FACEBOOK

FINA: elfogadták a vízilabda szabálymosósításait, felgyorsulnak a mérkőzések

FINA: elfogadták a vízilabda szabálymosósításait, felgyorsulnak a mérkőzések
hozzászólás, 2018.12.10.

Simán átmentek a vízilabdát érintő szabálymódosítások a FINA döntéshozó fórumán, így már az Európa Kupa áprilisi nyolcas döntőjétől ezek szerint kell majd pólózni. Részletek:

Göbölyös Gábor, az MTI különtudósítója jelenti:

Hangcsou, 2018. december 10., hétfő (MTI) - A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása.

A kedden kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, a kínai Hangcsou városában többek között eldőlt, hogy a támadóidő újraindulása esetén - például szögletnél - harminc helyett csak húsz másodperce lesz a csapatoknak a támadásra. Rövidülnek a mérkőzések, mivel az eddigi negyedenkénti egy időkérés helyett egy csapat összesen kétszer kérhet szünetet, valamint a nagyszünet az eddigi öt perc helyett három percig tart majd.

Változás még, hogy ha a kapu felé úszó támadó játékost a kaputól hat méteren belül hátulról szabálytalanul - vagyis nem csak a labdát érintve - akadályozzák a lövésben, a játékvezetőnek büntetőt kell ítélnie.

Molnár Tamás, háromszoros olimpiai bajnok, FINA-delegátus az MTI érdeklődésére elmondta, az új szabályokat - amelyeket többek között Szombathelyen az U18-as világbajnokságon már teszteltek - az Európa Kupa döntőitől kezdődően alkalmazzák majd.

Kemény Dénes, a magyar szövetség korábbi elnöke, a FINA edzőbizottságának elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani módosítások - amelyeket 181 igen, 8 nem, illetve két tartózkodás mellett fogadtak el - felgyorsítják a játékot, ugyanakkor egy korábbi szabályváltozással együtt -  miszerint az olimpián csak 11 játékos nevezhető - veszélyes lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy "elfogynak majd az együttesek", ezzel pedig rossz lehet a megítélése a vízilabdának.

(MTI)


A vlv részletesen ismertette a szombathelyi ifjúsági vb kapcsán az ekkor még csak tervezett, mostanra elfogadott szabálymódosításokat. Ezek a következők:

- A támadóidő újraindulásakor (szöglet, blokk után) a támadóhoz visszakerülő labda esetén és kiállítás miatt újra kezdődő (emberelőnyös) támadás esetén az óra nem 30, hanem 20 másodpercről indul, ennyi idő van a támadásra. (Emberelőnynél kivétel, ha a kiállítás pillanatában 20 másodpercnél több ideje volt a támadó csapatnak, ez esetben az eredeti idő marad az órán.)

- A kaputól két méteren belüli körzetben elkövetett szabálytalanság esetén a szabaddobást nem feltétlenül a szabálytalanság konkrét helyétől, de a kétméteres vonalról kell elvégezni.

- A sarokdobást elvégző játékos nemcsak játékostársának passzolhat, hanem közvetlenül kapura lőheti a labdát, sőt, úszva elindulhat a labdával és ezt követően is kapura lőhet.

- Játék közbeni cserénél a bejövő játékos az alapvonal és a félpálya között bárhol bejöhet a játéktérre.

- Az időkérést jelző gombot a csapat stábja kezeli a kispadnál.

- Félidőben a szünet az eddigi öt perc helyett három perc.

- Hat méteren kívüli szabálytalanság esetén a labda nemcsak közvetlenül rálőhető, hanem a játékos lövés nélkül is játékba hozhatja, úszhat vele és ezt követően is rálőheti. (Ez utóbbi esetben a védő támadhatja őt.) 

- A kapus a félpályán áthaladva is játékba avatkozhat, elvégezhet ötméterest - meccs közben és az esetleges szétlövésnél is.

- Az eddigi negyedenkénti egy időkérés helyett a mérkőzés időtartama alatt összesen kétszer kérhet időt egy csapat, ezt viszont bármikor, amikor birtokolja a labdát.

- Ha a kapu felé úszó támadó játékost a kaputól hat méteren belüli körzetben hátulról szabálytalanul (tehát nem csak a labdát érintve) akadályozzák a lövésben, játékvezetőnek büntetőt kell ítélnie.

- A hat méteres vonal körüli, tisztázatlan helyzetben a játékvezető rámutat a hat méteres vonalra. Ez esetben a szabaddobás közvetlenül kapura lőhető, ha ez a kézjelzés elmarad, nem lehet azonnal rálőni a labdát.

- A játékvezetők meccs közben rádiókapcsolatban vannak és kommunikálnak egymással, párbeszédüket a delegátus is hallja.

- A meccs videófelvétele alapján utólag szankcionálhatnak olyan szabálytalanságot (brutalitást), amit a játékvezetők a találkozó közben nem vettek észre. Elmarasztalás esetén a vétkes legalább egy mérkőzésre szóló eltiltást kap. A vizsgálatot csapat is kezdeményezheti (a lefújást követő 30 percen belül, 500 svájci franknak megfelelő összeg megfizetésével egyidejűleg), de a TWPC saját kezdeményezésére is eljárhat ilyen esetben.