FACEBOOK

Step by step - vlv-interjú Varga Zsolttal

Step by step - vlv-interjú Varga Zsolttal
hozzászólás, 2018.10.15.

Szaván fogtuk Varga Zsoltot, a Fradi vezetőedzőjét, aki egyetlen szót sem volt hajlandó mondani a BL-főtáblán rájuk váró ellenfelekről mindaddig, amíg be nem fejeződnek a selejtezők, s fel nem írják a táblára (a BL-főtáblára) az FTC-Telekom Waterpolo nevét. A Vouliagmeni ellen sikeresen megvívott párharc után kérdeztük a szakembert.


VARGA ZSOLT (FTC-Telekom Waterpolo) vezetőedző a vlv-nek:

- Én azt látom, hogy mind a két csoport nehéz. Az egyikben az elmúlt évek BL-győztesei kerültek össze, de a másik, amiben mi vagyunk, a Pro Reccóval, a Bresciával, a Dinamo Moszkvával, a Crvena Zvezdaval, a Barcelonetával, ugyanolyan erős. Kiegyensúlyozott két csoportról beszélhetünk, s az esélyesként számon tartott "nagy csapatok" mellett ott vannak azok a klubok, amelyek ma még szerényen meghúzódnak a háttérben, de könnyen lehet, hogy a versenysorozat közben meglepetéseket okozhatnak. Ilyennek tartom például a nagy múlttal rendelkező Mladost Zágrábot, amely jó ideig hiányzott a legmagasabb szintű versengésből, de most itt van és mi játszottunk velük edzőmeccset, egy fizikálisan jól felkészített, erős csapatról van szó.

A mi csoportunk egyértelmű favoritja mindenféleképpen a Pro Recco, a játékosállományt  végignézve mondom ezt. Az elmúlt évek meghatározó csapata volt a Barceloneta is, nagyon jó a keretük, ráadásul éveken át fontos tapasztalatokat szereztek a BL-ben.

Olyan rangsort, amiben magunkat is "elhelyezem", nem állítanék fel így előre, mindenki tudja, sokszor elmondtam, az edzői filozófiám az, hogy lépésről lépésre haladunk, ez alapozza meg a fejlődést.



- Azért azt jó lenne tudni, hogy a keretedet a többiekhez képest mennyire tartod erősnek - és persze utána következik az a kérdés, hogy hol tartotok az összeérésben, mennyi időre lesz szükség, hogy eljöjjön a babérok learatásának időszaka?

- Tény, hogy nekünk is nagyon jó keretünk van. Négy új játékos érkezett, az ő beépítésükön még nem vagyunk túl, valóban a csapatépítés időszakánál tartunk még. Az új klubszezon elején járunk, különböző helyekről (a szerb, az ausztrál, a magyar válogatottól) jöttek vissza a vízilabdázóink, mások az EB után pihentek a nyáron, megint mások azért a nyári szünet alatt is itt voltak és edzettek. Ilyen szempontból nagyon vegyes összetételű "tömeggel" kezdtük meg a közös munkát. Az indulás napja szeptember 17. volt, szépen folyamatosan, lépésről lépésre haladunk előre, de még mindig nem telt el egy hónap sem az indulás óta.

Olyan típusú ember vagyok, aki szeret felkészülten nekilátni a feladatoknak, s tisztában vagyok azzal, hogy keményen meg kell dolgozni azért, hogy utána meglegyenek az eredmények. Ez a két alapvető személyes követelmény most egy kicsit nehezen egyeztethető össze, ugyanis egyszerűen nem volt, nincs annyi időnk, hogy egy olyan "igazi", kemény munkát jelentő felkészülésbe fogjunk.

Szinte rögtön elkezdtünk játszani, azonnal arra kellett koncentrálni, hogy az első mérkőzések is a tőlünk elvárt eredményességgel érjenek véget - s ez az időszak tart most is. Nem az történt, hogy - mint egy klasszikus felkészülés során -, úsztunk mondjuk három héten keresztül, mellette kondiztunk és szépen lassan elindultak a mérkőzések, itt most rögtön el kellett kezdeni a játék minden területét érintő munkát.



Emiatt úgy próbáltam felépíteni a felkészülést, hogy legyenek olyan másfél-két napok, amelyek nagyon kemények, s amelyeket utána még ki tudunk pihenni. Tehát rövidebb periódusban dolgozunk "nagyobbat" és utána jönnek a mérkőzések, mert nincsen más lehetőségem arra, hogy tartósan alapozó edzéseket végezzünk. Ennek a munkának természetesen van egyfajta fizikális része, e téren folyamatosan szinten kell tartani a játékosokat, de közben taktikailag is haladnunk kell. Mindenkinek tudnia kell a saját dolgát, aminek téthelyzetben is működnie kell, ez rendkívül fontos, folyamatos gyakorlást igénylő munka, amit megkezdtünk, s szintén a "fő elv" szerint folyik: step by step. Körülbelül két hete tart ez, s mivel az indulás óta már öt meccset lejátszottunk, azt kell, hogy mondjam, a meccseken való szereplés az eredmények elérése mellett ezt a folyamatos felkészülési munkát is szolgálta, szolgálja.

- Amit az eddigi öt mérkőzésen láttál, az úgy nagyjából megfelel annak, amit vártál?

- Összességében igen. Voltak olyan fázisok, rögtön a Jadran-meccsünk első másfél negyede, vagy akár a Vouliagmeni elleni itthoni mérkőzés eleje, amikor gondok voltak a támadásainkkal. Ez érthető, van még hullámzás, bizonyos dolgok néha nem úgy működnek, ahogy kellene, ezen kell dolgoznunk tovább.



- Egy-két konkrétumot mondanál, hogy pontosan milyen részletek kerülnek előtérbe a napi munka során?

- Jelenleg két hangsúlyos területen dolgozunk a legtöbbet csapatszinten, az emberelőnyös és hátrányos szituációkon, egyénileg pedig nagy hangsúlyt fektetek a centerképzésre, a centerek mozgására. Azt gondolom, hogy nagyon jó alapjaink vannak ezen a téren, jött Mezei Tomi, aki jó center, öröm vele dolgozni. Itt van Tonya is (Német Toni - a szerk.), és ugye, ehhez a kettőshöz csatlakozik Nikics, aki már egy sokat tapasztalt, nagy játékos. Szerintem ez egy jól összeállt kis centercsoport, a tagjai kiválóan tudnak együtt dolgozni. A játék szempontjából ez nagyon fontos, mert a játék meghatározó elemének tartom azt, amit ők végeznek a vízben, nagyon nem mindegy, hogy hol állnak, milyen messze vannak a kaputól, mennyire gyorsan tudják felvenni a pozíciót, hogyan mozognak támadás közben és hogyan a fáknál.

- Ha már konkrét posztok kerülnek szóba, felhozom, amit Gárdonyi András mondott a görögök elleni első meccs után a vlv-nek. Elárulta, hogy precíz munkamegosztás van a két kapus között, Soma sokat dolgozott a nyári szezonban, kicsit most pihen, ebben az időszakban ő kap több szerepet, majd a vége felé megfordul ez a helyzet. Ez érdekes és jó dolog, mármint hogy van lehetőséged ilyen munkamegosztásra.

- Természetesen ez fontos és nagyon jó, hogy Andris ennyire profin áll hozzá ehhez a helyzethez. Valóban azt kértem tőle, hogy neki ez az időszak legyen a legfontosabb az egész évben. Nemcsak arról van szó, hogy Vogel Soma a nyarat végigdolgozta a válogatottal, hanem arról is, hogy Soma még fiatal játékos, akinek sokat kell dolgoznia, hogy fizikális téren legyen olyan tartaléka, ami lehetővé teszi a sorozatterelés elviselését. Most szerintem fejben is ráfért némi pihenés, de a lényeg az, hogy komoly munkát kell "beletennie", hogy a tehetségét ténylegesen kibontakoztathassa, s igazán nagy kapus legyen belőle.



- Hét Fradi-játékos van a válogatott 19 tagú keretében. Most tulajdonképpen éppen elérted, hogy mindenki "egy szintre kerüljön" a felkészülési folyamatban és máris kezdődik újból a válogatott szezonja is. És a hét nagyon magas szám...

- Részben ezért is dolgozunk régóta keményen, hogy legyenek ilyen játékosaink, akik a válogatott szerepléséből is oroszlánrészt tudnak vállalni, ez teljesen egyértelmű. Nyilván, amikor ennyi mérkőzés van, ennyi sorozatban kell szerepelniük a játékosoknak, ez mindig nehéz. Talán három olyan hét van ebben az évben, amikor kicsit többet lehetne dolgozni, de ezekben a periódusokban válogatott mérkőzések lesznek. Ugyanakkor az érintett játékosok között több olyan van, aki nyáron tudott speciális fizikai alapozó munkát végezni, amit már a tavalyi szezonban is beépítettünk az edzésprogramba, biztos vagyok abban, hogy ez pozítív hatással lesz a játékukra.

- Visszatérve a BL-re: a Dinamo Moszkva lesz az első ellenfeletek, aztán Bukarestbe mentek és már a harmadik fordulóban a Pro Recco következik idegenben. Erre magadban milyen ciklust építettél fel? Gondolom szeretnétek nyerni idegenben a Recco ellen, mert az komoly fegyvertény lenne. Vagy ezzel még nem foglalkoztál?

- Mindenhol nyerni szeretnénk, ez egyértelmű. De hogy a Reccóra hogyan tudunk felkészülni, annál számomra most sokkal fontosabb, hogy nyerni tudjunk a Dinamo Moszkva ellen és a Bukarestet is meg tudjuk verni idegenben. Az alapokat kell megteremteni, hogy utána azokra lehessen építeni Én mindig is így dolgoztam. Ha az alapok megvannak, akkor majd meglátjuk, hogy a Recco ellen mit tudunk tenni. Kíváncsian várom az első mérkőzéseiket, hogy láthassuk, milyen lesz a Recco játékának a képe Ratko Rudiccsal.

- Most így előre ki lehet azt mondani, hogy az lesz számotokra az első igazi nagy megmérettetés?

- Nem, mert az a Dinamo Moszkva elleni szerdai hazai meccs. Nagyon jó az orosz csapat, nem ez lesz az első szezonja a BL-főtáblán, vannak már tapasztalataik ezen a szinten. A most következő nagy kihívás az, hogy ellenük jól felkészüljünk és ebből az egész rendszerből, amin most dolgozunk, ki tudjuk hozni a maximumot, s ennek eredményeként itthon tartsuk a három pontot. Utána Bukarest jön és nem hiszem, hogy könnyű lesz.

- Összegezve: lehet azt mondani, hogy az eddigiekkel elégedett vagy?

- Igen, hál' Istennek.

- Köszönöm a beszélgetést!

- Köszönöm én is. Hajrá Fradi!!!

(Lejegyezte: Vona Lilla)