FACEBOOK

Bóbis Máté vette át a Vasast - nyilatkozat a vlv-nek

Bóbis Máté vette át a Vasast - nyilatkozat a vlv-nek
hozzászólás, 2019.02.14.

A váratlan edzőváltás után a piros-kékek másodedzője, Bóbis Máté vette át a Vasas irányítását, egyelőre az alapszakasz végéig szólóan, tehát két mérkőzésre. Első vlv-s nyilatkozata itt olvasható:


Mint megírtuk, Földi László a Vasas vezetésével folytatott keddi egyeztetések után felállt a csapat kispadjáról - továbbra is a szakosztály kötelékében marad - a vezetőedzői munkát egyelőre két mérkőzésre a játéktól tavaly visszavonult, s azóta másodedzőként tevékenykedő Bóbis Máté veszi át.

BÓBIS MÁTÉ a vlv-nek:

- Váratlan volt számomra is mindaz, ami történt, kedden délután hívott fel Markovits László elnök úr, jelezve, hogy a következő két mérkőzésen nekem kell irányítani a csapatot. Természetesen óriási megtiszteltetésnek tartom, ha akár egyetlen percig is a Vasas vezetőedzője lehetek, most ez a két meccs a feladat, erre próbálunk a lehető legjobban felkészülni. 

- Hogy alakul ez a program pontosan, kik az ellenfelek?

- Szombaton a Tatabányával játszunk idegenben, az alapszakasz utolsó fordulójában pedig az UVSE lesz a vendégünk. 

- Ez elvileg lehet hat pont..., nyilván korábban így számolta a szakmai vezetés...

- Egyelőre csak a szombati meccsel foglalkozom, de természetesen az a cél, egyértelműen, hogy mind a két meccset megnyerjük.

- Beszéljünk egy kicsit rólad! Harminckét éves vagy - nem értem, miért vonultál vissza az előző szezon végén...

- Nem igazán találtam motivációt a játékban, ráadásul a vállam is megsérült, meg kellett volna műteni. Terveztem, hogy edzőként folytatom és adódott a lehetőség, hogy Földi László mellett másodedzői munkát lássak el, úgy éreztem, hogy ezzel mindenféleképpen élnem kell. Lacinak négy évig a játékosa voltam, mielőtt a segítője lettem, nagyon jó a kapcsolatunk, máris megígérte, hogy a továbbiakban is számíthatok rá, amit külön, ezúton is köszönök.

- Visszavonulásodig te voltál a csapatkapitány, így nyilván pontos képet tudsz adni: milyen ez a mostani Vasas?

- Fiatal csapat, sok benne a lehetőség. Azt kell megtanulniuk a játékosoknak, hogy minél hosszabb ideig tudják megbízhatóan azt a teljesítményt nyújtani, amire képesek. Eddig elsősorban ez hiányzott, aminek eredményeként az ősz során voltak nagyon jó periódusaink és sajnos nagyon gyengék is. 

- Az első edzői-másodedzői tapasztalataid milyenek? Túl vagyunk a szezon felén, milyen a mostani munkád, másként látod-e a dolgokat a partról?

- Élvezem és valóban abszolút más a partról, mint amikor az ember a vízben csinálja. Rendkívül fontosnak látom azt a területét ennek a munkának, hogy az edző miként tudja átadni a játékosnak azt, amit szeretne. Persze most, erre a két hétre teljesen más helyzet állt elő, hiszen nem másodedzői feladatokat kell ellátnom, de az eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak. Hatalmas felelősséggel jár a mostani megbízás, amit kihívásként élek meg, még ha csak két hétre is szól, pontosan átérzem a felelősségét. Nyilván az út elején járok még, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy fejlődjek és sikeresek legyünk. A maximumot szeretném beletenni - természetesen a fiúkkal együtt.

- Hogy fogadták a hírt a csapatnál?

- A játékosok nagy része meglepődött, van, aki tíz éve dolgozik együtt Lacival. A bejelentés okozott egy kis "sokkhatást", de természetesen ezt mielőbb fel kell tudni dolgozni. Mennünk kell tovább.

- Mik a te hosszú távú terveid? Elhatároztad, hogy edzőként képzeled el a jövődet, vagy ez most egy átmeneti időszak az életedben?

- Én magam természetesen hosszú távban gondolkodom az edzői munkát illetően, de azt mondom, derüljön ki, hogy működik-e ez nekem. Szeretnék sikeres, eredményes munkát végezni a kispadon.

- Köszönöm szépen a beszélgetést és sikeres munkát kívánok!