FACEBOOK

Itt az új rendszerű Európa Kupa/Világliga selejtezőinek csoportbeosztása

Itt az új rendszerű Európa Kupa/Világliga selejtezőinek csoportbeosztása
hozzászólás, 2018.09.24.

A két tornát "összevonták", s szinte minden az olimpiai kvalifikációról szól. Az Európa Kupa a Világliga szuperdöntőjére selejtez ott pedig a győztes kvótát szerez Tokióra. Csoportunkban Oroszország, Málta és Németország közül két országot kell megelőznünk a továbbjutáshoz.

Diapolo


Az Európa Kupát tavaly rendezték meg először, s már akkor látható volt, hogy ez a plusz (LEN-)rendezvénysorozat jelentősen megterheli az egyébként is zsúfolt versenynaptárt. A torna selejtezőit első alkalommal nem csoporton belüli oda-visszavágókkal oldották meg, hanem Európa különböző városaiban több napos tornákon alakult ki a rijekai szuperdöntőbe került csapatok mezőnye.

Kecskeméti csoportját (ahol Franciaország, Románia, Spanyolország és Georgia szerepelt) Magyarország fölényesen nyerte, majd a rijekai nyolcas döntőben a hatodik helyen végzett. A tornán a házigazda horvátok szerezték meg az elsőséget.

A mostani, második kiírásban érvényesítették azokat a módosításokat, amelyek szándékáról már menet közben hallani lehetett: a tornarendszer helyett a Világligában szokásos oda-visszavágós alapon zajlanak a selejtezők, s ezek ki is váltják a hagyományos Világliga európai csoportselejtezőit. Az Európa Kupa négy selejtezőcsoportjából az első két helyezett jut tovább. A versenysorozat végső fináléjában - egyelőre nem ismert helyszínen - a küzdelem nemcsak a trófeáért folyik majd, hanem a Világliga szuperdöntőjébe kerülésért is. Erre négy európai csapatnak lesz lehetősége, beleértve az esetleges házigazdát, ha a VL végső tornáját kontinensünkön rendezik meg. A Világliga végső győztese olimpiai kvalifikációt szerez.

A most elkészített besorolásról a szövetség honlapja adott tájékoztatást hétfőn, a FINA körlevelére hivatkozva. A magyar csapat az eddig kialakult hagyományoknak megfelelően minden valószínűség szerint vidéki városokban játssza majd hazai selejtezőit.

Európa Kupa 2018-19.

A csoport

Oroszország, Magyarország, Málta, Németország

B csoport

Görögország, Hollandia, Spanyolország, Ukrajna

C-csoport

Olaszország, Franciaország, Montenegró

D-csoport

Románia, Szerbia, Horvátország


A program

1. játéknap, október 23. és 24.

A-csoport


Málta-Oroszország
Magyarország-Németország (ez a mérkőzés október 24-én, szerdán lesz, Szolnokon)

B csoport

Spanyolország-Görögország
Hollandia-Ukrajna

C csoport

Montenegró-Olaszország

D csoport

Horvátország-Románia

2. játéknap, november 13.

A-csoport


Németország-Málta
Oroszország-Magyarország

B csoport

Ukrajna-Spanyolország
Görögország-Hollandia

C csoport

Olaszország-Franciaország

D csoport

Románia-Szerbia

3. játéknap, december 11.

A csoport

Oroszország-Németország
Magyarország-Málta

B csoport

Görögország-Ukrajna
Hollandia-Spanyolország

C csoport

Franciaország-Montenegró

D csoport

Szerbia-Horvátország

4. játéknap, 2019. január 29.

A csoport

Oroszország-Málta
Németország-Magyarország

B csoport

Görögország-Spanyolország
Ukrajna-Hollandia

C csoport:

Olaszország-Montenegró

D csoport:

Románia-Horvátország

5. játéknap, február 19.

A csoport


Málta-Németország
Magyarország-Oroszország

B-csoport

Spanyolország-Ukrajna
Hollandia-Görögország

C-csoport

Franciaország-Olaszország

D-csoport

Szerbia-Románia

6. játéknap, március 12.

A csoport


Németország-Oroszország
Málta-Magyarország

B csoport

Ukrajna-Görögország
Spanyolroszág-Hollandia

C csoport

Montenegró-Frannciaország

D-csoport

Horvátország-Szerbia

Az Európa Kupa nyolcas döntője 2019. április 5-6-7-én lesz, később kijelölendő helyszínen.