FACEBOOK

BL-meeting a főtábla-csaták kezdete előtt

BL-meeting a főtábla-csaták kezdete előtt
hozzászólás, 2019.09.27.

A LEN meghívására csütörtökön Rómában találkoztak a 2019-20-as BL-főtáblán szereplő csapatok képviselői, hogy átbeszéljék az október 8-i start előtt a legfontosabb tudnivalókat. Az elhangzottakról Csurka Gergelytől, a LEN sajtófőnökétől kértünk tájékoztatást.


Mint ismeretes, ezen a héten alakult ki a BL-főtábla 16-os mezőnye, amelyen belül (október 8. és 2020. május 20. között) két csoportban oda-visszavágós alapon játszanak majd a kontinens legjobb csapatai, eldöntve, hogy melyik nyolc klub vívja meg a BL final eight keretében a végső csatát 2020. június 5-6-7-én, minden bizonnyal az olaszországi Rapallóban.

Csurka Gergely utalt arra, hogy a legfontosabb változás már ismert: a két csoport meccsei más napon lesznek, induláskor az A csoport játéknapja kedd és péntek, a B csoporté szerda és szombat. Félidőben csere lesz. Megtudtuk azt is, hogy a LEN szeretné, ha a meccskezdési időpontok fixek lennének, a "célirány", sőt, elvárás a 19 órás és a 20.30-as kezdés állandósulása, ez alól várhatóan a keleti térség klubjai (Dinamo Tbiliszi, Sintez Kazany) kapnának felmentést, mivel ők más időzónába tartoznak.

Nem közismert, hogy a főtáblán való szereplés egyik feltétele a hazai meccsekről sugárzott tévéközvetítés. Itt jegyezzük meg - a magyar BL-csapatokhoz intézett körkérdésünkre kapott válaszok alapján -, hogy a 2019-20 as szezonban a címvédő Ferencváros BL-meccseit az M4 Sport, illetőleg a Duna World, a Szolnok meccseit a Sport Televízió, az OSC mérkőzéseit pedig a Digi Sport közvetíti.

Elvileg tehát nem volna akadálya annak, hogy az idegenbeli meccsek is hazai képernyőre kerüljenek, ez azonban eddig nem minden csatorna esetében valósult meg. A közvetítések felett az EBU rendelkezik, vele kell megállapodni az egyes csomagok megvásárlásáról, s hírek szerint ezen a téren az eddiginél nagyobb rugalmasság várható, tehát elképzelhető, hogy több idegenbeli magyar meccset láthatunk majd.

Várhatóan még ebben a szezonban megváltozik az internetes meccsközvetítések rendje, az EBU saját platformot alakít ki, itt lesz elérhető az egyes BL-meccsek streamje.

A címvédő FTC képviselője, Katona Norbert javaslatot tett a fórumon arra, hogy a LEN hivatalos élő jegyzőkönyvének eddig zárt, a most nyilvánosság elé kerülő változatnál részletesebb verzióját "nyissák meg", az legyen elérhető a széles nagyközönség számára. Az indítványhoz elsőként a Pro Recco, majd az Olympiakosz képviselője csatlakozott, s végül minden csapat egyetértését fejezte ki, így várhatóan már a szezon kezdetétől az eddiginél bővebb információkhoz juthatunk a meccsek alatt a szöveges élő jegyzőkönyvekből.  (A bővebb információszolgáltatás "végtermékét" már ismerhetik a vízilabda-szurkolók, hiszen a legutóbbi két Európa-bajnokság alatt ez a változat került a nyilvánosság elé.)

A starttal kapcsolatos információ, hogy öt év után megújul, frissül a BL-meccsek dekorációja, a csapatok folyamatosan cserélik le az eddig használt molinókat, dekorációs elemeket.


Bajnokok Ligája, 2019-20


A SELEJTEZŐK ELSŐ KÖRÉNEK ÖSSZES EREDMÉNYE

A SELEJTEZŐK MÁSODIK KÖRÉNEK ÖSSZES EREDMÉNYE

3. selejtezőkör

ELSŐ FORDULÓ

MÁSODIK FORDULÓ


BL-FŐTÁBLA

A TELJES MENETREND

A csoport


CNA Barceloneta
Olympiakosz
Herceg Novi
Szolnok
Jadran Split
Spandau 04
Jug Dubrovnik
Sintez Kazany

A csoport első négy helyezettje jut be a nyolcas döntőbe.

B csoport

FTC
Mladost Zágráb
Pro Recco
Terrassa
OSC
Hannover
Marseille
Dinamo Tbiliszi

A Pro Recco rendezőként BLF8-részvevő, így az ő helyezésétől függetlenül a legjobb három csapat jut tovább.

Újdonság tehát, hogy a két csoport mérkőzései nem azonos napon lesznek. Az A csoport játéknapja kedd és péntek, a B csoporté szerda és szombat, de félidőben, a 7. forduló után ez cserélődik majd!

Érdekes, hogy a Fradi a Marrseille-jel nemcsak a csoportban csap össze oda-vissza, hanem november 2-án, szombaton (Marseille-ben) is, a LEN  Európai Szuperkupáért, hiszen a BL-t a Fradi, az Eurokupát pedig a Marseille nyerte meg legutóbb.

A vlv információja szerint a 2020. június 5-6-7-i final eightnek (amelynek házigazdája a Pro Recco lesz) a tervek szerint a Ligúr-tenger partján található Rapallo adna otthont, nyitott, tengerparti medencében lennének a meccsek, s pótlelátókat húznának fel a tornára.