FACEBOOK

Nyerges Zsolt milliárdos sportvagyont ad át Szolnok városának

Nyerges Zsolt milliárdos sportvagyont ad át Szolnok városának
hozzászólás, 2019.03.01.

A sajtóban ritkán megszólaló Nyerges Zsolt vállalkozó pénteken a szoljon.hu megyei hírportálnak adott interjúban jelentette be, hogy szándéknyilatkozatot írt alá jelentős, több milliárd forint értékű sportvagyon Szolnok városnak adományozásáról.


Az interjúban Nyerges Zsolt felidézi, hogy a kosárlabdával 22 éve, a vízilabdával 10 éve foglalkozik és ez idő alatt a szolnoki csapatok összesen 26 kupa- és bajnoki győzelmet szereztek. 

"A vízilabdaklubbal szintén példátlan utat tettünk meg az elmúlt 10 évben: a Szolnoki Dózsa az ország legsikeresebb csapata, amellyel három magyar bajnoki cím, három Magyar Kupa és két Magyar Szuperkupa mellett Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát nyertünk" - olvasható az interjúban.

Ami a sportélet létesítményi hátterét illeti:


– Hétévnyi előkészítés és megvalósítás után 2018-ra mindent felépítettünk, amit elterveztünk. A Vízilabda Arénára, a Tiszaligeti Stadionra, az utánpótlás pályáira és főépületeire és az egyéb létesítményekre akkori beruházási értéken mintegy 5 milliárd forintot költöttünk.

– Ha mindezt ma kellene megteremteni, ismerve az építőiparban bekövetkezett robbanásszerű árváltozásokat, a költségek akár 8–10 milliárd forintra is rúghatnának. Emellett százmilliós sportvagyont képviselnek a kapcsolódó eszközök, például a városi sportcsarnokban található berendezés is, amely az első osztályú kosárlabdameccsekhez elengedhetetlen, a lelátókkal, palánkokkal, LED-fallal együtt.

– Az értéktől függetlenül egyébként úgy gondolom, hogy a szolnoki Tiszaliget európai szinten is egyedülálló sportkomplexum lett, ahol csak végigsétálni is fantasztikus élmény. Az ide látogató csapatok vezetői-játékosai is elismerően nyilatkoznak a létesítményekről, vannak, akik csak álmodni tudnak ilyen körülményekről.


Fontos információ, hogy már a létesítmények tervezésétől prioritásként kezelték a fenntarthatósági szempontokat is. Például termálvízből nyernek gázmotor útján energiát, ami a komplexumot egyedülállóan költséghatékonnyá teszi európai szinten is.

Az üzletember - saját bevallása szerint - tavaly jelentősen csökkentette üzleti aktivitását (a KÖZGÉP név a csapat elnevezéséből is kikerült).


– (...) ezért nyilvánvalóan a sportban vállalt szerepemnek is meg kell változnia. A szüleim engem klasszikus humanista módon, nyitott szellemben neveltek. Úgy nőttem fel, hogy belém táplálták: az embernek társadalmi felelőssége, hogy visszaadjon a közösségnek, amelynek tagja.

– A kezdetektől vallottam, hogy egyetlen beruházásunk sem öncélú, minden létesítményt a sportszerető polgároknak és a jövő generációjának, a gyermekeknek építettünk. Evidens volt számomra, hogy minden, amit létrehoztunk, hosszú távon a városnál lesz a legjobb kezekben.

– A klubok mindig is szerves részét képezték Szolnok életének, sikereikkel feltették a várost a nemzetközi sporttérképre, és messzire vitték a jó hírét. Ezért egy olyan döntést hoztam, ami a mai világban nem szokás: a következő hónapokban a helyi vízilabdához, kosárlabdához és futballhoz kapcsolódó milliárdos sportvagyont adományként átadom Szolnok váro­sának. Az erről szóló szándéknyilatkozatot már aláírtam.


Kiderül az interjúból, hogy első lépésként a sportvagyon kerül át a városhoz, várhatóan már a jelenlegi bajnooki szezon végéig. Ezt követően a klubok és az utánpótlás "gazdája" is Szolnok lesz.

Jelenleg szakértői munka folyik, a szerződések előkészítése, a megfelelő jogi megoldások megtalálása, hiszen ilyen jellegű "tranzakcióra" eddig még nem volt példa Magyarországon.

Mivel eljutottak hozzá aggódó szurkolói jelzések, Nyerges Zsolt az interjúban megnyugtatja a szolnoki sportkedvelőket: egyetlen dolog vezérli, az, hogy a jövőben ugyanilyen magas színvonalon működjenek a felnőtt klubok és az utánpótlás műhelyei is Szolnokon.

Az üzletember végül köszönetet mond Orbán Viktor miniszterelnöknek, "aki mindenben mellettünk állt, és két létesítményünk átadóját is megtisztelte jelenlétével."

"Hálás vagyok minden munkatársamnak és barátomnak, akikkel együtt dolgoztuk végig az elmúlt évtizedeket, és természetesen a családomnak, akik mindig tolerálták a sportszenvedélyemet" - fejeződik be az interjú.

Címkék:
Nyerges Zsolt