FACEBOOK

Eb-start előtt - Varga Dénessel

Eb-start előtt - Varga Dénessel
hozzászólás, 2020.01.12.

A magyar válogatott csapatkapitánya elégedett a felkészülés során végzett munkával. Furcsa módon azt szeretné, ha a törökök és Málta ellen nem nagyon menne a csapatnak. Kifejti, miért.


VARGA DÉNES a vlv-nek:

- Varga Dénest, a magyar válogatott csapatkapitányát kérdezem. Milyen volt a felkészülés, hogy értékeled, elégedett vagy?

- Beletettük, amit bele lehetett tenni, úgy érzem. Az elején kemény fizikai munka volt, a végén pedig finomítgattuk a taktikát, úgyhogy szerintem ennél többet nem lehetett volna érdemben eltölteni egymással. És az az igazság, hogy ez a mostani, szombat esti kétkapu a hollandok és a görögök ellen talán egy kicsit túl jól is sikerült, amit nem szeretek. Az viszont, hogy 25 méteres pályán játszottunk, egyértelműen élvezhetőbbé tette a vízilabdát. 

- Tanúja is voltam az elején, hogy kiszóltál a medencéből, látványosan csodálkoztál, hogy az Eb-meccseitek nem ilyen méretű, hanem nagyobb pályán lesznek...

- Igen, mert kicsit más lett azáltal a játék. Akció akciót követ, egy kontrafaultnak sincs akkora súlya, mert nem hosszú úszás követi.

- Szóval ez tetszik neked, ez a kisebb játéktér...

- Annyit mondhatok, hogy meghosszabbítaná a karrieremet, hogyha bevezetnék a 25 méteres pályát... :-) 

- Visszatérve a tornára: mi lesz a mi erősségünk? Mi az amiben bízhatunk? A gyors játék, a lendületesség, a fifika? Mi az körülbelül ami a magyar csapatot jellemzi majd?

- Ezek mind. Hozzátenném még azt is, hogy a csapat nagy része olyan sikerszériában van, ami jó magabiztosságot ad nekünk. Itt gondolok a Ferencvárosból érkezett játékosokra. És ez szerintem egy kicsit fel tudja húzni az egész csapat a hangulatát - nem mintha egyébként az mélyen lenne. 



- A csoportkörben csak a spanyolok érdekesek, vagy fel tudjátok használni valamire a többi meccset is, a törökök és Málta elleni találkozót?

- Nagyon nehéz dolog ez, én nem szeretem az ilyen a meccseket.

- Meg is lehet sérülni ilyenkor...

- Túl akarok lenni ezeken, és szeretnék kifejezetten rosszul játszani ellenük csapatilag. Mert az ellenkezője, az egyszerűen nem jó. Kvangdzsuban megvertük a spanyol csapatot, de volt már olyan tapasztalatom, hogy brillíroztunk a gyenge csapat ellen és aztán nem tudtunk fokozatot kapcsolni az erős meccsre, úgyhogy én bizony: rossz játékot kívánok a törökök ellen!

- Lelkileg egyben vagytok? Milyen a hangulat? Most már beköltöztetek, együtt vagytok mostantól végig.

- Igen. Nehéz a beköltözés, mert Budapesten vagyunk. Közel a szeretteinkhez, de mégis izoláltan. Viszont szükségszerű és teljesen megszokott, hogy egy világverseny alkalmával egy szállodában pihenünk, regenerálódunk és készülünk az adott meccsre. 

- Egy picit személyesebb jellegű kérdés. Az ellenfeleink, amikor készülnek ellenünk, valószínűleg úgy tekintenek rád, a semlegesítésedre, mint az első számú taktikai feladatra, amit meg kell oldani. Lehet erre készülni?

- Fel vagyok rá készülve. A klubcsapatomban is ezzel kell rendszeresen megbirkózom, kiemelt figyelmet kapok. De nagyon rosszul közelítenénk meg, ha úgy gondolnánk, hogy ezen múlik a magyar csapat sikere. Vagyunk annyian jó játékosok és vagyunk annyira egységes csapat, hogy meg tudjuk oldani a a feladatunkat a legnehezebb ellenfelekkel szemben is. 

- Köszönöm, sok sikert, Dumi!

(Lejegyezte: Monoki Nikolett)


A VLV EB-ALOLDALA A FÉRFI TORNA TELJES MENETRENDJÉVEL, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ EREDMÉNYEKKEL