FACEBOOK

Varga Zsolt és Nyéki Balázs a Reggeli Startban

Varga Zsolt és Nyéki Balázs a Reggeli Startban
hozzászólás, 2019.01.11.

A Fradiról és személyes karrierjéről is beszélt a 2018-as év sikercsapatának két szakmai vezetője, Varga Zsolt és Nyéki Balázs a Reggeli Sport pénteki élő adásában. Tudósítás és a teljes beszélgetés felvétele:

A meghívás apropója az volt, hogy - mint a vlv megírta - a Vízilabdaedzők Világszervezete (WWPCA) Varga Zsoltot választotta 2018 legjobb vízilabdaedzőjének a férfi szakágon belül.

A Fradi vezetőedzője nem számított a díjra. Elmondta, hogy amikor 2013 januárjában nekivágott jelenlegi munkájának, az volt a cél, hogy a Fradit visszahozzák a legjobbak közé, s visszavigyék a Komjádiba, ahol 2-3 ezer ember előtt lehet játszani. A realitások alapján akkor azért kezdett küzdeni, hogy a csapat bennmaradjon az OB1-ben. Utalt a mélypontra, arra a legendás mérkőzésre, amikor a Fradival kiesési rangadót kellett megvívnia.

Nyéki Balázs elmondta, hogy játékos-pályafutásának utolsó öt-tíz évében már tudatosan készült az edzői pályára, a Fradiban pedig csapatkapitány volt, a vezetőedző "meghosszabbított karja", már akkor folyamatosan kommunikáltak Varga Zsolttal, így nem volt olyan nagy a váltás, amikor kijött a medencéből és edző lett.

Varga Zsolt hozzátette, hogy saját tapasztalatai szerint azért az edzői munka teljesen más, mint amit játékosként végez az ember, szükség van a fokozatosságra, lassan, lépésről lépésre lehet megvalósítani egy ilyen átállást. Nyéki Balázsban már csapatkapitányként látta azt az ambíciót, azokat a képességeket, amelyek alapján várható volt, hogy jó edzői párost alkotnak majd.

A vezetőedző Szombathy Pál műsorvezető kérdésére érdekesen fogalmazta meg az edzői csapatalkotó képesség legfontosabb mutatóját. Mint mondta, az edző legnagyobb felelőssége abban áll, hogy kiket választ. Részben játékosként, a csapatába, részben pedig a stábba, maga mellé. A munkát ezt követően kell "beletenni" napi szinten, de az említett választás meghatározza egy csapat egész évét. 

Szó esett a beszélgetésben arról, hogy a Fradi keretében van két olyan játékos, akit - Nyíri Zoltán FTC-ügyvezető alelnök néhány nappal korábbi nyilatkozata szerint - talán már elküldtek volna, ha Varga Zsolt vezetőedző nem ragaszkodik hozzájuk, mert nagyon bízik bennük.

A szakember megnevezte a két játékost: Sedlmayer Tamásról és Német Toniról van szó. Mindkettőjüket még abból az időszakból ismeri, amikor Horkai György mellett az utánpótlás-válogatottnál dolgozott. Két-három év alatt megismerte annak a korosztálynak a tagjait mind a munkamorál, mind a tehetség, mind a játéktudás szempontjából. Fontos tapasztalat, hogy az utánpótlás és a felnőtt játékoskorosztály között van egy szakadék, sokan eltűnnek, amikor kiöregednek a junior korból, mások kiemelkednek korosztályukból és jó játékosok lesznek. Az említett vízilabdázókban Varga Zsolt személyes tapasztalatai alapján bízott, látta bennük a tehetséget, azt, hogy sokkal több van bennük, mint amit addig mutattak. 

A TELJES BESZÉLGETÉS FELVÉTELE: