FACEBOOK

,,Meg kellett hozni ezt a döntést,, - Földi László a vlv-nek

,,Meg kellett hozni ezt a döntést,, - Földi László a vlv-nek
hozzászólás, 2019.02.13.

Váratlan edzőváltás az OB1-ben. Földi László, akinek neve összenőtt a Vasassal, már nem "viszi" a piros-kékek csapatát. Ilyenkor, a bejelentés napján nem készül "mélyinterjú", azt is meg kell becsülni, ha az érintett megosztja első gondolatait a nagyérdeművel...


Csaknem 15 évet töltött folyamatosan a Vasas kispadján Földi László, aki a klub keddi közleménye szerint mostantól már nem vezetőedző, az OB1 alapszakaszának hátralévő két meccsére átadja helyét másodedzőjének, Bóbis Máténak. 

A végső lökést a változáshoz minden bizonnyal a Kaposvártól elszenvedett szombati váratlan vereség adta, ezzel a piros-kékek elveszítették esélyüket a kitűzött cél, a felsőház elérésére. Ezután ült le a klubvezetés kedden az edzővel, s amikor felálltak, már nem Földi László irányította a csapatot.

A klubnál maradó szakember a mostaninál sokkal szebb napokat is megélt a piros-kékekkel, az ő vezetésével törte meg a Vasas a honvédos hegemóniát 2007-ben, öt bajnoki és három kupadöntő után ugorhatott diadalittasan a medencébe. Kétszer jutott csapatával a Bajnokok Ligája (Euroliga) végső küzdelemsorozatába, ahol akkoriban még csak négy csapat szerepelhetett. A Vasas kedd esti edzésén még ott volt, ezt követően kértük őt rövid beszélgetésre.

FÖLDI LÁSZLÓ a vlv-nek:

- Nehéz bármit mondani, bármennyire is közös megegyezés után álltunk fel, az embert az ilyesmi megviseli, hiszen 15 év után ez nagy váltás... Vannak döntések, amiket meg kell hoznia az embernek, vagy meg kell hogy hozzanak az emberek, most ez történt, ami a Vasas közleményében is olvasható, ebben a pillanatban nem nagyon tudok sokkal többet mondani. 

- Gondolom, hogy ez egy folyamat lehetett, s az utolsó csepp talán a kaposvári vereség volt...

- Én is úgy gondolom, de maga a folyamat valóban hosszú volt és akkor kezdődött, amikor vezetőedző lettem... Amennyire tudom, ilyen hosszú időt mostanában egyetlen vezetőedző sem töltött el a klubjánál. Csaknem 15 év volt ez és nyilvánvaló, hogy az ilyen dolgokat valamennyire maga az idő is generálja. Nehéz erről úgy beszélni, hogy az ember ne legyen tele érzelemmel.

- Mi a legszebb emléked erről a 15 évről, mi az, ami először beugrik?

- Nagyon-nagyon nehéz ez, egyetlen kép nem ugrik be, mert rettentően sok volt. Fantasztikus élményeim voltak és mindegyiket máshogy éltem meg. Most, hogy feltetted ezt a kérdést, nyilván elkezd cikázni az agyamban egy sor emlékkép, lehet a bajnoki cím megnyerése vagy egy mérkőzés, vagy akár egyetlen pillanat. Nehéz erre válaszolni, sok ilyen volt.

- Hogyan tovább? Benne van a közleményben, hogy maradsz a klubnál, de mik a terveid?

- A tervekkel még nem nagyon foglalkoztam. Ezt a döntést meg kellett hozni, ez éppen elég energiát emésztett fel mind a két oldalon. Megszületett a döntés, úgy gondolom, hogy ezt most hagyni kell egy kicsit leülepedni, aztán meglátjuk, hogy hogyan tovább. Nyilván szeretnék a vízilabdában maradni, a rengeteg tapasztalat mellett ott van sok tudás is, amit szeretnék továbbadni és a Vasasban kamatoztatni. Tudom, hogy ez így nagyon általános megfogalmazás, de most ennél többet nem tudok mondani.

- Köszönöm szépen és sok sikert kívánok neked a továbbiakhoz!