FACEBOOK

A Vízipók-csodapók a budapesti Eb kabalafigurája

A Vízipók-csodapók a budapesti Eb kabalafigurája
hozzászólás, 2019.12.16.

Megismertük a januári budapesti Eb éremkollekcióját, bemutatkoztak a szponzorok és kiderült a rendezvény kabalafigurájának "kiléte". Tudósítás a hétfői EB-sajtótájékoztatóról fotókkal és az elhangzottak teljes videófelvételével:

Kevesebb mint egy hónappal, pontosan 27 nappal a budapesti vízilabda Európa-bajnokság rajtja előtt jól haladnak az előkészületek a magyar szövetség (MVLSZ) elnökének tájékoztatása szerint.

Vári Attila a hétfői sajtótájékoztatón közölte, köszönettel tartozik a támogatóknak, a magyar kormánynak és annak a több mint száz fős csapatnak, amely a háttérben segédkezik.



A budapesti Európa-bajnokságnak a Duna Aréna ad otthont, a tervek szerint egy időben 5-6 ezer ember szurkolhat majd a meccseken.

Az Eb hivatalos honlapja.

Az Eb facebook-oldala

A jegyárusítás szeptember 1-je óta zajlik ezen az internetes platformon.


Székely Dávid, az M4 Sport főszerkesztője hangsúlyozta, az olimpia évében még fontosabb, hogy megmutassák, milyen sikeresek a magyar sportolók. Hozzátette, bíznak abban, hogy akárcsak a 2017-es vizes világbajnokságon, ezúttal is érmekért harcolnak majd hazai környezetben a magyar válogatottak. Székely Dávid elmondta, kiemelten készülnek a kontinensviadalra, a magyarok mérkőzéseit egységesen 19 órától közvetítik majd Hajdú B. István kommentálásával. Jelezte, remélik, hogy január 25-én és 26-án sűrű napjuk lesz a nézőknek, ugyanis ezeken a napokon rendezik az éremcsatákat a Duna Arénában, valamint Debrecenben a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságot.

Csurka Gergely, az európai szövetség (LEN) sajtófőnöke arról beszélt, hogy szervezet már megtartotta az utolsó budapesti szemlét, amely alapján valóban rendkívül jól haladnak az előkészületek. Kifejtette, amellett, hogy az M4 Sport közvetítését legalább 30 országban lehet majd figyelemmel követni, a LEN internetes felületén világszerte láthatóak lesznek a mérkőzések. Elmondta azt is, hogy az Eb-n bemutatkozik a LEN információtechnológiai partere, a Microplustimeing által  üzemeltetett VAR technológia, amit eddig több más sportágban, (például a sífutóversenyek en, a célba érkezésnél) használtak.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a férfi csapat felkészüléséről számolt be és péntekre sajtónyilvános edzésre invitálta az újságírókat.

Az eseményen bemutatták az Eb kabalafiguráját, amely a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Vízipók-csodapók címszereplője lesz.


A sajtótájékoztatón az MVLSZ megállapodást kötött az Európa-bajnokságra kiemelt támogatóival, az E.ON Hungária Zrt-vel, a Szerencsejáték Zrt-vel, a Gránit Bank Zrt-vel és a Porsche Hungariával.

Az Európa-bajnokságra január 12. és 26. között kerül sor, a férfiaknál 16, a nőknél 12 ország válogatottja ugrik medencébe. Mindkét nemnél egy olimpiai kvóta szerezhető.

MTI és vlv



vlv-fotók, Monoki Nikolett felvételei



VLV-VIDEÓK:



Vári Attila, MVLSZ


Csurka Gergely, LEN

FELHÍVÁS

A vlv munkatársa elkíséri az Eb-felkészülés utolsó állomására, az olaszországi nemzetközi felkészülési tornára a magyar csapatot.

A torna január 3-4-5-én lesz Cuneo városában, az ellenfelek: USA, Görögország, Olaszország.

Az út nem olcsó, kérjük, ha ottani tudósításaink elkészítéséhez valaki (természetesen elsősorban cég, vállalkozás) hozzá tud járulni a költségeinkhez, jelentkezzen.

A támogatást reklámmal, a helyszíni tudósítások szponzorációs jellegű tálalásával tudjuk megszolgálni.

info_kukac_vlv_pont_hu


Székely Dávid, M4 Sport


Kiss Attila, Eon


Bánhegyi Zsófia, Szrencsejáték Zrt.


Hegedüs Éva, Gránit Bank


Papp Zoltán, Porsche Hungária


Märcz Tamás szövetségi kapitány