FACEBOOK

Mi újság? - Bóbis Botond

Mi újság? - Bóbis Botond
hozzászólás, 2019.08.26.

A sportág nagy tehetségét, a 18 éves Bóbis Botondot egy évre - kölcsönadási szerződéssel - leigazolta a Vasas. Botondot, az U20-as válogatott oszlopos tagját többszörösen különleges helyzetéről kérdeztük, hiszen ő kettős igazolással a KSI OB1/B-s csapatában is szerepel majd, továbbá a Vasasnál nem más az edzője, mint a saját bátyja.


BÓBIS BOTOND a vlv-nek:

- Valóban érdekes ez a szituáció. Tavaly Mátéval, a testvéremmel többször is elmondtuk, hogy nem szeretnénk, ha abban a csapatban játszanék, ahol ő az edző, mert ez nem lenne egészséges helyzet... Ezt egyébként most is tartjuk.

- Hogy kerültél akkor mégis a Vasasba?

- Hála Istennek, több klub is megkeresett, mivel azonban nekem a sportolás mellett a tanulás is nagyon fontos és most felvételiztem a Pázmány jogi karára, nappalira, ez döntő érv volt a Budapesten maradás mellett. Hozzá kell tennem: tartozom a KSI-nek és személy szerint Horváth Jánosnak azzal, hogy segítsem a visszajutásukat az OB1-be és azt, hogy az ifibajnokságban is minél jobb eredményt érjenek el, így kettős igazolással ott is játszom majd. 

- Beszéljünk először a "családi vonalról". Ha a bátyáddal mindketten úgy tartjátok, hogy ez a "főnök-beosztotti" viszony családon belül nem ideális, hogy fogjátok ezt a hétköznapokban tolerálni?

- Kompromisszum született. :-) A Vasasnak szüksége volt egy gólerős játékosra, rám esett a választás, így erre az egy évre megpróbáljuk jól kezelni ezt a különleges helyzetet, hagyományos játékos-edzői viszonyt kialakítani és úgy gondolom, hogy ez már sikerült is.



- Volt esetleg egy családi ebéd, amelyen ezt megbeszéltétek? Vagy létezik egy speciális magatartási kódex, amihez mindketten tartjátok magatokat?

- Többször is beszélgettünk erről, már a múlt szezon második felében sokszor szóba került ez a téma köztünk. Nincs viselkedési kódex, a fő szabály az, hogy az uszodán belül én egy játékos vagyok, ő pedig az edzőm, semmi több nem fér bele. Uszodán kívül pedig a családi kapcsolatban nincs semmilyen változás.

- Ahogy te is utaltál rá: egy klubszezonban három csapatban fogsz játszani. Ez nem túl nagy megterhelés?

- Elég nagy, főleg a jogi egyetem mellett, de ebben a korban rengeteget kell játszani, ezt tartom szem előtt. Valószínűleg nem fogok minden meccsen vízbe szállni sem az OB1B-ben, sem az ifibajnokságban, a Vasas élvez majd prioritást.

- Hogy látod a KSI helyzetét, szerinted az azonnali visszajutásra mennyi esélye van Horváth János csapatának?

- A KSI-nek minden egyes szezonban, amit az OB1/B-ben kezd el, hatalmas esélye van, talán a legnagyobb, a feljutásra. Így van ez most is, annak ellenére, hogy látható: a vidéki csapatok egyre inkább törekednek erősítésre. Ugyanakkor azok a játékosok, akik OB1/B-be igazolnak, általában vagy már nem OB1-es szintűek vagy pedig nem ambicionálják olyan nagyon az első osztályú szereplés elérését. A KSI pedig mindig tele van tehetséges, motivált fiatalokkal, akik élnek-halnak a vízilabdáért, s mindent megtesznek azért, hogy a következő évben az OB1-ben játszhassanak. Szóval szerintem a KSI az OB1/B egyik legnagyobb esélyese, nem véletlen, hogy Janó bácsi erről a kérdésről minden fórumon úgy fogalmaz, hogy "Nem vissza szeretnénk jutni, hanem vissza fogunk jutni!".



- Mik a Vasas esélyei?

- Ahogy a vlv-n is olvasható volt, a Vasas komoly erősítéseket hajtott végre a most kezdődő szezon előtt. Szlobodan Nikics mindent megnyert, amit ebben a sportágban meg lehet nyerni, hihetetlenül nagy rutinja, tapasztalata van. Elképesztő, hogy milyen dolgokat visz véghez a vízben még az edzéseken is, nagyon sokat lehet tőle tanulni. Török Béla a felnőtt válogatottban is rutint szerzett, éveken át meghatározó játékosa volt a BVSC-nek, ő is hatalmas erősítés. Érkezett Kiss Bálint a Honvédból, aki fiatal, szorgalmas, rakkolós, ambiciózus játékos, fontos tagja lesz a csapatnak.

A célunk mindenképpen a nyolcba kerülés és erre szerintem meg is van az esélyünk. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a csoportunk mezőnyéből az OSC és az Eger kiemelkedik, ők szinte biztosan be fognak kerülni a felsőházba, a másik két helyért harcolunk hárman, a BVSC, a Honvéd és mi. Szeretnénk az egyik helyet "megcsípni" és természetesen, ha úgy hozza az élet, akkor a nagyoknak is megráncigálnánk a bajszát.

- Köszönöm szépen, sikeres szezont kívánok!


A VasasPlaket 2019-20-as kerete:

Dévai Kristóf, Korom Dániel - kapusok.
​Bencz Rolf, Bóbis Botond, Halek Márton, Hegedüs Gábor, Kiss Bálint, Makszim Soma, Miklós Levente, Szlobodan Nikics, Sélley-Rauscher Domonkos, Simon Henrik, Takács Bálint, Török Béla, Trombitás Tamás, Vogel Simon - mezőnyjátékosok.

Vezetőedző: Bóbis Máté
Kapusedző: Mátéfalvy Csaba