FACEBOOK

OB1-es sorsolás - A csoport: FTC és Eger, B csoport: Szolnok és OSC

OB1-es sorsolás - A csoport: FTC és Eger, B csoport: Szolnok és OSC
hozzászólás, 2018.09.17.

A szövetségben hétfőn délben kialakították a 2018-19-es első osztályú bajnokság alapszakaszának két csoportját. Részletek:


Ahogy a bajnokság jelenlegi rendszerének működése óta mindig, úgy jött létre a két csoport, hogy a legutóbbi bajnoki végeredményt, a csapatok helyezését vették alapul. E sorrend alapján párosával sorsolták ebbe vagy abba a csoportba a klubokat, hogy ezzel nagyjából egyenlő erejű két csoport jöjjön létre.

A bajnokság rendszere nem változott. Az első szakaszban a két nyolcas csoport tagjai játszanak körmérkőzést oda-vissza, majd a középszakasz jön, amelynek során az alapszakasz két csoportjának első négy csapata, illetőleg az alul végzett négy-négy csapat alkot új csoportot. A rájátszás során az 1–4., az 5–8., a 9–12. és 13–16. helyekért küzdenek a csapatok.

A szövetség honlapján olvasható tájékoztatás szerint alapszakasz várhatóan október 3-tól 2018. február 23-ig tart, a középszakasz 2018. március 2-től április 24-ig, a rájátszás pedig május 1-jén kezdődik. 


E.ON FÉRFI OB I 2018–2019 

A-csoport: 

FTC
Eger
BVSC
Honvéd
Pécs
Szentes
Szombathely
KSI

B-csoport: 

Szolnok
OSC
Miskolc
Debrecen
Kaposvár
Vasas
Tatabánya
UVSE

Címkék:
sorsolás MVLSZ OB1