FACEBOOK

A BL-főtábláért játszik szombaton a Fradi

A BL-főtábláért játszik szombaton a Fradi
hozzászólás, 2018.10.05.

Még egy páros mérkőzésen kell túljutni ahhoz, hogy méltó helyére, a BL-főtáblára kerüljön a Ferencváros. Szombaton 16.30-kor a Komjádiban fogadják a görög Vouliagmenit, a visszavágó szerdán lesz. Varga Zsolt vezetőedzőtől érdeklődtünk a felkészülésről, a csapat helyzetéről.


BL-selejtező, 3. kör, páros mérkőzés a főtáblára jutásért.

1. forduló, október 6., szombat

16.30 FTC Vouliagmeni
- Komjádi uszoda, M4 online, vlv (szöveges élő)

Jegyek a helyszínen kaphatók, 1.500 forintért. (Az időpontot úgy választották meg a Fradi vezetői, hogy a meccs után a szurkolók átérjenek a Groupama Arénába, a 19.30-kor kezdődő FTC-DVSC labdarúgó bajnokira.)

A visszavágó jövő szerdán lesz Görögországban. A két meccs összesítése alapján továbbjutó csapat a BL-főtábla A csoportjába kerül, a vesztes az Eurokupa negyeddöntőjében folytathatja nemzetközi szereplését.

VARGA ZSOLT (FTC-Telekom Waterpolo) vezetőedző a vlv-nek:

- Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk. Megnéztük, kielemeztük a görög csapatot, úgy gondolom, hogy ami ebbe a hétbe belefért, azt beletettük a munkába. Volt nagyon kemény része a felkészülésnek, a vége felé pedig már picit pihentetőbb jellegű munkát végeztünk. Volt sajnos betegség is, kisebb sérülés is a héten, de az a 13 ember, aki játszani fog, harcra készen várja a mérkőzést.

- A videók alapján milyen ez a görög csapat?

- Úgy látom, hogy jól ötvözik a mediterrán stílust, a gyorsaságot, a sok úszást a fegyelmezettséggel, nincs "őrület" a játékukban, hanem megfontoltan, fegyelmezetten vízilabdáznak. Ez nyilván már annak is az eredménye, hogy horvát edzőjük van. Azt tapasztaltam, hogy eléggé centerközpontú játékot játszanak, megvárják az akcióval, míg a center felveszi a pozíciót, szinte csak akkor lövik el a labdát, amikor már majdnem lejár a támadóidő. Szerepel náluk néhány idősebb játékos is, kiemelhető Krisztosz Afrudakisz neve, de vannak fiatal horvátok is, jó összetételű csapat. 

Igazából nehéz pontosan felmérni őket, hiszen szezon eleji állapotban vannak ők is, csak ilyen videókat láttunk róluk. Az első meccs után sokkal jobban képben leszünk a tekintetben, hogy valójában milyen játékerőt képviselnek hozzánk képest.

- Az ilyen oda-visszavágós párharcnál mindig felvetődik a kérdés, hogy az első meccsen, otthon mekkora előnyt kell szerezni ahhoz, hogy viszonylag nyugodtan utazhasson egy csapat a visszavágóra...

- A cél elsősorban a győzelem. Ha a játék lehetővé teszi, akkor nyilván szeretnénk minél nagyobb gólkülönbséget elérni, de ez mindig kétélű dolog. Ha viszonylag nagy különbségű siker után utazunk a visszavágóra, akkor az ember azon stresszel hogy a játékosok talán nem fogják eléggé komolyan venni a második meccset. Ha egy-két gól csak az előny, akkor meg nem biztos, hogy az elég lesz. Legyen meg a győzelem, a többit meglátjuk!

- Köszönöm szépen.


A FRADI EDDIGI SELEJTEZŐI:

FTC-Jadran Split 17:7 (2:2, 7:1, 5:2, 3:2)
G.: Jaksics 4, Kállay 3, Sedlmayer, Vámos, Varga Dénes, S. Mitrovics 2-2, Nikics, Younger, ill. Zovics 3, Setka 2, Butics, Delics

FTC-Alphen 14:7 (3:0, 4:2, 5:2, 2:3)
G.: Vámos, Varga Dénes 3-3, Kállay, Jaksics, Younger 2-2, Sedlmayer, Nikics, ill. Mandolini, Miralisz, Ingyics 2-2, Corics

Pays D'Aix-FTC 4:10 (1:4, 0:2, 0:2, 3:2)
G.: Shiga, Crousillat, Monneret, De Lera, ill. Younger, Mezei, Varga Dénes, S. Mitrovics 2-2, Gór-Nagy, Jansik Sz.

A VOULIAGMENI EDDIGI SELEJTEZŐI:

Sintez Kazany-Vouliameni 8:10 (1:2, 3:3, 1:2, 3:3)
G.: Vasziljev 2, Zakirov, Bugajcsuk, Nezinszkíj, Zinnurov, Ryzov-Alejnyicsev, Magamojev, ill. Basics 4, Gkiuvecisz, Kuruvanisz, Guvisz, Szolanakisz 2-2

Jadran Herceg Novi-Vouliagmeni 8:7 (2:2, 0:1, 5:2, 1:2)
G.: Popadics 3, Spaics, D. Draskovics 2-2, Averka, ill. Basics, K. Afrudakisz 2-2, Gkiuvecisz, Buha, Tigkasz

Vouliagmeni-Brassó 9:3 (1:1, 2:1, 3:1, 3:0)
G.: K. Afrudakisz 3, Gkiuvecisz, Tigkasz 2-2, Guvisz, Szolanakisz, ill. Georgescu, Ianc, B. Ivovics

A Vouliagmeni csoportjában második helyen végzett a Herceg Novi mögött.