FACEBOOK

Varga Dénes újra kész a válogatottságra

Varga Dénes újra kész a válogatottságra
hozzászólás, 2018.10.02.

Varga Dénes, a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya egyéves szünet után visszatér a nemzeti csapatba. Döntését kedden, a szurkolókhoz intézett rövid írásos nyilatkozatban hozta nyilvánosságra.

Diapolo

A nyilatkozat a Fradi internetes oldalán jelent meg:


Kedves Szurkolók!

A riói olimpia után kimerültnek éreztem magam, ezért szerettem volna egy nyarat a feltöltődésre és a családomra szánni. A 2017-es hazai világbajnokságot semmiképpen sem akartam kihagyni és bár a döntőt végül elvesztettük, egy percig sem bántam meg, hogy eltoltam egy évvel a pihenést. Köszönöm ezúton is a lehetőséget, és újra a legjobb tudásom szerint állok a magyar válogatott rendelkezésére.

Tisztelettel, 
Varga Dénes


MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:

- A tegnapi napon Varga Dénes közvetlenül tájékoztatott a sajtóban is megjelent döntéséről, miszerint a jövőben szívesen visszatérne, azaz a válogatott rendelkezésére áll. Ezt a döntést midenképpen pozitívnak gondolom, hiszen tovább erősödik az a játékoskeret, akikből a jövőben a lehető legerősebb magyar válogatottat tudom összeállítani.