FACEBOOK

Magyarország a következő három évben Világliga Szuperdöntőt rendezne!

Magyarország a következő három évben Világliga Szuperdöntőt rendezne!
hozzászólás, 2018.11.16.

Az idei sikeres rendezés után Budapest adhatna otthont a Világliga nyolcas döntőjének 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben, ha a FINA elfogadja a magyar szövetség pályázatát. Ezt Vári Attila MVLSZ-elnök jelentette be csütörtökön este az InfoRádió Aréna című műsorában, Farkas Dávidnak adott interjújában. Részletek és a teljes beszélgetés felvétele:

Diapolo


Vári Attila, aki október 1-je óta tölti be az MVLSZ elnöki posztját, beszámolt arról, hogy jövőre a magyar szövetség rendezi meg a Maccabi Európa Játékok vízilabdatornáját és e hónap végéig pályázatot nyújt be a FINA-nak, hogy a következő három esztendőben megrendezhesse a Világliga nyolcas döntőjét. (Emlékezetes, hogy e torna helyszíne idén a budapesti Duna Aréna volt, a magyar válogatott a második helyen végzett.) Döntés a FINA decemberi kínai közgyűlésekor várható.

A sportág vezetésének kifejezett célja, hogy minél több világversenyt Magyarországra hozzon (nemcsak férfit, hanem nőit is). Ennek jegyében rendezik nálunk hamarosan, november 30-án a férfi LEN Európai Szuperkupa-döntőt az FTC és az Olympiakosz részvételével. Mint ismeretes, a következő olimpia évében, 2020 januárjában Budapesten lesz a sportág Európa-bajnoksága, amelyen olimpiai kvalifikációt is lehet szerezni (egyébként ugyanez vonatkozik a jövő évi Világliga Szuperdöntőre is.)

A 2020-as budapesti Eb-re jövő januárban kezdődik meg a közvetlen felkészülés, ekkor alakul meg a szervező bizottság.

A sportág helyzetét jellemezve a szövetség új elnöke elmondta, hogy az utóbbi években megduplázódott az utánpótlásban sportolók száma, jelenleg mintegy 7 ezer fő. A TAO-nak és a kormányzati beruházásoknak köszönhetően jelentősen nőtt a vízfelület, emiatt rengeteg szakemberre van szükség. Hatéves ciklusban tervezik a képzést jelentősen kiszélesíteni, s Vári Attila nagy reményeket fűz a Testnevelési Egyetem vezetőjével, Mocsai Lajossal nemrégiben aláírt együttműködéshez. Másfél éven belül várhatóan vízilabda akadémia is elindul Magyarországon, széles körű, tudományos alapokra helyezett képzést nyújtva az érintetteknek.

Mindezzel szeretnék megteremteni az alapját annak, hogy a magyar vízilabdasport továbbra is meg tudja őrizni helyét a világ élvonalában. A nemzetközi mezőny nagyon kiegyenlített, a siker apró dolgokon múlik, s mivel alapvetően továbbra is "fejben dől el" elképzelhető, hogy a képzés egyes apró részletei segítik majd a játékosainkat abban, hogy a döntő pillanatokban ne csak a szívük, hanem az eszük is a helyén legyen. Vári Attila szóba hozta, hogy a képzés megújítása során várhatóan más sportágak sikeres módszereit, újdonságait is bevetik majd.

A válogatott munkájával kapcsolatban a stúdióvendég elmondta, hogy az operatív stábok megvannak, jól működnek, de a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve szükség lesz arra, hogy munkájukat szélesebb háttérbázis segítse. Itt nemcsak a szélesebb körű tudományos megalapozottságról van szó, hanem arról is, hogy a felkészülés során "magunkról" és az ellenfelekről is rengeteg adat, információ gyűlik össze, ezek feldolgozása, elemzése, az így szerzett információknak a felkészülési folyamat szolgálatába állítása nagy feladat.

Szóba került a csaknem egyórás beszélgetésben, hogy a FINA decemberben dönt az esetleges szabálymódosításokról. Erre a magyar szövetség készül és gyorsan szeretne reagálni, bár az még nincs eldöntve, hogy már szezon közben "átvezeti" a módosításokat vagy megvárja ezzel a jelenlegi bajnokság befejezését. Az elnök elárulta, hogy ő a gyors változás híve, az olimpiai felkészüléshez is szükség lenne erre, de a klubok támogatása nélkülözhetetlen, hiszen furcsa helyzet lesz ez: a bajnokság egyik felét más szabályok szerint játszanák, mint a második, mindent eldöntő szakaszt. (A napirenden lévő szabálymódosításokról a budapesti ifjúsági vb kapcsán írtunk részletesen.)

A TELJES BESZÉLGETÉS FELVÉTELE KÉT RÉSZBEN:

1. rész:



2. rész:

Címkék:
Vári Attila Aréna