FACEBOOK

Német vendégszereplésen a válogatott

Német vendégszereplésen a válogatott
hozzászólás, 2007.03.18.

A kolozsvári Bajnokok Tornája után február 24-én újra találkoztak a német és a magyar vízilabda válogatottak, ezúttal a férfi és a női egyaránt. A helyszínt a nemrégiben felújított Magdeburgi Elbe-Schwimmhalle biztosította.

 A helyszínt a nemrégiben felújított Magdeburgi Elbe-Schwimmhalle biztosította. Bár a német válogatottak játszhattak hazai pályán, mindkét együttesünk bizonyította, hogy nem csak tétmérkőzésen, hanem a felkészülés közben is kemény ellenfelek. Női válogatottunk 11-4 arányú győzelmet aratott, férfi válogatottunk pedig 11-5-re végzett a német vízlabda legjobbjaival. 

Fotó: Kis Gábor

 A németek elleni felkészülési mérkőzésre még nem csatlakozhatott társaihoz a három Olaszországban légióskodó játékos Kásás Tamás, Szécsi Zoltán és Madaras Norbert, illetve ezúttal pihenőt kapott Kemény Dénes szövetségi kapitánytól Biros Péter és Dr. Molnár Tamás. A jelenleg még mindig 19 tagú válogatott keret leszűkítésén fáradozó kapitány kénytelen volt ezen a mérkőzésén is két játékost pihentetni, így ezúttal a többiek kaptak lehetőséget, hogy bizonyíthassák, hogy helyük van a világbajnokságra utazó szűkített keretben is.

Az ünnepélyes keretek között megrendezett mérkőzés meglehetősen nehezen indult, de a végére azért megnyugtató különbséget sikerült kialakítani válogatottunknak. Az első negyed beli 1-1 után mindhárom későbbi játékrészt magabiztosan nyerte a gárda és a végeredményre egészen biztosan nem volt panasza a magdeburgi, vízilabdát szerető közönségnek sem. A mérkőzésen Kiss Csaba (és három klubbéli csapattársa Kis Gábor és Gór-Nagy Miklós magyar színekben, valamint Sören Mackeben német színekben) is játéklehetőséget kapott, amelyet a 121 szeres válogatott szélső góllal hálált meg. 

 

A www.egerwaterpolo.hu-nak Kiss Csaba értékelte a németországi napokat:

 

 

  • Dénes nem sok pihenõt ad nekünk. A Berlinbe érkezésünk után egybõl mentünk azuszodába, ahol rögtön edzõmeccset játszottunk Sörenékkel. Másnap kora reggel ébresztõ, irány Magdeburg és egy újabb tréning az Elba-uszodában. Az esti meccs nyögvenyelõsen indult. Profi volt a felvezetés, a németek megadták a módját a lelkes közönségük kiszolgálásának. Talán a lézershow el is altatott bennünket, ezért volt szoros az elsõ félidõ.
  • Régen lõttél gólt válogatott meccsen...
  • Örültem neki, végre betaláltam, ezúttal átlövésbõl. Utoljára még tavaly augusztusban, az Unicum Kupán sikerült bevennem az ellenfél kapuját a nemzeti csapat tagjaként.
  • Mit tudtok a kerethirdetésrõl? 
  • Dénes változatlanul nehéz helyzetben van. Magdeburgban nem játszott a három olaszországi légiós, valamint Molnár Tamás és Biros Péter. A héten már velünk együtt készülnek az „olaszok” is, hiszen most már ott is bajnoki szünet van. Hétfõn, kedden és szerdán a horvátokkal együtt edzünk a Hajósban, aztán jön az újabb torna, a debreceni Volvo-kupa a román, a német és a horvát válogatottal közösen. Kerethirdetés? Talán Debrecen után…
  •  

Németország-Magyarország 5-11 (1-1, 2-3, 1-4, 1-3) 

 

Német válogatott: Tschigir – Politze 1, Nossek 3, Schlotterbeck, Kreuzmann, Savic, Mackeben

Cserék: Kong – Kieloch, Naroska, Öler 1, Puschke, Schrödter, Müller

Szövetségi kapitány: Hagen Stamm 

 

Magyar válogatott: Nagy V. – Szivós 2, Varga Dániel, Steinmetz Á., Fodor, Kiss Gergely, Benedek

Cserék: Gór-Nagy 1, Hárai, Kiss Csaba 1, Kis Gábor, Varga Dénes, Hosnyánszky

Szövetségi kapitány: Dr. Kemény Dénes

 

Gól emberelőnyből: 7-2, illetve 6-3

Ötméteres: 0/0, illetve 1/0

Címkék:
Kiss Csaba