelve még egyszer, utoljára a 2020 januári budapesti sikerüket.

Mint megtudtuk, az egész rendezvény ötlete Märcz Tamás szövetségi kapitány fejéből pattant ki. A program végén őt kértük a kameránk elé.

VLV-VIDEÓ:


Találkozó a közönséggel - Märcz Tamás

- Szervusz, Tomi, köszöntelek! Jó két órán át jöttek itt az emberek folyamatosan. Gratulálok ehhez a programhoz! Úgy tudom, te találtad ki, hogy legyen egy ilyen.

- Igen, lebuktam egyébként, hogy én voltam az értelmi szerzője. :-) Tulajdonképpen úgy kezdődött az egész, úgy jött az ötlet, hogy szerettem volna a csapatnak tartani egy ebédet vagy egy vacsorát. És ha már ez is a mai napon rendeződik - majd ez után a rendezvény után -, elé sikerült beiktatni ezt a kis közönségtalálkozót, ami pontosan azt a célt szolgálta, hogy aláírásokat tudjanak begyűjteni a szurkolók, illetve közös fényképet tudjanak készíteni a fiúkkal. Láttuk, hogy több mint két órán keresztül aláírtak a srácok és fotóztatták magukat a fiúkkal a szurkolók, úgyhogy volt erre igény, és szerintem jó, hogy ezt ma megcsináltuk. Nagyon jól sikerült.

- Én is körbejártam itt, végignéztem, hogy milyen a személyes találkozó. Általában mindenki gratulált, volt egy-két kedves szó. Neked mit mondtak az emberek?

- Nagyon gratuláltak, tényleg nagyon örültek ennek az Európa-bajnoki aranynak. Mindenki egyébként most már fókuszban egy következő célt jelöl meg nekünk, és ott is természetesen mindenki az aranyat szeretné a csapattól... De szakmailag ebbe most ne menjünk bele, hogy milyen nehézsége van, és hogyan lesz majd. :-) Mindenesetre öröm, hogy ki tudtuk szolgálni az elmúlt Európa-bajnokságon azt az igényt, hogy újra első legyen a magyar válogatott, ráadásul egy hazai rendezésű tornán.

Nagyon kedvesek voltak az emberek, azt láttam, őket is egy picit jó érzéssel töltötte el, hogy volt egy ilyen rendezvény. És nagyon szeretnének ilyen rendezvényt a jövőben is a válogatottól, ahol lehetőség nyílik a találkozásra. Persze egyértelmű, hogy akkor van ilyen közönségtalálkozó, amikor van valamilyen eredmény is...

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


vlv-képek