FACEBOOK

Szívós István lemondása, főtitkár-váltás, MVLSZ-elnökségi ülés

Szívós István lemondása, főtitkár-váltás, MVLSZ-elnökségi ülés
hozzászólás, 2019.02.26.

A vlv értesülése szerint Szivós István az MVLSZ elnökségéhez intézett levélben lemondott minden tisztségéről. A lemondás tényét a vlv kérdésére a szövetségben megerősítették. A keddi elnökségi ülésen a női utánpótlás-képzés volt a fő téma. Mint ismeretes, az MVLSZ főtitkári posztján változás történt, ennek hátteréről is kérdeztük a leköszönő tisztségviselőt, Kollár Edinát:


Kollár Edina eddigi főtitkár korábban a vlv-nek elmondta, azzal bízta meg őt az elnökség, hogy készítse elő az MVLSZ végleges szervezeti formája kialakítását szolgáló módosítást és az átmeneti időszakban irányítsa a munkaszervezet tevékenységét. Az akkori elképzelés az volt, hogy ha elfogadják az új alapszabályt, akkor új főtitkárt fognak választani, aki a "vízilabdából jön".  A terv szerint Kollár Edina feladatai ezután a létrehozandó ügyvezető igazgatói tisztség alá tartoztak volna, ez lett volna az ő szerepe, munkája a szövetségnél.

Keddi hír szerint a váltás "idő előtt" megtörtént, Kovács Zoltán lett a szövetség főtitkára, Kollár Edina pedig stratégiai tanácsadóként tevékenykedik tovább a szövetségnél.

KOLLÁR EDINA a vlv-nek:

- A múlt héten megalakult a 2020-as budapesti Európa-bajnokság Szervező Bizottsága, amely egyben az idén nyári budapesti női Világliga Szuperdöntő szervező bizottsága is. E testületben operatív igazgatóként dolgozom és ez olyan sok feladatot jelent (különös tekintettel arra, hogy a VL-szuperdöntő júniusban lesz), hogy a szövetséggel kapcsolatos napi események irányítását Kovács Zoltán veszi át tőlem. 

Az MVLSZ alapszabálymódosító közgyűlésének tervezett időpontja májusi, de a világverseny szervezésével megnövekedett feladatok már most kikényszerítették a váltást.

- Az MVLSZ elnöksége ma megtartotta második idei elnökségi ülését. Mi történt ezen?

- A testület meghosszabbította a női utánpótásedzők megbízatását, illetve elkezdődött az egyeztetés azzal kapcsolatban, hogy a férfiakéhoz hasonlóan a női szakágban is végbemenjen egy stratégiai átalakulás, megkezdődjön az irányváltás. Ez ügyben már tartanak az egyeztetések Benedek Tibor és Faragó Tamás között.

Döntött az elnökség arról, hogy mely játékosokat javasolja Gerevich-ösztöndíjban részesíteni. 


A vlv értesülése szerint Szivós István nem vett részt a keddi elnökségi ülésen. A testületet levélben tájékoztatta arról, hogy minden tisztségéről lemond, a testület tagjainak pedig sikeres munkát kívánt.

A szövetség honlapjának megfelelő helyéről a nap során eltűnt az MVLSZ Iroda listájáról a korábban ott szerepelt informció, amely szerint Szivós István az Utánpótlás Bizottság elnöke, ugyanakkor a szakember neve még olvasható az elnökségi tagok névsorában.

Az előzmények közé tartozik, hogy januári ülésén az MVLSZ elnöksége nagy jelentőségű döntést hozott a férfi utánpótlás-képzés átalakításáról. Benedek Tibor irányítói szerepet kapott, de az Utánpótlás Bizottság elnöke Szivós István maradt, sőt, az első hírek szerint éppen az ő munkájának megerősítését szolgálták volna a változtatások. (Amelyek fontos része volt egyébként Cseh Sándor és Vincze Balázs szerepvállalása is.)

Természetesen dolgozunk azon, hogy megszólaltassuk Szivós Istvánt, miként az új főtitkárt, Kovács Zoltánt is keressük, hogy megkérdezzük terveiről.