FACEBOOK

Volvo Kupa után - Maradt a tarsolyban néhány meglepetés

Volvo Kupa után - Maradt a tarsolyban néhány meglepetés
hozzászólás, 2007.03.06.

Kellemes hétvégi vendégszereplés végén kérdeztük a szövetségi kapitányt: hol tart az edzésterv végrehajtásában, mit szól a játékvezetéshez, s enyhültek-e a keretszűkítés gondjai? A válaszokból kiderül, hogy Kemény Dénes nagyon elégedett, jól halad a csapat a felkészülésben. A kérdőjelek kezdenek eltűnni, de kerethirdetés csak a szerda délelőtti edzés után lesz - addigra pedig már a vlv.hu is útjára indul.

- Mindenekelőtt szeretném nagyon megköszönni a debreceni szurkolóknak, a város vezetésének és természetesen a támogatónak, a Volvónak a kupa ilyen magas színvonalú megrendezését. Nem csak a hangulatért vagyunk hálásak, fantasztikus helyen lakott a csapat, egy gyönyörű, vadonatúj szállodában, a Villa hotelban. Ott is lesték minden gondolatunkat, tejben-vakban fürösztöttek minket. Enélkül is lehet persze jól játszani és nyerni, de jó, hogy nem kellett egyéb dolgokkal foglalkoznunk, jól éreztük magunkat.

 

- A játékvezetésről annyit mondanék, hogy nagyon kiszámíthatatlan volt az egész tornán. Egy-két olyan játékvezető sporttárs járt itt, aki hajlamos lehetetlen dolgokat észrevenni. Amit nem vitatunk, hogy úgy van, csak miután nem szokás a nehezen észrevehetőt észrevenni, ennélfogva nem szokás lefújni… Ez tehát váratlan a játékosoknak, nehezebb így játszani nem csak nekünk, az ellenfeleinknek is. És talán lehetett volna szórakoztatóbb az összes meccs, hogyha egyszerűbb és követhetőbb a játékvezetés jellege. Nem gondolom ugyanakkor, hogy ez befolyásolta a végeredményeket, meg is lepődtem, amikor az egyébként nagyon jó barátom, a román kapitány a meccsünk után panaszkodott a kiállítási arányra. (Különösen azért ért ez váratlanul, mert mi nem panaszkodtunk az irreális 13:3-as támadófault-arányra. Pedig menet közben számoltuk és nevettünk is, volt olyan állás, hogy 10:2 volt a kontrafaultok aránya...)

 

Szóval, amikor mindkét edző elégedetlen egy 12:5-ös meccsen, (ilyenkor ugye a legritkább esetben szokás a bíráskodásról beszélni,) az azt jelenti, hogy tényleg gond volt. Ez pedig nem segíti sem a felkészülést, sem a csapatszűkítést. Kár érte. Én egyébként azt kértem a vezetőimtől a szövetségben, próbáljanak meg odahatni az európai szakmai bizottság török elnökénél, hogy olyan játékvezetők jöjjenek Debrecenbe, akik a világbajnokságon várhatóan negyeddöntőt, elődöntőt, döntőt vezetnek majd. Ez nem sikerült, állítólag valami feszültség van a LEN-en belül. Kár, mert jobb lett volna olyan bírók előtt játszani most, akik majd fontos meccseket vezetnek kint.

 

Ami a szakmai felkészülést illeti, nagyon jól állunk a tervezett menetrend teljesítésével. Eljutottunk egy olyan szintre, amely önmagában is jó szint. Ezt meg lehet tartani két-két és fél napos specializált munkával, két-három lépcsőben tudunk még javítani a fizikai állapotunkon, a taktikai elemnek begyakoroltságán és előkészíthetjük azokat az újdonságokat, amelyekkel meglepetést okozhatunk majd, ha szükséges. Szándékosan nem csináltunk most semmi újat, például a tavalyi játékhoz képest, mert a kazetták alapján mindenki tudja, hogy mi a megszokott tőlünk, Most ugyanazzal a játékkal jutottunk el ugyanoda, ahova eljutottunk. Úgy gondolom, hogy ha ehhez minden játékfázisban egy-egy dolgot hozzáteszünk, akkor azért kritikus helyzetben, a vb második szakaszában elő tudunk húzni a zsákból egy-egy meglepetést.

1 régi hozzászólás

Tihanyi Lajos Szentesről hozzászólása
2007.03.07. 11:52

Remekül szórakoztam a tv-s közvetitések alatt. Könnyed, látványos,szórakoztató vizilabdát mutattak be a fiuk. Kérdésem, hogy nem lehet a játékvezetést és a szabályokat ebben az irányban terelni? Az ilyen mérkőzések nézőcsalogatóak. Gratulálok a csapathoz. Csak igy tovább. Sok sikert a világbajnoksághoz!!!!!!!!!!!!!!!!