FACEBOOK

Így lett a Miskolc vezetőedzője Vidumanszky László - vlv-interjú

Így lett a Miskolc vezetőedzője Vidumanszky László - vlv-interjú
hozzászólás, 2019.07.10.

A csapatot bemutató sajtótájékoztatóval kezdte meg az őszi szezonra való felkészülést szerdán a miskolci klub. Az új vezetőedző Vidumanszky László, akit bemutatkozásra kértünk és kifaggattuk edzői elképzeléseiről. 


VIDUMANSZKY LÁSZLÓ a vlv-nek:

- Kassai vagyok, ott kezdtem vízilabdázni, éveken át a CH Kosice játékosaként. Voltam csehszlovák válogatott, 1988-től 1991-ig a Mladost Zágráb csapatában szerepeltem, én voltam az első külföldi játékos Jugoszláviában. Zágrábban az 1984-es, 1988-as olimpiai bajnokok jugoszláv csapat nagy játékosaival játszhattam együtt. Az ottani pályafutásomnak a délszláv háború vetett véget, Egerbe szerződtem, majd a barcelonai olimpia után visszamentem - akkor már - Horvátországba, az Opatija csapatához. '94-95-ben a BVSC játékosa voltam, akkor kezdődött annak a csapatnak a nagy sorozata - egy Magyar Kupa-győzelemmel - Gerendás György vezetésével. Egy évvel később már ismét Kassán dolgoztam, játékos-edzőként, s lassan be is fejeztem a játékoskarrieremet és megkezdtem az edzői pályafutást.

- Ennek milyen állomásai voltak?

- Kassán kezdtem, aztán Pozsonyban, a Slaviánál dolgoztam, onnan visszamentem Kassára az SKT Kosicébe. 2002-2004-ben a ZF Eger edzője voltam, 2004-2005-ben a férfi OB1-es Legrand Szentesé. Voltam szlovák utánpótlásedző, Bottlik Laci segédedzője a szlovák válogatottnál, ahol a csúcs a sydney-i olimpián való részvételünk volt, utána pedig, 2005-től 2007-ig szlovák válogatott szövetségi kapitánya voltam, a belgrádi Európa-bajnokságon részt vettünk. Ezután elmentem Kuvaitba és ott dolgoztam majdnem 10 évig szövetségi kapitányként. Sikerült kisebb eredményeket is elérni.

2017-ben lettem a szentesi női vízilabdacsapat edzője és most jön a Miskolc.

- Hogy jött a miskolci megkeresés?

- Bachner András szakmai igazgató felhívott, tett egy ajánlatot, amit átgondoltam és igent mondtam. Egyébként távozó elődömmel, Sike Józseffel nagyon régóta jó a viszonyunk, nagyjából egykorúak vagyunk, játszottunk egymás ellen még fiatal korunkban, s később is megmaradt a kapcsolat, szerveztünk csere-edzőtáborokat, mellettem dolgozott utánpótlás-kapitányként Kuvaitban. 

Nekem a legutóbbi időkben az volt a célom, hogy hosszú távollét után visszakerüljek a magyar vízilabda közegébe. Ez megkezdődött a Szentes női csapatánál és most folytatódik azzal, hogy a Miskolc edzője leszek. 

- Mennyi időre szól a megállapodás?

- Egy plusz egy év.

- Mi a véleményed a  miskolci csapatról?

- Természetesen figyeltem az ő játékukat is, úgy látom, hogy nem rossz csapat, sok játékos már három-négy éve együtt játszik. Persze lesznek új nevek is, egy távozó van, az amerikai Bowen, aki más ajánlatot kapott, tudtommal a Mladost Zágrábbal tárgyal. Új név az olasz Eduardo Monzi, fiatal balkezes és jön egy montenegrói, Dimitrije Krijestorac. A tavalyi csapat nagy része megmarad, s többféle variációra lesz mód, minden pozícióra marad két ember. Sőt a szabálymódosítások miatt változik a játék, az új stílus igényli azt, hogy egy játékos több pozícióban is foglalkoztatható legyen - erre törekszünk majd mi is. Már most vannak erre megfelelő játékosaink, gondolok itt Nagy Ádámra, Vadovicsra vagy Lőrincz Bálintra.

Elég nehéz szezon vár ránk, mivel januárban lesz az Európa-bajnokság, jövőre olimpia, nem tudjuk egyelőre, hogy a magyar válogatott kiharcolja-e a következő két alkalommal az olimpiai részvételt, ha nem, akkor még kvalifikációs torna is lesz. Az Eurokupa időpontjai már megvannak, várjuk, hogy a magyar bajnokság és a Magyar Kupa is bekerüljön a versenynaptárba. Az biztos, hogy nagyon zsúfolt szezon lesz, lehet, hogy hosszabb szerda-szombat játéknapos sorozatokkal. Már a szeptember eleje is nehéz lesz, úgyhogy előbbre hoztuk és már ma megkezdtük a felkészülést a 2019-20-as évadra.


Fotók: Szentes, MVLC és Vidumanszky László

- Mire számítasz?

- Új csapat, új edző, biztosan kell egy kis idő, hogy megszokjuk, kiismerjük egymást. Profi játékosok vannak a csapatban, akik ebből élnek, nekik is az a céljuk, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Ehhez igazi csapattá kell válni, fontos, hogy mindenki tudja a dolgát. Biztos lesznek jobb pillanatok, rosszabb pillanatok, minden csapatnál előfordul krízis, ezt tudjuk előre, de ha egészséges szellemű a csapat, akkor nem lesznek bajok. 

- Mindenki ott van a rajtnál?

- A legtöbb alapember igen. Sztojanovics a szerb válogatottal részt vesz a világbajnokságon, Szasa Misics és Lőrincz Bálint augusztus elejéig a máltai nyári bajnokságban játszik, a magyar válogatott bő keretében szerepelt Bedő és Nagy Ádám 17-én csatlakozik a többiekhez. A magyar utánpótlás-válogatottaknál foglalkoztatott fiatal kerettagjaink is folyamatosan térnek majd vissza a csapathoz.

- Szakmai szempontból hogy lehet téged jellemezni, mi az a stílus, amit preferálsz a csapataidnál?

- A védekezést tartom elsődlegesnek, a legfontosabb feladatom az lesz, hogy megteremtsem a jó védekezést, aminél mindenki tudja, hogy hol a helye, mit kell csinálnia és ebből tervezzük a lefordulásokat, mert vannak olyan típusú játékosaink, akik erre alkalmasak. 

- Hogy látod, az új szabályok mennyire változtatják meg a játék képét?

- Szerintem olyan nagy változást nem hoznak, kicsit nagy a felhajtás körülöttük. Valószínű, hogy azok a kreatív, agresszív játékosok fognak érvényesülni, akik egy az egyben képesek túljutni az ellenfelükön. Egyelőre úgy tűnik, hogy nő a kiállítások száma, de ez a játékvezetőtől függ, meglátjuk majd, hogy folytatódik-e ez a tendencia, ennyire gyakran ítélnek majd például labda nélküli kiállítást, mint a Világliga meccsein vagy nem. Ha ez marad, akkor a sportág mérkőzései emberelőny-emberhátrányos harcra szűkülnek le. A cél a lehető legjobb védekezés lesz, az, hogy a legkevesebb góllal megússza egy csapat a folyamatos emberhátrányokat. Aki pedig jól tudja kihasználni a fórokat, az több gólt lő és nyer.

- Végül egy kérdés a múltból: amikor a legutóbbi szövetségikapitány-választás volt Magyarországon, az MVLSZ pályázatot hirdetett és a 13 jelölt között ott voltál te is... Ez hogy történt? Milyen háttere volt?

- Akkor jöttem haza Kuvaitból. Mint mondtam, szerettem volna visszakerülni a magyar vízilabdaéletbe. Nem voltam ismeretlen ebben a közegben, úgy gondoltam, megpróbálom, hiszen nem volt semmilyen veszíteni valóm. A befutó Märcz Tomi lett, akivel annak idején együtt játszottam a BVSC-ben.

- Köszönöm a beszélgetést és sikeres munkát kívánok Miskolcon!


Kamarás Péter fotói (a szerdai sajtótájékoztatóról) a jobb felső sarokban lévő "f" betűre klikkelve tekinthetők meg: