FACEBOOK

Kezdődik a harc a BL-főtáblán - vlv-előzetes

Kezdődik a harc a BL-főtáblán - vlv-előzetes
hozzászólás, 2018.10.16.

Szerdán kezdetét veszi a világ legjobb klubjainak folyamatos, jövő tavaszig tartó küzdelemsorozata, amelyben három klub képviseli a magyar színeket - az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is komoly esélyekkel. A szerdai program, a három vezetőedő, Varga Zsolt, Dabrowski Norbert és Zsivko Gocics start előtti nyilatkozata a vlv-nek, további 11 szereplő szavai a LEN sajtószolgálatának jóvoltából:


Bajnokok Ligája, főtábla, 2018-19

1. forduló, október 17., szerda (időpontok helyi idő szerint)


A csoport

20.30 Steaua Bukarest-Brescia
20.30 Crvena Zvezda-Recco

18.30 FTC-Dinamo Moszkva - M4 Sport, vlv (szöveges élő)

VARGA ZSOLT (FTC-Telekom Waterpolo) vezetőedző a vlv-nek:

- Masszív, erős csapatnak látom a Moszkvát, BL-tapasztalatuk is van már és kevés változás történt náluk tavalyhoz képest, ami azt jelenti, hogy összeszokottabbak, mint mi. Jó játékosokkal jönnek, náluk játszik Radjen, Pijetlovics, Szubotics, és az oroszok közül is sokan jól ismert válogatottak, elég talán Kholod vagy Bicskov nevét megemlíteni. Jól összerakott csapat .

Tavaly játszottunk velük két edzőmérkőzést, az egyiken sokkal nyertünk, a másikon sokkal kikaptunk, nagyon nagy különbség volt a két kétkapu között. Akkor is kiderült, hogy nagyon kemények tudnak lenni hátul és azért elöl is masszív játékot produkáltak. 

Arra számítok, hogy visszük tovább az eddigi teljesítményt: kemény lesz a védekezésünk, elöl pedig törekszünk arra, hogy a centereink minél közelebb menjenek a kapuhoz, lehetőleg gyorsan rákényszerítsük az ellenfelet a zónára, sikerrel tudjuk beadni a labdát, ha "nagyon magas" szorosat játszanak - ilyen dolgokon múlik majd.

- Hogy állsz az emberekkel, van-e valami gond?

- Egyelőre mindenki egészséges, hál' Istennek.

MARAT ZAKIROV (Dinamo Moszkva) vezetőedző a LEN sajtószolgálatának:

"Mindenekelőtt gratulálunk minden csapatnak, amely most a rajtra vár a Bajnokok Ligája új szezonjában! A mi első meccsünk Budapesten lesz, az egész versenysorozat abszolút esélyesével, az FTC-Telekommal, és ez nagy megtiszteltetés a számunkra."

AARON YOUNGER (FTC-Telekom Waterpolo) a LEN sajtószolgálatának:

"Kemény mérkőzés lesz egy erős orosz csapattal, amely szinte ugyanabban az összetételben szerepel, mint tavaly. Mi vagyunk az esélyesek, de szoros meccs lesz és ezekre a pontokra nagyon nagy szükségünk lesz a szezon későbbi szakaszában."

SZERGEJ LISZUNOV (Dinamo Moszkva) csapatkapitány a LEN sajtószolgálatának:

"Két hónapja várunk a csoportbeli ellenfeleinkre és most itt van, egy nagyon erős csapattal fogunk játszani. Jó alkalom lesz ez arra, hogy felmérjük az erőnket. Nagyon fontos, hogy jól rajtoljunk, mert a csoportunk rendkívül erős. Úgy érzem, megvan az erőnk, az energiánk arra, hogy egy jó meccset játsszunk."


19.15 CNA Barceloneta-Eger - Sport 1 TV, vlv (szöveges élő)

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) vezetőedző a vlv-nek:

- Csak az ilyenor szokásos sablonkérdéseket tudom feltenni: hogy álltok, hogyan készültetek, mire számítasz, mire kell vigyázni, mivel lennél elégedett...?

- Örülök, hogy ezeket a kérdéseket teszed fel és megint egy BL-mérkőzés előtt, mert ez azt jelenti, hogy megvan a folyamatosság, ismét "itt vagyunk". 

Ami a szerdai meccset illeti: a csapatok nem nyerni járnak Barcelonába, ez a megállapítás nemcsak ránk vonatkozik, hanem általában az összes csapatra. Talán a Pro Recco nyert ott utoljára, nehéz onnan ponttal hazajönni, nekünk egyszer sikerült a négy év alatt, amikor döntetlent értünk el. Nyilván ők az esélyesei a mostani találkozónak is, kíváncsi vagyok, hogy mire leszünk képesek ellenük. Útgy gondolom - szintén az eddigi tapasztalatokra alapozva -, hogy a szezon elején talán könnyebben "foghatóak" otthon, mint a szezon végén.

Az lenne a fontos, hogy a meccs elején, az első negyedben minden egyes párharcnál úgy tartsuk magunkat, hogy szoros maradjon az eredmény és ha ezt sokáig tartani tudjuk, akkor a vége felé lehet esély a jó eredményre. Ők nagyon türelmesen játszanak és ha a játékidő közepe felé kinyílik a meccs, akkor már nagyon nehéz őket utolérni, mert még magabiztosabban tudják azt produkálni, ami az ő játékuk. 

Nagyon jól ismerjük már egymást, talán ők nem annyira a mostani Egert, ez egy kis előnyt jelenthet számunkra. Bár nem csinálunk nagy csodákat és azért egy Barcelona szintű csapat esetében bármit csinálsz, az ellenfél tud arra reagálni. Azért mégis kicsit más a mi helyzetünk, mert én simán elő tudtam venni azokat a vidóvágásokat, amelyek a legutóbbi final eightre készültek - ők nem. 

- Egy kérdés maradt: van-e bármilyen gondod a csapat összeállítása terén egészségi okok miatt?

- Magyar Marci sajnos beteg, sajnálom, mert nagyon tehetséges fiú és az volt a szándékom, hogy elviszem a mostani meccsre, bedobom rögtön a mély vízbe, mert a Barcelona stílusa kifejezetten fekszik neki. Más egészségi gondunk nincs, a 15-ös keretből Kürti Dominik maradt még otthon.

CHUS MARTIN (CNA Barceloneta) vezetőedző a LEN sajtószolgálatának:

"Úgy kezdjük a BL-t, hogy megkaptuk a csoportunkba a Bresciát és a Ferencvárost. Nem lesz könnyű megszerezni a négy továbbjutó hely egyikét, mert nagyon magas színvonalú lesz a versengés. Az Eger elleni startnál minden erőnkkel a három pont megszerzésére törekszünk és számítunk, mert számíthatunk a szurkolóink támogatására, ami rendkívül fontos. Az egrieknél sok változás történt és bár májusban, a F8 negyeddöntőjében 9:4-re legyőztük őket, ez egy új meccs lesz, nagy kihívással számunkra. Erősen kell koncentrálnunk, mert tudjuk, hogy nagyon keményen harcoló ellenfélre számíthatunk."

DANI LOPEZ (CNA Barceloneta) csapatkapitány a LEN sajtószolgálatának:

"Annak ellenére, hogy a túloldalon változások történtek, ismerjük az Eger csapatát. Nagyon tapasztaltak és megtartották az edzőjüket, valamint legjobb játékosaikat, köztük Sztrahinja Rasovicsot és más kiváló játékosokat, akiket a magyar válogatottból is ismerünk. A stratégiánk az, ami mindig: egyre növelni a tempót és megpróbálni vezetni végig, az elejétől fogva."

ALBERTO MUNARRIZ (CNA Barceloneta) a LEN sajtószolgálatának:

"Valamennyi csapat nagyon magas szintet képvisel - ez egy ilyen csoport lett. Mivel az első meccsről van szó, az Eger elleni találkozón mindkét csapat fel lesz tüzelve, rajtunk külön nagy a nyomás, hogy hazai pályán megszerezzük a három pontot. Bár az egrieknél számos változás történt és ez bizonytalanságot okoz a várható játékukat illetően, azért a tavalyi csapatuk legfontosabb szereplői most is itt vannak és jól tudjuk, hogy elsőosztályú teljesítményre képesek. Ám, ha koncentrálunk, nyomás alatt tartjuk őket és felpörgetjük a játék ritmusát, azzal mindent megteszünk a cél érdekében."

MARKO AVRAMOVICS (ZF-Eger) a LEN sajtószolgálatának:

"A Barceloneta hazai pályán mindig nagyon jó. Kemény meccs lesz számunkra, mert a spanyol csapatban sok válogatott játékos szerepel és ők nagyon jól úsznak. Ez lesz az első nehéz mérkőzésünk a szezonban, de a pontokért fogunk harcolni."

BIROS BARNABÁS (ZF-Eger) a LEN sajtószolgálatának:

"Azt várjuk, hogy jó meccset játsszunk és bízunk a győzelemben. Erősnek kell lennünk a medencében, hogy elérjük azt, amit szeretnénk."


B csoport

19.30 Spandau 04-Jug Dubrovnik

20.30 Verona-Olympiakosz

20.30 Mladost Zágráb-Hannover

19.00 Szolnok-Jadran Split - Sport1 TV, vlv (szöveges élő)

ZSIVKO GOCICS (Szolnoki Dózsa) vezetőedző a vlv-nek:

- Nagy debütálás ez neked és a csapat számára is egy új nemzetközi szezon kezdődik...

- Ahogy mondod, sőt, ez lesz az első hazai mérkőzésünk az új szezonban - egyből a BL-ben, egyből fontos pontokért. Semmi gond nincs ezzel, felkészültünk, amennyire tudtuk, videók alapján elemeztük a Jadran játékát. Tisztában vagyunk azzal, hogy miben nagyon jók és miben nem annyira jók. Remélem, az így szerzett ismereteket a meccsen majd hasznosítani tudjuk és kihasználjuk a hiányosságaikat.

A felkészülési időszakon már túl vagyunk, de természetesen még nagyon a szezon elején járunk. Hat új ember van a csapatunkban és ahogy mondtad, edzőként én is debütálok. Hosszú folyamat lesz, amíg teljesen összeáll minden, de ez nem baj, nem félünk ettől. Dolgozunk keményen és azt reméljük, hogy minél gyorsabban összeszokunk, összeáll minden.  

- Gondolom, a győzelem holnap kötelező feladat...

- Persze, bár a sport éppen azért szép, mert nincs olyan, hogy "kötelező győzelem", nem lehet ilyesmire számítani. Azt remélem, hogy kemény, motivált védekezésből kiindulva hatékony támadásokkal jó eredményt tudunk elérni a szerdai mérkőzésen.

IVAN ASICS (Jadran Split) vezetőedző a LEN sajtószolgálatának:

"Nagyszerű kiváltság a BL-főtáblán szerepelni, a Jadran Splitnek az elmúlt 24 évben nem volt erre lehetősége. Valamennyien izgatottak vagyunk amiatt, hogy mi is az idei 16 csapatos mezőnybe tartozunk. Az első ellenfelünk a Szolnok - nagyon erős csapat sok kiváló egyéniséggel, például Andrija Prlainoviccsal, Kis Gáborral... Nagy kihívás ez a csapatomnak, de igyekszünk minél többet kihozni ebből a mérkőzésből. Voltak gondjaink, az uszodánkat felújítás miatt nem tudtuk használni, nem is készült el a kitűzött határidőre, kénytelenek voltunk Kastelába és Makarskába járni edzeni. De minden akadályon túljutottunk és a Jadran most készen áll a játékra!"

KIS GÁBOR (Szolnoki Dózsa) csapatkapitány a LEN sajtószolgálatának:

"Jól ismert, hogy a csapatunk megújult, most az a legfontosabb, hogy ehhez a helyzethez alkalmazkodjunk. Nehéz meccsre számítunk, egyrészt, mert horvát csapat az ellenfél, másrészt ezen a szinten már nincsenek könnyű mérkőzések. A nyitó meccsünkön győzni akarunk."

ANDELO SETKA (Jadran Split) csapatkapitány a LEN sajtószolgálatának:

"Sok személyes tapasztalatom van, de sosem játszottam még ezen a legmagasabb szinten, az európai porondon a klubommal, a Jadran Splittel. Ebben a versenysorozatban sok erős csapat szerepel, az egyikük a Szolnok. Az a feladatunk, hogy segítsünk a fiataljainknak és együtt bizonyítsuk: itt a helyünk, a BL-főtáblában szereplő csapatok közé tartozunk!"


A BL-FŐTÁBLA TELJES MENETRENDJE


ÍGY NÉZHETJÜK TÉVÉBEN A BL-MECCSEKET