FACEBOOK

Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, Vári Attila követheti

Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, Vári Attila követheti
hozzászólás, 2018.09.05.

Kemény Dénes a szövetség elnökségének szerdai ülésén hivatalosan is közölte, hogy nem tölti ki elnöki mandátumát, e hónap végével feláll az elnöki székből. Kiírták a rendkívüli közgyűlés időpontját és "jelölőbizottságokat" (sic!) is választottak. 


Budapest, 2018. szeptember 5., szerda (MTI)

- Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, utódja Vári Attila lehet, aki vállalta a jelöltséget.

A szövetségi kapitányként három olimpiai bajnoki címet nyert sportvezető már május végén jelezte, hogy távozik posztjáról, az MVLSZ szerdai elnökségi ülésén pedig hivatalosan is megerősítette: szeptember 30-i hatállyal lemond elnöki tisztségéről.

Kemény Dénes, aki 2012-ben vette át a szervezet irányítását, az elnökségi ülésen értékelte az elmúlt évek szakmai eredményeit.

Az MVLSZ közleménye szerint az elnökség egyhangúlag, határozatban köszönte meg az elmúlt évek áldozatos és eredményes munkáját Kemény Dénesnek, valamint kiemelte, hogy a magyar vízilabdázás a jövőben is számít a szakemberre.

Az elnökségi ülésen Vári Attila alelnök bejelentette: számos sportszervezet előzetes megkeresésének és felkérésének eleget téve vállalja az elnökjelöltséget, illetve azt, hogy elnöki programját valamennyi tagszervezet és elnökségi tag részére eljuttatja a napokban.


Több mint másfél órával azután, hogy az MTI kiadta a fenti információt, az MVLSZ hivatalos honlapján közzétette azt a közleményt, amelyre az MTI híre hivatkozik.

Ebből kiderül, hogy a szövetség elnöksége szerdai ülésén szeptember 30-ára kiírta a rendkívüli közgyűlést és egyben "jelölőbizottságokat" (sic) is választott (a bizottságok tagjainak nevét a közlemény nem tartalmazza).

Fontosnak tartotta az elnökség tudatni a közleményben, hogy amennyiben csak egy elnökjelölt lesz ("Vári Attila alelnök bejelentette, hogy vállalja az elnökséget"), maga a közgyűlés dönt arról, hogy nyílt vagy titkos szavazás legyen.


AZ MVLSZ HIVATALOS KÖZLEMÉNYE

A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi ülésén dr. Kemény Dénes megerősítette, 2018. október 1-től nem kívánja folytatni tevékenységét. Szeptember 30-ra kiírták a rendkívüli közgyűlés időpontját. 

Ülés tartott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége. Ezen dr. Kemény Dénes elnök elmondta, hogy írásban is megerősítette a május végén bejelentetteket, amely szerint 2018. október 1-től nem kívánja folytatni tevékenységét. 

A jelölőbizottságokat is megválasztó elnökség ezek után meghatározta az MVLSZ rendkívüli, elnökválasztó közgyűlésének az időpontját – mindez 2018. szeptember 30-án lesz megtartva. Amennyiben egy elnökjelölt lesz (Vári Attila alelnök bejelentette, hogy vállalja az elnökjelöltséget), a közgyűlés hatásköre eldönteni, hogy nyílt vagy titkos szavazás legyen – az elnökség javaslatot ebben nem tehet. 

Az elnökség tárgyalt a 2020-as budapesti Európa-bajnokság szervezésével kapcsolatos tennivalókról, illetve szóba került az új ügyviteli rendszer, amely több terhet ró a klubokra. A tagok úgy döntöttek, hogy türelemmel megvárnak minden jelentkezést, amelyik klub esetleg késve adja be, annak nem lesznek szankciói.


FRISSÍTÉS!

A vlv kérdésére Hesz Máté főtitkár a kora esti órákban elmondta, hogy három tagú jelölő bizottság létrehozását kezdeményezte az elnökség. A testület tagjainak Szentgyörgyi Ferencet, Kosztolánczy Györgyöt és Németh Attilát kérik fel.

A rendkívüli közgyűlésen elnököt választanak, Hesz Máténak nincs információja arról, hogy az elnökség más tagja vagy a testület egységesen lemondana. 

A közgyűlés technikai lebonyolítása úgy zajlik majd, hogy az első kiírás dátuma szeptember 26., szerda. Amennyiben ez a fórum a megjelenők létszáma miatt határozatképtelen (ami várható), az új közgyűlés időpontja szeptember 30. lesz.

Az MVLSZ-elnökség jelenlegi tagjai:

Kemény Dénes (elnök), Beck György (társelnök), Vári Attila (alelnök), Molnár Tamás (alelnök), Benedek Tibor, Biros Péter, Boros Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Magyar József, Nyíri Zoltán, Pázmányi Gábor, Szívós István, Tóth Sándor.