FACEBOOK

hozzászólás, 2010.12.28.

A Magyar Nemzet a londoni olimpiát szem előtt tartva térképezi fel a sportágak helyzetét. A vízilabdáról szóló rész azzal kezdődik: "megismételhetetlen csodának tűnik, hogy Sydney után ugyanazon a napon megint két csapatunk vívjon döntőt egy olimpián".

„Az egy természetesen adott, a fiú pólósokat mint az előző három olimpia győzteseit sokan még mindig a földkerekség legjobbjaiként tartják számon. A tavalyi római vb-5. helyezése után az idei, zágrábi Eb-4. helye e vélekedést nem igazán támasztja alá, bár augusztus 30. végre ismét aranybetűs nap volt: a kontinensviadal csoportrangadóján a mieink a 2004-es athéni finálé óta, 2192 nap elteltével először verték meg a szerbeket, nem is akárhogyan:9-6-ra. Olyan simán, hogy egyesekben felvetődött, az ellenfél nem is szaggatta szét magát. A bronzmeccsen viszont sajnos ezt tette, és 10-8-cal visszavágott. Az „eredendő bűn” persze az volt, hogy együttesünk az elődöntőben a behatárolt képességű olaszokkal szemben is alulmaradt. Kemény Dénes szövetségi kapitány és alakulata menlevele azonban Londonig szól, és meg is van az aranyfedezete. A nagy generáció felett ettől még repül az idő, ez klubszinten évek óta igazolást nyer; magyar csapat idén sem jutott az Euroligában a Final Four közelébe, és azt is megelőlegezhetjük, hogy a 2010/2011-es sorozatban a legjobb tizenhat között reked a nyáron roppantul megerősödött Eger" - írja a Magyar Nemzet.