FACEBOOK

Joseph Kayes-t nevezte az Eurokupára az OSC!

Joseph Kayes-t nevezte az Eurokupára az OSC!
hozzászólás, 2018.09.24.

A LEN hivatalos fórumán az Eurokupa-szereplő OSC játékosaként olvasható az új-zélandi Joseph Kayes neve. Megkérdeztük, hogy lehet ez, hiszen legjobb tudomásunk szerint Kayes idén nyártól a Pro Recco játékosa.


A LEN közölte a hamarosan kezdődő két európai klubtorna csapatainak névsorát. Az idén eurokupás OSC listájában szerepel Kayes neve. Emlékezetes, hogy az új-zélandi center az OSC játékosa volt, amikor érvényben lévő szerződése ellenére Ausztráliába költözött, hogy honosított játékosként az ausztrál válogatottban szerepelhessen. A kazanyi világbajnokságon már szeretett volna az ausztráloknál játszani, részt is vett új csapata felkészülésében, de a FINA nem járult hozzá szerepeltetéséhez, mert honosítása nem felelt meg az előírásoknak. (Elsősorban annak a szabálynak, hogy huzamosabb időt kellett volna eltöltenie abban az országban, amelynek állampolgáraként a válogatottban szeretett volna játszani.)

Az OSC-nél a mai napig úgy tekintik, hogy Kayes szerződést szegett és súlyos helyzetbe hozta csapatát, amely (a másik középcsatár, Német Toni gyakori sérülése miatt is) lényegében center nélkül maradt a 2015-16-os szezonban.

Az idei nyár egyik átigazolási szenzációja volt, hogy a Pro Recco szerződtette Kayes-t. 

Becsey Péter sportigazgató a vlv-nek elmondta: Joseph Kayes nem töltötte ki szerződését a budapesti klubnál, így szerepeltetésére más európai klubnál nincs lehetőség. Terveik szerint erről a LEN-t is tájékozatni fogják írásban.

Az OSC ma délután tartja csapatismertető, szezonnyitó sajtótájékoztatóját.