FACEBOOK

Manhercz Krisztián a Reggeli Startban

Manhercz Krisztián a Reggeli Startban
hozzászólás, 2019.02.28.

Nem irigyeljük Manhercz Krisztiánt, kevés hálátlanabb feladat lehet, mint egy ilyen, súlyos csalódást jelentő vereség másnapján, korán reggel egy élő stúdióbeszélgetéssel kezdeni a napot... 


Mint szerdán tudósítottunk róla, az OSC-nek nem sikerült behoznia Montenegróban összeszedett egygólos hátrányát, itthon is kikapott és így nem jutott be az Eurokupa döntőjébe.

Manhercz Krisztián a Reggeli Start egyik szerdai vendégeként emlékeztetett, hogy már az első mérkőzésen nagy előnyre tett szert a csapata, azt sokáig tartani is tudta. Akkor a második negyedben szintén bekövetkezett egy "lejtmenet", hat gólt kaptak, de úgy tűnt, hogy az utólagos elemzés feltárta az okokat, nem voltak "elháríthatatlanok" a montenegrói találatok. Most már 8:3-ra is vezettek, de ezután elöl passzívvá váltak, hátul pedig az egyre inkább vérszemet kapó montenegróiakkal nem tudtak mit kezdeni. Balszerencséjük is volt, fatális hibáikat pedig a vendégek könyörtelenül kihasználták. 

A kinti és az itthoni meccs teljesen más volt Manhercz Krisztián szerint. Herceg Noviban egymásután öt lefordulásgólt kaptak, ami teljesen demoralizáló volt, most szerdán átlövésekkel fordította meg az eredményt a montenegrói csapat. A játékos meglepőnek nevezte ezt, úgy gondolták, hogy a lefordulások megakadályozásával sikerült kihúzniuk az ellenfél "méregfogát".

Manhercz Krisztián maga is úgy gondolja: kimondva-kimondatlanul a legnagyobb esélyesei voltak ennek a kupasorozatnak. Szerinte a csapatának azt kell megtanulnia, hogy egy nagy előny kiharcolása után lezárja a mérkőzést, ne engedje újra feljönni az ellenfelet.

Szakmai szempontból a védekezés az, amin javítani kell, hogy sikerüljön elkerülni olyan gólokat, amiket szerda este kaptak. Az alap megvan, hiszen, ha két negyeden át tökéletesen működik a rendszer, akkor annak továbbra is ki kellene tartania.

A cél most, az alapszakasz pontvesztés nélküli megnyerése után a bajnoki döntő.

Szombathy Pál megkérdezte vendégét, hogy látja, jól tette-e, hogy az OSC-hez igazolt.

Manhercz Krisztián igennel válaszolt. Mint mondta, jobban is érzi magát, nagyobb szerepet kap és az OSC-ben minden adott ahhoz, hogy jobban tudjon fejlődni.

A TELJES BESZÉLGETÉS