FACEBOOK

Trófeára tör az OSC - sajtótájékoztató a Kondorosin

Trófeára tör az OSC - sajtótájékoztató a Kondorosin
hozzászólás, 2019.09.12.

Több "illetékes" is elmondta, hogy az OSC a most kezdődő klubszezonban "valamilyen trófea" megszerzését  tűzi ki célul. Az egész csapat ott volt a csütörtöki szezonnyitó sajtótájékoztatón, amelynek teljes videófelvételét közreadjuk és a Vad Lajos vezetőedzővel készült különinterjúnkat is megmutatjuk.


Hoffmann Tamás, az A-Híd OSC Újbuda csapatának részben hátteret adó XI. kerületi polgármester úgy fogalmazott, hogy "aranyszagokat" érez. Más vezetők is elmondták, hogy a csapat összeért, mindenkit sikerült megtartani, s jött plusz egy ember, aki nem akárki, a sportágban mindent elért Andrija Prlainovics.

Az OSC pénteken kezdi meg (méghozzá hazai pályán) nagy menetelését a Bajnokok Ligájában, reméljük, hogy ez 2020. június 7-éig, a BL final four utolsó napjáig tart majd.

Most mindenesetre a Potsdam, a Sintez Kazany és a Dinamo Moszkva csapatán kell túljutni, hogy lehetőleg csoportelsőként (rosszabb esetben csoportmásodikként) lehessen várni az egyenes kiséses páros mérkőzések sorsolását.

Az OSC meccsei a pénteken kezdődő hazai BL-selejtezőrornán:

Szeptember 13., péntek

19.45 OSC-Potsdam

Szeptember 14., szombat

19.45 OSC-Sintez Kazany

Szeptember 15., vasárnap

12.30 Dinamo Moszkva-OSC

A tornáról nincs tévéközvetítés.


A BL ELSŐ SELEJTEZŐKÖRÉNEK ÖSSZES EREDMÉNYE

A BL ÉS AZ EUROKUPA TELJES MENETRENDJE

A BL-FŐTÁBLA BEOSZTÁSA


VLV-VIDEÓK:


Hoffmann Tamás polgármester és Sal László A-Híd-vezérigazgató


Kósz Zoltán csapatvezető, másodedző


Vad Lajos vezetőedző


Andrija Prlainovics


Vad Lajos a vlv-nek

- Szervusz, Lajos! Köszöntelek a vlv kamerája előtt egy újabb szezon kezdetekor. Itt a sajtótájékoztatón olyan szavakat hallottam, hogy "trófea", "aranyszagok"... Ez azt jelenti - és ezt ki is fejtettétek részletesebben -, hogy mindenképpen szeretnétek valamit nyerni ebben a szezonban. Érdeklődöm, hogy a különböző tornák közül hol látod erre a legnagyobb esélyt.

- Sziasztok. Igen, elhangzottak ezek, de úgy érzem, van realitásuk is. Az elmúlt tíz hónapban azért elég nagy munkát végeztünk. Azért azt ne felejtsük el, hogy bizonyos szinten múltja van az OSC-nek, tíz hónappal ezelőtt azért nem volt jó a visszhangja az OSC-nek és úgy érzem, odaértünk a döntőbe a világ legerősebb bajnokságában és ez az az út, amin tovább szeretnénk menni. Andrijával mindenféleképpen olyan játékos érkezett, aki le "tudja vezényelni" a mérkőzéseket, főleg az olyan, döntő szituációkban fontos a jelenléte, amelyek javunkra fordítására még nem voltunk megérve - ezért hangzottak el az általad idézett szavak.

- Azért visszatérnék a kérdésem ama részére, hogy melyik területen tartod a legjobbnak a lehetőségeket...

- Nézd..., több terület van.., mint a női testnek is több területe van. Én a legérzékenyebb területekre gondolok, de ez maradjon az én titkom...

- Tehát akkor nem akarod ezt most megmondani...

- Nem.

- Beszéltünk már korábban, amikor Prlainovics érkezése már ismert volt, interjúnkban arról, hogy ő itt vezérszerepet kap. Szerinted az ő érkezése megváltoztatja valamennyire a csapat játékstílusát, hatékonyságát?

- Igen. Ez kiderült már az edzéseken. Úgy érzem, magukon az edzéseken léptünk szintet, ami szerintem a fejlődésünkben nagyon fontos lehet. Természetesen a meccseken is fogunk egy szintet lépni. Bár ez még nem derült ki, de azért már játszottunk edzőmérkőzéseket és azokon már megmutatkozott.

- Holnap kezdődik az első nagyon komoly megmérettetés, aminek már tétje van. Nyilvánvaló, hogy a továbbjutás az elsődleges célotok. Mit vársz ettől a tornától? Mennyire ismered az ellenfeleket?

- Megpróbáltunk róluk információt beszerezni, hellyel-közzel sikerült is, de holnap a mi mérkőzésünk előtt játszik a két, úgymond erősebb csapat, a Moszkva és a Kazany egymással, utána okosabbak leszünk. Mindenféleképpen első helyen való továbbjutást várok a csapattól. Ha ismeretlen az ellenfél, ha nem.

- Köszönöm szépen, jó munkát kívánok!

- Köszönjük szépen.